Hírös.Index logo
Főrovatok
Mellékletek
h i r d e t é s
Alrovatok
design-top

Hírlevél
Adja meg e-mail címét:

Mostohák
Témaindító: Bleki

Mostohák Stanga István No, most akkor van egy alkoholista apa (MSZP), egy ivócimbora (SZDSZ), egy-két jellegtelen szomszéd (MDF, KDNP), meg egy újra az asszonyra ácsingózó, korábbi családfő (Fidesz). Ja, és persze, vagyunk mi, gyerekek (állampolgárok)...., nyűgnek. Azt mondja Varga Mihály, hogy a magyar állam jelenleg éppen olyan, mint a családok idült alkoholista apái, akik az italra költött pénzből eredő összes problémát a gyerekeken (vagyis az állampolgárokon) verik le. Hogy a hasonlat pontos-e vagy sántít, azt mindenki döntse el önmaga. Én mindenesetre néhány perc erejéig komolyan veszem a Fidesz alelnökének megjegyzését, s megpróbálom lefesteni, milyennek is látszanak azok a felnőttek, akik rendszeresen megfordulnak a mi kis közös otthonunk táján. Ha megengedik, a „gyerekekkel” (magunkkal) ezúttal nem igazán foglalkoznék, mert bár elvben értük történik minden, a szomorú valóság az, hogy a kutya se kíváncsi a véleményükre, kivéve azt a négy évenkénti pár hónapot, amikor nem csupán ilyen-olyan ajándékokkal halmozzák el őket, hanem még azt is igyekeznek elhitetni velük, hogy egyenrangúak. Nos, fogadjuk el tehát, hogy van a családfő (MSZP), aki rendre a pohár fenekére néz. Arról, hogy csak mostanság kezdett-e el inni, vagy már régebben, fogalmam sincsen, miként arról se, hogy a család mai pénztelensége az alkoholizmusának köszönhető-e, avagy annak, hogy évekkel ezelőtt (józanul vagy részegen?) egy csomó, hitelre vásárolt ajándékkal állított haza. Ki törődött akkor azzal, hogy futja-e? Más kérdés, hogy az igazság pillanata nagyon hamar elérkezett: csakhamar kiderült ugyanis, hogy a közös pénztárca kiürült, s hogy nem segítenek az újabb és újabb hitelek sem. Így a családfő számára nem maradt más kiút, mint a változtatások..., amelyek azóta is rendületlenül tartanak. Hogy ezek „reformok”-e, aminek ő hívja, nem tudni, a gyerekek mindenesetre „megszorításokról” beszélnek, amin nem is nagyon csodálkozhatunk, lévén az ő bőrükre megy a játék. Az, hogy kevesebb jut erre is és arra is, már önmagában sem jó, ám az különösen irritáló, ha azt látják, hogy – miközben ők kénytelenek összehúzni a nadrágszíjat – a család feje vígan éli addig megszokott életét. De a legelkeserítőbb mégiscsak az, hogy senki sincs, aki képes lenni megmondani nekik, volt-e értelme az eddgi áldozatoknak, s hogy meddig kell még továbbiakat vállalniuk. Hát, körülbelül itt tartunk ma. És hiába a gyerekek zúgolódása, segítségre igazából senkitől sem számíthatnak. Az ivócimborától (SZDSZ) biztos nem, mert annak ,manapság kisebb gondja is nagyobb annál, mint hogy effajta „apróságokkal” foglalkozzon (örül, hogy még benn van a házban), de legalább ennyire reménytelennek tűnnek a legközelebbi szomszédok is (MDF, KDNP), akiket – minden erőlködésük ellenére – szemmel láthatóan szinte senki sem vesz komolyan. Ott lenne még persze, a hajdani családfő (Fidesz), aki naponta beolvas az utódjának, ám akiről egyáltalán nem lehet tudni, valóban a gyerekek sorsáért aggódik-e, avagy csak bevágódni akar náluk, mivel így nagyobb az esélye arra, hogy újra övé legyen az asszony. Egyszóval, gyerekek, szerintem a helyzetünk nem túl reményteljes. Pláne, hogy az elmúlt évek során még az se derült ki a számunkra, ki is a vér szerinti apánk. Mert bár az összes önjelölt annak mondta magát, nekem mégis mindegyikük mostohának tűnik.

db/lap 
10. tetű válasz 2008.01.18. 10:22:51
anonim 2008.01.04. 14:26:18

Tudod vulgárisan fogalmazva nem mindegy, hogy az erőből történő szavazás eredményeként odaszarnak a nép asztalára, vagy kenyeret adnak neki!

Te sem gondolod komolyan... :O)

9. anonim válasz 2008.01.05. 17:10:12

Még ezt a szószátyár társaságot!!!

8. Pelikán válasz 2008.01.05. 00:35:47
anonim 2008.01.04. 12:11:49

A lelkiismeretükkel számoljanak el a bolondok


Igazán szerencsénk van a szocialistákkal, hiszen mindenhez értenek, mindenről tudnak mindent, és csak és kizárólag szakmai döntéseket hoznak. Már ha képesek egyáltalán dönteni önállóan. Nagyon úgy tűnik, valamiféle kollektív tudat vezeti kezeiket, így lehetett ez a csúfos december 17-i szavazás alkalmával is, amikor is megszavazták a tb-törvényt. Súlyosbítja a helyzetet: nem elég, hogy az új szisztéma szerint minden fontosabb lesz majd a betegnél, a mi egészségünknél, de a szocialisták úgy szavaztak, hogy – vélhetően – fogalmuk sincs arról, mit rejtenek a paragrafusok.


Mindehhez hozzájön, hogy még a szavazás napján is több mint száz módosító indítvány érkezett az MSZP-SZDSZ duó torz produktumához. Ez nem is lett volna gond, ha mondjuk egy hét múlva kell szavazni – természetesen akkor is bólogató Jánosként –,de adni kellene a látszatra is. Itt kibukott, amit régebben is sejtettünk: vagy a kollektív tudat alapján elég egyvalakinek elolvasni az ilyen javaslatokat, és a tudás szétárad a képviselőtársak egyéni tudatában, vagy egyszerűen elég a kézrátétel, és mehet a gombnyomás. Ma már tudhatjuk: valójában fogalmuk sincs arról, mire és miről szavaztak, főleg, hogy az általuk jóváhagyott törvény voltaképpen milyen változásokat indít el a magyar egészségügyben, vagy éppen a társadalomban. De a „reformnak mennie kell.” A legjobb az egészben, hogy könnyen megszerezhetnék-e tudást – legalább a magját –, ha érdekelné őket. Ám dehogy.

Pestiesen szólva a nagykutyáknak mindegy, ám a mezei honatyának érdemes lenne felvértezniük magukat némi információval, mert elképzelhető, hogy a nép kérdéseket intéz hozzá a közeljövőben, ott, a háza kapujában. Vagyis megfogadja annak a 62 értelmiséginek a felhívását, akik azt javasolták, az állampolgárok helyben látogassák meg képviselőjüket, és ugyan mondják már meg a jóembereknek, a köz szolgáinak, ne az egyéni, illetve pártérdekek – csúnyábban: hatalmi érdekek – mentén szavazzanak a Sólyom László által az Országgyűlésnek visszaküldött fércmunkáról, hanem úgy, ahogyan azt a társadalom jelentős többsége elvárja. Vagyis nemmel.

Szavazzanak nemmel egy olyan törvényre, amelynek tartalma, víziói, céljai sokak szerint teljesen szembemennek az emberek legalapvetőbb jogaival – például az egészséges élethez való jogával. Vagy: szavazzanak nemmel egy olyan koncepcióra, amelynek nem hogy jövőbeli hatását nem ismerik, de a pillanatnyi tartami elemeivel sincsenek tisztában. Nos, a civil öntudat legnagyobb örömére, ám a kedves szocialista képviselők legnagyobb bánatára a „népek” mégiscsak meglátogatják korábban vélhetően nagy szeretettel megválasztott képviselőjüket.

Így járt a minap a szocialista Donáth László is. A budapesti III. kerületi lakossági fórumon kellett izzadnia az MSZP-s lelkésznek. Donáthtal szemben a felhevült népeknek az volt a kívánsága, hogy a lelkész úr szavazzon nemmel az egészségbiztosításnak arra a fajta átalakítására, amelyet a jelenlegi garnitúra erőltet. A szocialista képviselő szerint a reform elutasítása politikai kérdés, és tisztában van azzal, hogy nincs társadalmi konszenzus az átalakítások mögött , ám mindemellett biztos, hogy igennel szavaz – ezt nem ő mondja, mi gondoljuk –, merthogy „a lelkiismeretükkel azoknak kell elszámolnia az Országgyűlésben, akik folyamatosa akadályozzák az egészségügy átalakítását”. Vagyis szerinte a Fidesznek, meg az országban milliós nagyságrendben élő maradiaknak.

Donáth azért őszinte is: az egészségbiztosítási törvény gazdasági részével és következményeivel nem foglalkozott, ahhoz ugyanis nem ért – mondja. Remek. Akkor miről szavazott és milyen meggyőződésből? Ha nem ért hozzá, hogyan hozhat felelős döntést? A lelkiismeretükkel meg számoljanak el a bolondok.

„ A magyarok nyilaitól ments meg uram minket!”

Lippai Roland jegyzete

Azért az elég nagyfokú naivitásra vall, hogyha azt képzeli a jegyzetíró, miszerint a képviselők mindenhez értenek. A parlament nem szakértői parlamentről szól, ha nem vette volna észre. A kormányzás esetleg szólhat arról, de ott is ott vannak a politikusok. Mert, van egy politikai cél, egy irányvonal, ami alapján haladni akarnak. És vannak a kormányban szakemberek, vagy a miniszterek alatt egy szakmai stáb. Legalábbis, így kéne, hogy működjön.

Donáth képviselőt hozza fel példaként, miáltal ő nem foglalkozott a gazdasági részével, mert ahhoz nem ért. Csak kérdezem, hány képviselő ért a gazdasági részéhez? Ha, viszont nem értenek hozzá, miért szavaznak nemmel? Vagy igennel.

Itt már régen nem arról szól a történet, hogy a törvény jó-e, vagy sem. Ez egyértelmű politikai harc, aminek lehet, hogy mi leszünk az áldozatai. De, mi erre a bizonyíték? Biztos, hogy így lesz?

Biztos, hogy a teljes társadalom elutasítja, vagy csak ezt halljuk minden nap?

Készült valamilyen felmérés, vagy közvélemény-kutatás ezzel kapcsolatban, vagy csak úgy gondoljuk, hogy mindenki elutasítja?

Azért, mert voltak sztrájkok? Annak láttuk az eredményét. Főleg úgy, hogy a megyei kórházban kötelező volt kitűzni az egyik osztályon a kék szalagot, holott a dolgozó azt mondta, ő nem támogatja a sztrájkot. Nem is szakszervezeti tag. Akkor is, volt a válasz.

Ezek alapján van ez a nagy társadalmi elutasítás, vagy folyamatosan ez folyik a csapból és akkor elhisszük?

Persze, az is lehet, hogy így van, és az egész társadalom egyként áll a törvény ellen. Akkor, miért nem történik semmi?

A 62 aláíró honnan tudja ezeket?

A listáról bekerült képviselőket ki fogja fölkeresni. Nincs választókörzetük, tisztelt értelmiségiek és közszereplők. Ez nem tűnt fel?

Felvázolnak egy víziót, azt mondják a törvény üzleti befektetőknek játssza át a biztosítást. Ilyenről nincs szó a törvényben. Ez az emberek félrevezetése.

Ahogy én látom. Ez a törvény nem jó. Azért nem, mert a koalíciós kényszer miatt, már maguk sem tudják, hogy mit dolgoztak át. Ez a törvény a koalíció és a kormányzás szakítópróbája volt és az is marad. Vagyis, itt politikai döntésről van szó. Ezért fogják újra megszavazni. Ugyanis, ha most ettől visszalépnek, akkor vége a kormányzásnak és a parlamenti többségnek. Teljesen természetes dolog, hogy ezt a helyzetet az ellenzék maximálisan kihasználja. Minden eszközt bevet, amellyel a jelenlegi kormányt lemondásra tudja kényszeríteni, vagy koalíciós szakadást tud elérni. A játszma erről szól és nem az egészségbiztosításról.

Üdv:

A Gátőr

7. Mr. válasz 2008.01.04. 14:57:21
plc 2008.01.04. 13:57:29

Az igen tisztelt jegyzetíró egy valamit elfelejtett. A nem 2/3-os törvények megszavazása az eddigi összes kormány alatt így működött. Az egészségügyi törvény nem kirívó eset, a FIDESZ teszi azzá. - most a szavazásról beszélek -. Nem kellene elfelejteni, hogy az Orbán kormány alatt szinte minden törvény megszavazása az ellenzék meghallgatása nélkül, erőből történt. Az akkori ellenzék érdekes módon nem vitte/küldte utcára az embereket, nem kezdeményezett milliárdokat felemésztő népszavazásokat. A tisztelt jegyzetíró vajon tudja-e, hogy a népszavazás 5 - 6 mrd Ft-jából hány kórházat, iskolát, stb. lehetne felújítani? Ezeket a jelenblegi ellenzék valahogyan mindig elfelejti. OV kilejentette, hogy ő sohasem hazudik. Lehet. Legfeljebb nem mond igazat oszt jó napot. Lehet, hogy a kormánypártok tagjai nem mind olvasták el a törvényjavaslatot - bár akkor nem tudom hogyan adtak be módosító javaslatokat - de szerintem a FIDESZ tagjai és a jegyzetíró sem olvasta.

Ezermilliárdos "tétel" esetén az az ötmilliárd csak fél százalék.
Persze, ha azért ne kérdezzük meg az embereket, mert nehogy már ellenkezzenek...
Egyébként az OEP tavaly nem kis nyereséggel zárt. Miért is kell privatizálni?
Ja, Gyurcsány szerint nem is privatizálnak. Állami, azaz köztulajdonból magántulajdonba adják pénzért majdnem felerészben, de ez Gyurcsány szerint nem privatizálás.
Hanem mi?

6. anonim válasz 2008.01.04. 14:26:18
plc 2008.01.04. 13:57:29

Az igen tisztelt jegyzetíró egy valamit elfelejtett. A nem 2/3-os törvények megszavazása az eddigi összes kormány alatt így működött. Az egészségügyi törvény nem kirívó eset, a FIDESZ teszi azzá. - most a szavazásról beszélek -. Nem kellene elfelejteni, hogy az Orbán kormány alatt szinte minden törvény megszavazása az ellenzék meghallgatása nélkül, erőből történt. Az akkori ellenzék érdekes módon nem vitte/küldte utcára az embereket, nem kezdeményezett milliárdokat felemésztő népszavazásokat. A tisztelt jegyzetíró vajon tudja-e, hogy a népszavazás 5 - 6 mrd Ft-jából hány kórházat, iskolát, stb. lehetne felújítani? Ezeket a jelenblegi ellenzék valahogyan mindig elfelejti. OV kilejentette, hogy ő sohasem hazudik. Lehet. Legfeljebb nem mond igazat oszt jó napot. Lehet, hogy a kormánypártok tagjai nem mind olvasták el a törvényjavaslatot - bár akkor nem tudom hogyan adtak be módosító javaslatokat - de szerintem a FIDESZ tagjai és a jegyzetíró sem olvasta.

Tudod vulgárisan fogalmazva nem mindegy, hogy az erőből történő szavazás eredményeként odaszarnak a nép asztalára, vagy kenyeret adnak neki!

5. plc válasz 2008.01.04. 13:57:29
anonim 2008.01.04. 12:11:49

A lelkiismeretükkel számoljanak el a bolondok


Igazán szerencsénk van a szocialistákkal, hiszen mindenhez értenek, mindenről tudnak mindent, és csak és kizárólag szakmai döntéseket hoznak. Már ha képesek egyáltalán dönteni önállóan. Nagyon úgy tűnik, valamiféle kollektív tudat vezeti kezeiket, így lehetett ez a csúfos december 17-i szavazás alkalmával is, amikor is megszavazták a tb-törvényt. Súlyosbítja a helyzetet: nem elég, hogy az új szisztéma szerint minden fontosabb lesz majd a betegnél, a mi egészségünknél, de a szocialisták úgy szavaztak, hogy – vélhetően – fogalmuk sincs arról, mit rejtenek a paragrafusok.


Mindehhez hozzájön, hogy még a szavazás napján is több mint száz módosító indítvány érkezett az MSZP-SZDSZ duó torz produktumához. Ez nem is lett volna gond, ha mondjuk egy hét múlva kell szavazni – természetesen akkor is bólogató Jánosként –,de adni kellene a látszatra is. Itt kibukott, amit régebben is sejtettünk: vagy a kollektív tudat alapján elég egyvalakinek elolvasni az ilyen javaslatokat, és a tudás szétárad a képviselőtársak egyéni tudatában, vagy egyszerűen elég a kézrátétel, és mehet a gombnyomás. Ma már tudhatjuk: valójában fogalmuk sincs arról, mire és miről szavaztak, főleg, hogy az általuk jóváhagyott törvény voltaképpen milyen változásokat indít el a magyar egészségügyben, vagy éppen a társadalomban. De a „reformnak mennie kell.” A legjobb az egészben, hogy könnyen megszerezhetnék-e tudást – legalább a magját –, ha érdekelné őket. Ám dehogy.

Pestiesen szólva a nagykutyáknak mindegy, ám a mezei honatyának érdemes lenne felvértezniük magukat némi információval, mert elképzelhető, hogy a nép kérdéseket intéz hozzá a közeljövőben, ott, a háza kapujában. Vagyis megfogadja annak a 62 értelmiséginek a felhívását, akik azt javasolták, az állampolgárok helyben látogassák meg képviselőjüket, és ugyan mondják már meg a jóembereknek, a köz szolgáinak, ne az egyéni, illetve pártérdekek – csúnyábban: hatalmi érdekek – mentén szavazzanak a Sólyom László által az Országgyűlésnek visszaküldött fércmunkáról, hanem úgy, ahogyan azt a társadalom jelentős többsége elvárja. Vagyis nemmel.

Szavazzanak nemmel egy olyan törvényre, amelynek tartalma, víziói, céljai sokak szerint teljesen szembemennek az emberek legalapvetőbb jogaival – például az egészséges élethez való jogával. Vagy: szavazzanak nemmel egy olyan koncepcióra, amelynek nem hogy jövőbeli hatását nem ismerik, de a pillanatnyi tartami elemeivel sincsenek tisztában. Nos, a civil öntudat legnagyobb örömére, ám a kedves szocialista képviselők legnagyobb bánatára a „népek” mégiscsak meglátogatják korábban vélhetően nagy szeretettel megválasztott képviselőjüket.

Így járt a minap a szocialista Donáth László is. A budapesti III. kerületi lakossági fórumon kellett izzadnia az MSZP-s lelkésznek. Donáthtal szemben a felhevült népeknek az volt a kívánsága, hogy a lelkész úr szavazzon nemmel az egészségbiztosításnak arra a fajta átalakítására, amelyet a jelenlegi garnitúra erőltet. A szocialista képviselő szerint a reform elutasítása politikai kérdés, és tisztában van azzal, hogy nincs társadalmi konszenzus az átalakítások mögött , ám mindemellett biztos, hogy igennel szavaz – ezt nem ő mondja, mi gondoljuk –, merthogy „a lelkiismeretükkel azoknak kell elszámolnia az Országgyűlésben, akik folyamatosa akadályozzák az egészségügy átalakítását”. Vagyis szerinte a Fidesznek, meg az országban milliós nagyságrendben élő maradiaknak.

Donáth azért őszinte is: az egészségbiztosítási törvény gazdasági részével és következményeivel nem foglalkozott, ahhoz ugyanis nem ért – mondja. Remek. Akkor miről szavazott és milyen meggyőződésből? Ha nem ért hozzá, hogyan hozhat felelős döntést? A lelkiismeretükkel meg számoljanak el a bolondok.

„ A magyarok nyilaitól ments meg uram minket!”

Lippai Roland jegyzete

Az igen tisztelt jegyzetíró egy valamit elfelejtett. A nem 2/3-os törvények megszavazása az eddigi összes kormány alatt így működött. Az egészségügyi törvény nem kirívó eset, a FIDESZ teszi azzá. - most a szavazásról beszélek -. Nem kellene elfelejteni, hogy az Orbán kormány alatt szinte minden törvény megszavazása az ellenzék meghallgatása nélkül, erőből történt. Az akkori ellenzék érdekes módon nem vitte/küldte utcára az embereket, nem kezdeményezett milliárdokat felemésztő népszavazásokat. A tisztelt jegyzetíró vajon tudja-e, hogy a népszavazás 5 - 6 mrd Ft-jából hány kórházat, iskolát, stb. lehetne felújítani? Ezeket a jelenblegi ellenzék valahogyan mindig elfelejti. OV kilejentette, hogy ő sohasem hazudik. Lehet. Legfeljebb nem mond igazat oszt jó napot. Lehet, hogy a kormánypártok tagjai nem mind olvasták el a törvényjavaslatot - bár akkor nem tudom hogyan adtak be módosító javaslatokat - de szerintem a FIDESZ tagjai és a jegyzetíró sem olvasta.

4. anonim válasz 2008.01.04. 12:11:49

A lelkiismeretükkel számoljanak el a bolondok


Igazán szerencsénk van a szocialistákkal, hiszen mindenhez értenek, mindenről tudnak mindent, és csak és kizárólag szakmai döntéseket hoznak. Már ha képesek egyáltalán dönteni önállóan. Nagyon úgy tűnik, valamiféle kollektív tudat vezeti kezeiket, így lehetett ez a csúfos december 17-i szavazás alkalmával is, amikor is megszavazták a tb-törvényt. Súlyosbítja a helyzetet: nem elég, hogy az új szisztéma szerint minden fontosabb lesz majd a betegnél, a mi egészségünknél, de a szocialisták úgy szavaztak, hogy – vélhetően – fogalmuk sincs arról, mit rejtenek a paragrafusok.


Mindehhez hozzájön, hogy még a szavazás napján is több mint száz módosító indítvány érkezett az MSZP-SZDSZ duó torz produktumához. Ez nem is lett volna gond, ha mondjuk egy hét múlva kell szavazni – természetesen akkor is bólogató Jánosként –,de adni kellene a látszatra is. Itt kibukott, amit régebben is sejtettünk: vagy a kollektív tudat alapján elég egyvalakinek elolvasni az ilyen javaslatokat, és a tudás szétárad a képviselőtársak egyéni tudatában, vagy egyszerűen elég a kézrátétel, és mehet a gombnyomás. Ma már tudhatjuk: valójában fogalmuk sincs arról, mire és miről szavaztak, főleg, hogy az általuk jóváhagyott törvény voltaképpen milyen változásokat indít el a magyar egészségügyben, vagy éppen a társadalomban. De a „reformnak mennie kell.” A legjobb az egészben, hogy könnyen megszerezhetnék-e tudást – legalább a magját –, ha érdekelné őket. Ám dehogy.

Pestiesen szólva a nagykutyáknak mindegy, ám a mezei honatyának érdemes lenne felvértezniük magukat némi információval, mert elképzelhető, hogy a nép kérdéseket intéz hozzá a közeljövőben, ott, a háza kapujában. Vagyis megfogadja annak a 62 értelmiséginek a felhívását, akik azt javasolták, az állampolgárok helyben látogassák meg képviselőjüket, és ugyan mondják már meg a jóembereknek, a köz szolgáinak, ne az egyéni, illetve pártérdekek – csúnyábban: hatalmi érdekek – mentén szavazzanak a Sólyom László által az Országgyűlésnek visszaküldött fércmunkáról, hanem úgy, ahogyan azt a társadalom jelentős többsége elvárja. Vagyis nemmel.

Szavazzanak nemmel egy olyan törvényre, amelynek tartalma, víziói, céljai sokak szerint teljesen szembemennek az emberek legalapvetőbb jogaival – például az egészséges élethez való jogával. Vagy: szavazzanak nemmel egy olyan koncepcióra, amelynek nem hogy jövőbeli hatását nem ismerik, de a pillanatnyi tartami elemeivel sincsenek tisztában. Nos, a civil öntudat legnagyobb örömére, ám a kedves szocialista képviselők legnagyobb bánatára a „népek” mégiscsak meglátogatják korábban vélhetően nagy szeretettel megválasztott képviselőjüket.

Így járt a minap a szocialista Donáth László is. A budapesti III. kerületi lakossági fórumon kellett izzadnia az MSZP-s lelkésznek. Donáthtal szemben a felhevült népeknek az volt a kívánsága, hogy a lelkész úr szavazzon nemmel az egészségbiztosításnak arra a fajta átalakítására, amelyet a jelenlegi garnitúra erőltet. A szocialista képviselő szerint a reform elutasítása politikai kérdés, és tisztában van azzal, hogy nincs társadalmi konszenzus az átalakítások mögött , ám mindemellett biztos, hogy igennel szavaz – ezt nem ő mondja, mi gondoljuk –, merthogy „a lelkiismeretükkel azoknak kell elszámolnia az Országgyűlésben, akik folyamatosa akadályozzák az egészségügy átalakítását”. Vagyis szerinte a Fidesznek, meg az országban milliós nagyságrendben élő maradiaknak.

Donáth azért őszinte is: az egészségbiztosítási törvény gazdasági részével és következményeivel nem foglalkozott, ahhoz ugyanis nem ért – mondja. Remek. Akkor miről szavazott és milyen meggyőződésből? Ha nem ért hozzá, hogyan hozhat felelős döntést? A lelkiismeretükkel meg számoljanak el a bolondok.

„ A magyarok nyilaitól ments meg uram minket!”

Lippai Roland jegyzete

3. plc válasz 2008.01.04. 11:46:29

Egy igazán jó szociológiai esszé. Megérné nagyobb lapokban megjeleníteni, bár akikről szól vagy nem ismernek magukra, vagy megsértődnek. Itt is tisztelet a kivételnek. (annak a kettőnek, ahogy Hofi mondta)

2. anonim válasz 2008.01.04. 10:03:40


Jó kis hasonlat! garatula. :)

1. Pelikán válasz 2008.01.04. 00:06:16

Nagyon jó írás!

Üdv:

a Gátőr

db/lap 
Új hozzászólás


h i r d e t é s







design-bottom
design-top
design-bottom
design-top
Kecskemét Baja Kiskőrös Kiskunhalas Kiskunmajsa Nagykőrös Galéria Soltvadkert
Bácsalmás Kalocsa Kiskunfélegyháza Kunszentmiklós Lajosmizse Tiszakécske És a többi...

p a r t n e r e i n k

01fokusztakarek 02_opticon adrenalin dunaaszfalt frittmann malom malom_mozi mti royalsekt szentkiralyi
design-bottom
© 2001-2012 Hírös.Index