Míg Freud az emberi viselkedést elfojtott szexuális tartalmakkal hozza kapcsolatba, addig Adler az egó felsőbbrendűségi törekvései és környezetének interakcióját tekinti viselkedésünk mozgatórugójának. Azt vallotta, hogy az embert elsősorban társadalmi késztetések motiválják. Nem csupán azt állítja, hogy az ember a társadalmi hatások szocializálják, hanem azt, hogy maga a szociális érdeklődés veleszületett tulajdonság. Az individuálpszichológia vezette be a kisebbségi komplexus fogalmát. Eszerint az ember születésétől fogva az egója felsőbbrendűségi érzésétől vezéreltetve arra törekszik, hogy uralkodjon környezetén és hatalmát afelett erősítse. Természetesen a környezet és a társadalom ezt a dominanciatörekvést szabályozza illetve elnyomja a szocializációs mechanizmusok által. Ennek a mechanizmusnak a hibái, a alacsony társadalmi státusz vagy az eltérő fizikai tulajdonságok miatti lenézés illetve a gyermekkorban a nagyfokú mellőzés azonban megbetegítheti a lelket és az individuumban frusztációt, kisebbségi érzést kelthet. Az egó ekkor kisebbségi komplexust fejleszt ki magában, mely hamis énképet vetít a tudatba és így további kudarcokat, sőt pszichoszomatikus betegségeket okozhat. Kompenzációként végletesen egocentrikus viselkedésre is késztetheti a kisebbségi komplexussal élő embert, aki ugyanúgy figyelmen kívül hagyja környezetét, ahogy saját magát is mellőzve látta a környezete által. A kisebbségi komplexus egy fajtája az alacsony emberekben esetenként kifejlődő Napóleon komplexus, vagy a magas emberek "fordított" Napóleon komplexusa. Az utóbbi esetben végletesen jelentéktelennek gondolja magát a beteg, míg az előbbiben megváltói jelentőségűnek.