2007. december 13-án az EU vezetői aláírták a Lisszaboni Szerződést. Ezzel lezárult az a több évig tartó tárgyalássorozat, melyet az intézményi kérdések témájában folytattak. A Lisszaboni Szerződés módosítja a hatályos EU- és EK-Szerződést, ám nem lép azok helyébe. A dokumentum biztosítani fogja a szükséges jogi keretet és eszközöket ahhoz, hogy az Unió meg tudjon felelni a jövő kihívásainak, és válasszal szolgáljon a polgárok által megfogalmazott igényekre. Európa demokratikusabbá és átláthatóbbá válik; az Európai Parlament és a nemzeti parlamentek szerepe megerősödik; a polgárok nagyobb lehetőséget kapnak arra, hogy kifejezésre és érvényre juttassák elképzeléseiket; és világosabbá válik, ki mit csinál európai és nemzeti szinten. Az Európai Parlament szerepe megerősödik: az Európai Unió polgárai által közvetlenül megválasztott Európai Parlament hatásköre fontos új elemekkel bővül az uniós jogalkotás, az uniós költségvetés és a nemzetközi megállapodások vonatkozásában. Különösen a döntéshozatali folyamatban alkalmazott együttdöntési eljárás kiterjesztése biztosítja majd, hogy az uniós jogszabályok túlnyomó többségének megalkotása során az Európai Parlament ugyanolyan súllyal vegyen részt a folyamatban, mint a tagállamokat képviselő Tanács. A nemzeti parlamentek részvétele megnövekedik: a nemzeti parlamentek jobban bekapcsolódhatnak az EU munkájába, különösen annak az új mechanizmusnak köszönhetően, amelynek révén folyamatosan nyomon követhetik, kizárólag azokban az esetekben kerül-e sor uniós szintű fellépésre, amikor az eredményesség szempontjából ez ígérkezik a legjobb megoldásnak (szubszidiaritás). Az Európai Parlament és a nemzeti parlamentek szerepének megerősödése együttesen azt eredményezi, hogy az EU működése demokratikusabbá válik, legitimitása növekszik. A polgárok jobban érvényre juttathatják elképzeléseiket: amennyiben több tagország állampolgárai közül legalább egymillióan szükségesnek ítélik, a kezdeményezési jognak köszönhetően felkérhetik a Bizottságot, terjesszen elő új szakpolitikai javaslatokat. Kinek mi a feladata? A hatáskörök pontos elkülönítésével átláthatóbbá válik a tagállamok és az Európai Unió közötti viszonyrendszer. Kilépés az Unióból: a Lisszaboni Szerződés mondja ki először konkrétan, hogy a tagállamok kiléphetnek az Unióból. Európa hatékonyabbá válik; az uniós munkamódszerek és szavazási szabályok egyszerűsödnek; az intézményrendszer a 27-tagúra bővült Unió igényeinek megfelelően racionalizáltabbá és korszerűbbé válik; és az EU jobban fel tud lépni azokon a területeken, melyek napjainkban kiemelt fontossággal bírnak számára. Hatékony és eredményes döntéshozatal: a Tanácsban alkalmazott minősített többségi szavazást a szerződés újabb szakpolitikai területekre terjeszti ki annak érdekében, hogy a döntéshozatal felgyorsuljon és eredményesebbé váljon. 2014-től kezdődően a minősített többség kiszámítása a tagállamok és lakosok száma alapján meghatározott kettős többség elve szerint történik, összhangban az Unió kettős legitimitásával. A kettős többséghez az szükséges, hogy a határozatokat a tagállamok 55%-a elfogadja, továbbá hogy az igennel szavazó tagországok lakosainak száma együttesen elérje vagy meghaladja az Unió teljes lakosságának 65%-át. Szilárdabb és racionalizáltabb intézményrendszer: a Lisszaboni Szerződés létrehozza az Európai Tanács elnökének posztját, melyet két és fél évente választás útján töltenek majd be; közvetlen kapcsolatot hoz létre a Bizottság elnökének megválasztása és az európai választási eredmények között; új szabályokat vezet be az Európai Parlament jövőbeli összetétele és a biztosok számának jövőbeli csökkentése vonatkozásában; és világosabb szabályokat fogalmaz meg a megerősített együttműködés és a pénzügyi rendelkezések tekintetében. Jobb élet az európai polgárok számára: a Lisszaboni Szerződés révén az EU jobban fel tud lépni számos, az Unió és polgárai számára napjainkban prioritást jelentő területen. Ez különösen igaz a szabadság, biztonság és jogérvényesülés terén felmerülő feladatok, így pl. a terrorizmus elleni küzdelem és a bűnözés elleni fellépés esetében, de bizonyos mértékig más területek, köztük a következők vonatkozásában is elmondható: energiapolitika, közegészségügy, polgári védelem, éghajlatváltozás, általános érdekű szolgáltatások, kutatás, űrpolitika, területi kohézió, kereskedelmi politika, humanitárius segítségnyújtás, sport, idegenforgalom és igazgatási együttműködés. A szerződés létrehozza a jogok és értékek, a szabadság, a szolidaritás és a biztonság Európáját; elősegíti az uniós értékek érvényesülését; az Európai Unió alapjogi chartáját beemeli az elsődleges európai jogba; új szolidaritási mechanizmusokat tesz lehetővé; és hatékonyabb védelmet biztosít az európai polgárok számára. Demokratikus értékek: a Lisszaboni Szerződés részletesen áttekinti és megerősíti az Unió működésének alapjául szolgáló értékeket és célkitűzéseket. Ezek az értékek arra hivatottak, hogy viszonyítási pontul szolgáljanak az európai polgárok számára, és rámutassanak, mi mindent nyújthat Európa világszerte partnereinek. A polgárok jogai és az Európai Unió alapjogi chartája: a Lisszaboni Szerződés megőrzi a korábban megállapított jogokat, de ezeken túlmenően új jogokat is létrehoz. Ezen belül garantálja az Európai Unió alapjogi chartájában rögzített szabadságokat és elveket, és a charta rendelkezéseit kötelező jogi erővel ruházza fel. A jogok közé egyaránt tartoznak polgári, politikai, gazdasági és szociális jogok. Az európai polgárokat megillető szabadságok: a Lisszaboni Szerződés megőrzi és megerősíti a „négy szabadságot”, és az európai polgárokat megillető politikai, gazdasági és szociális szabadságokat. A tagállamok közösségvállalása: a Lisszaboni Szerződés úgy rendelkezik, hogy az Unió és a tagállamok a szolidaritás szellemében közösen lépjenek fel, ha az egyik tagországot terrortámadás éri, illetve természeti csapás vagy ember által okozott katasztrófa sújtja. A dokumentum az energiaügyek területén gyakorolt közösségvállalás fontosságát is hangsúlyozza. Nagyobb biztonság mindenki számára: bővülnek a szabadság, a biztonság és a jogérvényesítés célját szolgáló uniós képességek, ez pedig közvetlen előnyöket biztosít a bűnözés és a terrorizmus elleni uniós fellépés terén. A polgári védelemmel, humanitárius segítségnyújtással és közegészségüggyel kapcsolatos új rendelkezések ugyancsak arra irányulnak, hogy az Unió könnyebben tudjon reagálni az európai polgárok biztonságát fenyegető veszélyekre. Európa hatékonyabban tud fellépni globális szereplőként az európai külpolitikai eszközök egybekapcsolása révén, melyre az új szakpolitikák kidolgozása és meghatározása során egyaránt sor kerül. A Lisszaboni Szerződésnek köszönhetően Európa egységesen tud majd megnyilatkozni mindazon partnerei felé, akikkel világszerte kapcsolatokat ápol. A szerződés Európa gazdasági, humanitárius, politikai és diplomáciai képességeire építve elő fogja segíteni az európai érdekek és értékek globális érvényesülését, eközben azonban tiszteletben tartja a tagállamok egyedi külpolitikai érdekeit. A szerződés által életre hívott külügyi és biztonságpolitikai főképviselői tisztség révén az EU külső fellépése hatásosabbá, következetesebbé és hangsúlyosabbá válik. A főképviselő alelnöki tisztséget tölt majd be az Európai Bizottságban. A szerződés létrehozza az európai külügyi szolgálatot, amely támogatást és segítséget fog biztosítani a főképviselő részére. Mivel a szerződés önálló jogi személyiséggel ruházza fel, az Európai Unió nagyobb súllyal tud fellépni a tárgyalások során, hatékonyabban szerepel majd a nemzetközi színtéren, és a vele kialakítható partnerség lehetősége is kézenfekvőbbé válik az Unión kívüli országok és a nemzetközi szervezetek számára. Az európai biztonság- és védelempolitika fejlődése nem bontja el a jelenlegi különleges döntéshozatali rendszert, viszont lehetővé teszi, hogy megerősített együttműködés jöjjön létre kisebb, csupán néhány tagállamot számláló csoportok tagjai között.