- Hírlap
- Fórum
- Bács-Kiskun
- Csongrád
- Békés
- Kereső:

|
Fórum bejelentkezés
Szabad száj
Fórum
Hírlevél
Hírös Index ajánlja
|
Boross Péter: "A Fidesz a volt MSZMP-tagok gyűjtőhelye"
Témaindító: Pelikán
A volt miniszterelnök szerint Orbán Viktor túlzottan befogadó lett, és pártja körül sertepertélnek a volt MSZMP PB tagok, és más baloldali érzelmű emberek. Boross Péter szerint a mérsékelt jobboldal a választók mintegy ötven százalékát tudhatja maga mögött, az alacsony népszerűséget mutató közvélemény-kutatások adatai pedig adott esetben megtévesztők lehetnek, hiszen pillanatnyi impulzusokat jeleznek vissza - írja a Heti Válasz. Boross leszögezte, a Fidesz jól megtalálta a megfelelő ellenzéki szerepet, ez a taktika azonban csodavárásra szoktatja a választókat, így egy esetleges kormányra kerülés után a csalódás veszélyével fenyeget. A volt miniszterelnök úgy véli, nem nagy az esélye annak, hogy az MSZP 2010-ben győzzön, az ideális pedig egy Fidesz-MDF koalíció lenne, ezt azonban megakadályozhatja A Fidesz hozzáállása. Boross Péter szerint a baloldallal szembeni győzelem csak akkor lehetséges, ha az ellenfél világos jövőképpel rendelkezik, ez pedig nem mondható el a Fideszről, amely „a volt MSZMP-tagok valóságos gyűjtőhelye”, emellett pedig hol polgárinak, hol plebejusnak állítja be magát. Boross úgy véli, a jobboldaliságnak a személyi kérdéseken túl az elvekre, és a stílusra is ki kell terjednie, ez pedig befolyásolhatja az esetleges koalíciókötést. Emellett leszögezte: az MDF és az MSZP nem fog együtt kormányozni. A volt miniszterelnök kijelentette: a politikai hivatást erkölcsi parancsnak tekinti, ezért minden esetben megfogalmazza kritikáját, még ha emiatt ütközőzónába kerül is. Kritikát fogalmazott meg a KDNP-vel szemben, amiért a pártban szerepet vállaló volt MDF-tagok Orbán Viktor jóváhagyásával kezdik ki Antall József személyét. Boross Péter szerint a Fidesszel kialakult rossz viszonyban nem ők voltak a kezdeményezők, így a felelősség nagyobb része nem az MDF-et terheli, a támadásokért pedig kicsiségük miatt nem tudnak visszavágni. Kijelentette: végignézve, hogy mekkora utat tett meg a Fidesz a rendszerváltás óta, elképzelhető, hogy a legnagyobb ellenzéki párt most visszatér a konzervativizmus nemes hagyományaihoz. Heti Válasz Ott a pont! Aki itt élt a 70-es, 80-as években az tudja, a volt MSZMP, egy gyűjtőpárt (konglomerátum) volt - benne a kisgazdák a liberálisok, a népnemzetiek és a szociáldemokraták, ezt egyébként Kádár még személyekben is reprezentálta - amely gyakorlatilag szétesett alkotórészeire, és létrejöttek az új pártok. A FIDESZ azért eltérőbb ezektől, mert mára a FIDESZ-be tömörültek az elvnélküli (nem föltétlen "elvtelen") karrieristák, akik a 80-as évek végére elég komoly vezető posztokat kaptak annak ellenében, hogy beléptek az MSZMP-be (lásd Martonyitól Pintérig). Ezek az ürgék - neofiták - a leghívebb emberei Orbánnak. Ilyenekre épült az omladozó-romladozó kádárizmus. Most lesz belőle orbánizmus. A vége ugyanaz lesz..... A mostani pártok,jórészt amatőrökből szerveződtek. Hogy a fenébe tudnak mindenhova beépülni? Te időben leírtad,csak senki nem hallgatott rád!!!! Ugyanez kezdődött el a Jobbikban is Kecskeméten. Tóth S. telarakta ócska komcsikkal a szervezetet. Mindenki erről beszél akinek fontos a jobbik jövője. Tragádia. Ă©jjenek a gazsik!!!
MRX
2007.12.05. 10:44:02
BUNKÓ VAGY !!! Agyoniskolázott Barátom! És anomím? Az gerinces? Tudom... Én vagyok a bunkó, mert ő nem tudja bizonyítani ama kijelentését, hogy elmebeteg vagyok. Nehéz lenne neki...
Pelikán
2007.12.03. 23:32:34
Ezt értem, de akkor mégiscsak lehet a komcsiból - antikomcsiból - demokratikus szalonna? Ezt a logikát nem értem. Lehetne egy kicsit világosabban? |
|








Aki itt élt a 70-es, 80-as években az tudja, a volt MSZMP, egy gyűjtőpárt (konglomerátum) volt - benne a kisgazdák a liberálisok, a népnemzetiek és a szociáldemokraták, ezt egyébként Kádár még személyekben is reprezentálta - amely gyakorlatilag szétesett alkotórészeire, és létrejöttek az új pártok. A FIDESZ azért eltérőbb ezektől, mert mára a FIDESZ-be tömörültek az elvnélküli (nem föltétlen "elvtelen") karrieristák, akik a 80-as évek végére elég komoly vezető posztokat kaptak annak ellenében, hogy beléptek az MSZMP-be (lásd Martonyitól Pintérig). Ezek az ürgék - neofiták - a leghívebb emberei Orbánnak. Ilyenekre épült az omladozó-romladozó kádárizmus. Most lesz belőle orbánizmus. A vége ugyanaz lesz.....
ez egészen egy ciklusig igaz. Nem lesz még egy ilyen győzelem, jönnek a választások utáni könyörtelen megszorító intézkedések. Ezt kapta örökségül az ország, mondhatnók: ezt a hálapénzt kivették a szoclibek a zsebünkből, nem gyarapították a közvagyont. De kérdezem én: látta valaki, hogy hogyan trükköznek? Voltak kakik akik segytettek ebben? Voltak. Látták. Tettek ellene? Nem. Elfordultak, nem néztek oda, bedugták a fülüket, tartották a tenyerüket.