Hírös.Index logo
Főrovatok
Mellékletek
h i r d e t é s
Alrovatok
design-top

Hírlevél
Adja meg e-mail címét:

Közpénzből védték Gyurcsányt az őszödi perben
Témaindító:

http://index.hu/belfold/2010/02/16/kozpenzbol_vedtek_gyurcsanyt_az_oszodi_perben/

45 ezer forintos órabért fizetett ki a Miniszterelnöki Hivatal (MEH) egy ügyvédi irodának, hogy védje Gyurcsány Ferencet az őszödi beszédben említett hazugságok és adateltitkolások miatt ellene indított perben.

Egy budapesti ügyvédi irodának 45 ezer forintos órabért fizetett ki a Miniszterelnöki Hivatal (MEH), hogy Gyurcsány Ferencet védje az őszödi beszédben említett hazugságok és adateltitkolások miatt ellene indított perben - írja hétfői számában a Magyar Nemzet.

A megbízási szerződést 2007-ben kötötték a Kovács Kázmér Ügyvédi Irodával, amelynek a MEH közel 8 millió forintot fizetett ki. (A felperes Kalmár László és további száz magánszemély.)

A lap megkeresésére Kovács Kázmér ügyvéd elmondta, hogy a szerződés már megszűnt a MEH-hel, így nem tudja, jelenleg ki védi a perben a volt miniszterelnököt. A bírósági ügy márciusban folytatódik a Fővárosi Ítélőtáblán.

db/lap 
22. war válasz 2010.04.26. 21:25:40

Ez a baj veletek, komcsikkal. Hiányzik belőletek a tisztesség, erkölcs, becsület. Hozzászólásodból kitűnik, csak fikázásra vagytok képesek, semmilyen építő munka, tudás nem szerepel a szókincsetekben.

Ezért váltatok szaré msz(m)p-sek.

21. anonim válasz 2010.04.26. 20:24:48

Csak próbálgatom, hogy mi fér a demokráciába.

ORBÁN VIKTOR EGY DIKTÁTOR! ORBÁN TAKARODJ!

20. anonim válasz 2010.04.26. 20:24:00
anonim 2010.04.26. 12:03:19

Nem csak a Jobbik ellen, az Mszp és Szdsz haszonélvezőivel szemben is lehet koncepciós pereket índítani, ha másként nem menne! De garantáltan megy majd.

És beindul a dominóelv. Bukik Orbán és a haveri gárdája is! Tudja ezt a kis diktátor, és nem mer lépni igazán semmit.

19. Fideszes válasz 2010.04.26. 20:22:05
anonim 2010.04.26. 13:26:07

A 2006-ban választási csalással bekerült Horváth Zsolt is bejutott egy becsületes építésszel szemben. Nem semmi! Az sem semmi, hogy Zombor bejutott Balogh László vállán, és tehetségéből.

És? Ti vagytok többségben? Akkor kuss! Éljen Orbán! Éljen a Fidesz! Megváltoztatjuk az Alkotmányt! Kitoljuk az önkormányzati választásokat. Bevezetjük a hároméves költségvetést. Megadjuk a külhoni összes magyarnak a kettős állampolgárságot és ezzel a szavazati jogot. Egy életre elsöprünk mindenkit, akik az utunkba állnak!

18. anonim válasz 2010.04.26. 13:26:07
anoním 2010.04.26. 11:04:23

Gyurcsány megint bent van a parlamentben.
Nem semmi.

A 2006-ban választási csalással bekerült Horváth Zsolt is bejutott egy becsületes építésszel szemben. Nem semmi! Az sem semmi, hogy Zombor bejutott Balogh László vállán, és tehetségéből.

17. anonim válasz 2010.04.26. 13:23:35
anonim 2010.04.26. 12:25:57

...

Moderálva!

...

Moderálva!

16. anonim válasz 2010.04.26. 12:25:57
anonim 2010.04.26. 12:17:15

Álmodik a nyomor! Nem volt itt még számonkérés, nem is lesz politikai \"hibák\" miatt!
rnEz olyan mint az orvosok összetartása, megvédik egymást - még ha nem is értenek egyet - miután bármelyikük kerülhet ilyen helyzetbe.

...

Moderálva!

15. anonim válasz 2010.04.26. 12:23:09
anonim 2010.04.26. 12:17:15

Álmodik a nyomor! Nem volt itt még számonkérés, nem is lesz politikai \"hibák\" miatt!
rnEz olyan mint az orvosok összetartása, megvédik egymást - még ha nem is értenek egyet - miután bármelyikük kerülhet ilyen helyzetbe.

Navracsis már nyújtja be az alakuló ülésen az elszámoltatás alapjait szolgáló törvényjavaslatot, - olvassál utána....Már nem formaság lesz az átadás - átvétel.

14. anonim válasz 2010.04.26. 12:17:15
anonim 2010.04.26. 12:01:59

A vagyonelkobzásba belefér majd ez is. A rabkeresetből is van levonás.

Álmodik a nyomor! Nem volt itt még számonkérés, nem is lesz politikai \"hibák\" miatt!
rnEz olyan mint az orvosok összetartása, megvédik egymást - még ha nem is értenek egyet - miután bármelyikük kerülhet ilyen helyzetbe.

13. anonim válasz 2010.04.26. 12:09:46
Béta 2010.02.22. 08:05:27

zipp 2010. február 22. hétfő 06:35: Arzénes ivóvíz: az ÁNTSZ szerint másfél millió ember érintett.
A felsorolt települések között olvashatjuk Kecskemét város nevét is!!!

Az arzénes víz nem fizetett nokiás dobozzal hálapénzt, ezért van ott, ezért marad a vezetékes vízben.
rnMi meg dögöljünk bele, ez nem sokat számít. A gazdagabbja meg issza a Szenkirályit ugye Garai et! Nagyobb haszonnal kecsegtetett a merci, belátom. Az mutyizósabb lehet.

db/lap 
Új hozzászólás


h i r d e t é s







design-bottom
design-top
design-bottom
design-top
Kecskemét Baja Kiskőrös Kiskunhalas Kiskunmajsa Nagykőrös Galéria Soltvadkert
Bácsalmás Kalocsa Kiskunfélegyháza Kunszentmiklós Lajosmizse Tiszakécske És a többi...

p a r t n e r e i n k

01fokusztakarek 02_opticon adrenalin dunaaszfalt frittmann malom malom_mozi mti royalsekt szentkiralyi
design-bottom
© 2001-2012 Hírös.Index