- Hírlap
- Fórum
- Bács-Kiskun
- Csongrád
- Békés
- Kereső:

|
Fórum bejelentkezés
Szabad száj
Fórum
Hírlevél
Hírös Index ajánlja
|
Föl a mélyből, aki magyar
Témaindító: Pelikán
"Föl a mélyből, aki magyar". – idézte Orbán Viktor, Nagy Gáspár sorait, a budapesti Marcibányi Téri Művelődési központban az igazságosság témakörében 2007. január 27-én. Megtartott konferencián. Többek között a következőket mondta: „Nos, tisztelt hölgyeim és uraim, engedjék meg, hogy még egyszer üdvözöljem ezt a konferenciát, és elmondjam, hogy az új többségnek öntudatra van szüksége, az új többségnek közös célokra van szüksége, az új többségnek egyetértésre van szüksége, de legelőször is azt az utat kell megtalálnia, amin eljuthat az egyetértéshez, a közös célokhoz és az öntudathoz.” Most, 2008 januárjában azon gondolkodom, hogy mi is valósult meg ebből az új többségből? Tényleg van új többség, vagy csak úgy tűnik, hogy van? Nos, ez valószínűleg hamarosan kiderül. Itt lesz ebben az évben az előrehozott választás, népszavazás, ami sorsdöntő lesz. Ha, lesz. Én nem értem ezt az egész rendszert. 2006 őszétől buktatjuk a kormányt és az még mindig áll. Velünk van a baj, vagy mással. Ilyet még nem láttam. Ezek mindent kibírnak. Kibírták a 2007. évet is. Vagy túlélték. Ez most nem lényeges. De mit várhatunk 2008-ban? Buknak, vagy sem. 2006 év végén szinte biztos volt, hogy igen. 2007 végén is ezt vártuk. Nekünk mindig megígérik, hogy így lesz, és mégsem. Most akkor kinek higgyek? Mert, ahogy látom, minél erősebb támadások érik a koalíciót, azok annál jobban összezárnak. Ennek az a következménye, hogy a törvények politikai és nem szakmai alapon születnek meg. Nos, erre már én is csak azt tudom mondani, hogy „Föl a mélyből,…” mert eddig csak a fekáliáig sikerült eljutnunk.
kukacka
2009.01.13. 09:56:51
A lényeggel egyetértek. Népszerűtlen döntések lehetnek nagyon hasznosak, kár lenne figyelni folyamatosan a népszerűségi listákat. Azt hiszem nem csak a négyéves mandátumot kell védeni, hanem az ellenzéknek is mérlegelnie kéne már végre, hogy mi az amit nem támad, hol vannak azok a pontok, ahol konszenzust lehet teremteni. Ez természetesen minden ciklusra igaz. Ez az amit úgy hívnak a politikában, hogy konstruktív ellenzéki magatartás. Ez az, amit a fidesz az elmúlt két vereségénél megígért. Mármint azt, hogy konstruktív ellenzék lesz. Lásd közel 1400 kérdés karácsony előtt két nappal.
Calvinia
2009.01.13. 00:29:16
Változtatni a választási rendszeren???Hogy visszahívhatók legyenek a képviselők??? A lényeggel egyetértek. Népszerűtlen döntések lehetnek nagyon hasznosak, kár lenne figyelni folyamatosan a népszerűségi listákat. Azt hiszem nem csak a négyéves mandátumot kell védeni, hanem az ellenzéknek is mérlegelnie kéne már végre, hogy mi az amit nem támad, hol vannak azok a pontok, ahol konszenzust lehet teremteni. Ez természetesen minden ciklusra igaz.
Pelikán
2009.01.12. 21:32:20
Elolvastad Te, hogy mit írtam, vagy csak úgy írogatsz? Nagyívbe teszek rá, hogy ki vezeti az országot. Vagyis nem teszek rá, mert annyit nem ér az egész. Amiről írok az az, és a végén ott volt a kérdés is, hogy miért nem tudja Orbán, vagy a nép elzavarni ezt a kormányt. Lassan hetedik éve zavargatjuk és még mindig ott van. Miért nem lehet a képviselőket visszahívni? Mert ilyen a választási rendszer. ha, ilyen akkor változtani kell rajta. Akar valamelyik párt is. Annál sokkal fontosabb, hogy ott üljön. Mi nem igaz abban, hogy Orbán minden évben háromszor igéri meg, hogy itt a kormány vége és tavaly már a jövő is elkezdődött, amikor beledöngöltük a kormányt a vizitdíjba. Jobb, ha tőlem tudod, hogy akkor kezdődött el a múlt. Te nagyon okos. És, ha egyszer a fidesznek is sikerül így bebetonoznia magát a hatalomba, azt se lehet majd kirobbantani. Jobb lenne, ha figyelnél sellőre. Az eredmény a közhangulatot tükrözi, oszt jónapot. Változtatni a választási rendszeren???Hogy visszahívhatók legyenek a képviselők???
anonim
2009.01.12. 08:39:06
Pelikán, Te egyre butább és ...... leszel! Elolvastad Te, hogy mit írtam, vagy csak úgy írogatsz? Nagyívbe teszek rá, hogy ki vezeti az országot. Vagyis nem teszek rá, mert annyit nem ér az egész. Amiről írok az az, és a végén ott volt a kérdés is, hogy miért nem tudja Orbán, vagy a nép elzavarni ezt a kormányt. Lassan hetedik éve zavargatjuk és még mindig ott van. Miért nem lehet a képviselőket visszahívni? Mert ilyen a választási rendszer. ha, ilyen akkor változtani kell rajta. Akar valamelyik párt is. Annál sokkal fontosabb, hogy ott üljön. Mi nem igaz abban, hogy Orbán minden évben háromszor igéri meg, hogy itt a kormány vége és tavaly már a jövő is elkezdődött, amikor beledöngöltük a kormányt a vizitdíjba. Jobb, ha tőlem tudod, hogy akkor kezdődött el a múlt. Te nagyon okos. És, ha egyszer a fidesznek is sikerül így bebetonoznia magát a hatalomba, azt se lehet majd kirobbantani. Jobb lenne, ha figyelnél sellőre. Az eredmény a közhangulatot tükrözi, oszt jónapot.
kukacka
2009.01.12. 20:19:49
Bizonytalannak tetszik lenni Drágám? :)) neeeem...csak ebben az esetben nem lehetett másra számítani...szerintem.
sellő
2009.01.12. 19:51:22
ez a választási eredmény a jelenlegi közhangulatot tükrözi, kezdve a részvételi aránnyal, a szavazási eredményekkel...szerintem... Bizonytalannak tetszik lenni Drágám? :))
tamás
2009.01.12. 13:51:35
Ha a baloldal nem tud mozgósítani, akkor így jár. ez a választási eredmény a jelenlegi közhangulatot tükrözi, kezdve a részvételi aránnyal, a szavazási eredményekkel...szerintem...
Calvinia
2009.01.12. 16:46:01
Így is van!:) Az ember objektív,őszinte véleményt már csak az ATV-n hallhat, Drága Bolgár Úr szájából:) Nagyon jól beszélsz:) Remélem tudod, hogy az Újságíró-klub hamarabb kezdődik!
sinkó
2009.01.12. 15:54:58
A HÍR Tv meg egy FIDESZ-es, az halmozottan sumákság. Így is van!:) Az ember objektív,őszinte véleményt már csak az ATV-n hallhat, Drága Bolgár Úr szájából:) |
|








Változtatni a választási rendszeren???Hogy visszahívhatók legyenek a képviselők???
rn Én nem értenék vele egyet!EZ a rendszer.A demokrácia nem arról szól,hogy ha a képviselő nem úgy ugrál,ahogy mi fütyülünk, akkor azonnal választunk másikat!Hány ember hívhassa vissza? 100? 1000? 10 000? Milyen indokkal?Az igaz, hogy a választóit képviseli, de MINDENKINEK úgysem lehet megfelelni!Négyévente van választás.Akkor lehet visszahívni-úgy,hogy nem szavazunk rá.Azért egy viszonylagos stabilitásra szükség van, anélkül nem lehet egy rendszert működtetni.Ezt kell megtanulni: EGYSZER van négyévenként választás.AKKOR kell elmenni,és AKKOR kell jól dönteni.UTÁNA nincs hiszti.Utána mindenki olyan virágot szagol,amilyet a többség szakított.Ez a sorsközösség.Nix ugribugri,mert nincs értelme.IGENIS egy ciklus négy évből áll.Gondolj bele Pelikán, ha a 400 méteres síkfutásnál 250 m-nél úgy látná az edző, hogy a versenyző rosszabbul áll mint a többi, le kéne cserélnie?Nem az a normális, hogy ha 400 métert futnak,akkor a végén kell megnézni, ki nyer?A visszahívás= 250 m-nél nem tetszik ahogy áll, lezavarom a pályáról.
rn Félreértés ne essék, nem a jelenlegi kormányról beszélek, nem őket védem.Az országnak nem lenne jó ez a rendszer, meg egyik pártnak sem.. Fideszesek gondoljanak bele:jön a Fidesz- kormány, nem tetszik valami az embereknek,visszahívják őket..nem lehetne tervezni, még négy évre sem..Egyszer volt Budán kutyavásár,egy olyan miniszterelnök volt,aki azt hitte, ő Ali baba,és osztogatni fog négy évig, a nép meg majd imádja..Meg is bukott mint a huzat,mert ilyen csak a mesében van...(Most a 40 rabló kormányoz:)..
rn A demokrácia nem anarchia, a visszahívásos bulival azzá válna..
Ezt az érvelést elfogadom. Akkor viszont nem kell sírdogálnunk. Ezt választottuk, ez van. Ez a hivatalos kormány, oszt jónapot. Akkor nem kell elzavarni, nem kell az emberekben hamis illúziókat kelteni.
rn
rnÜdv:
rn
rna Gátőr