- Hírlap
- Fórum
- Bács-Kiskun
- Csongrád
- Békés
- Kereső:

|
Fórum bejelentkezés
Szabad száj
Fórum
Hírlevél
Hírös Index ajánlja
|
Sárközi beszámol közgazdasági és szakmai érvekkel megalapozottan beszámol a tapasztalatokról Közgyűlés nov.29
Témaindító:
Szorgalmi időszakban nem lehet közoktatási intézményt átszervezni, melyre tekintettel a szóbeli törvényességi észrevétel végrehajtásának legkorábbi határideje 2008. július 1. ( Bocs, mégis volt? A törvényesség őre hol volt? ) Sárközi: Az átszervezés igen sokrétű tanügyigazgatási, pedagógiai szakmai, humánerőforrás-gazdálkodással, valamint intézményátadással összefüggő feladat végrehajtását követelte meg. ( hát mert így döntöttek!) Sárközi: A közoktatási intézmények átszervezéséről szóló 308/2007. (VI.28.) KH. sz. határozatban foglaltak sikeres végrehajtása érdekében a fenntartó az eddigieknél is intenzívebb kapcsolattartást valósított meg az intézményekkel. ( 9.éve alpolgármester- erre előbb is sor kerülhetett volna és nem kellett volna átszervezni hozzá az intézményeket!) Sárközi: Rendszeres konzultációkat folytatunk az igazgatókkal, az Intézmény-felügyeleti Osztály Oktatási Csoportjának munkatársai megbeszéléseket tartanak az intézményvezetőkkel A konzultációk során és az írásban beadott véleményekben mind intézményi, mind fenntartói oldalról megfogalmazódott, hogy a döntés óta eltelt négy hónap (ebből két hónap volt a szorgalmi idő) nem volt teljes mértékben elegendő az átfogó, a működés valamennyi területére kiterjedő tapasztalok, következtetések levonására, azonban az eltelt időszak tapasztalatai, megállapításai már most igazolják a közoktatási intézmények átszervezésének megalapozottságát, eredményeit. (Az ok okozati összefüggés érzékelhető még az alsó küszöbön lévők számára is!) Sárközi: nem volt olyan szakmai, gazdasági feladat, amit ne tudtak volna megoldani. (Naná, felkészültek a „tanügyigazgatás” dolgozói! ) Sárközi: az intézkedés a gyermekek és szülők számára nem járt semmilyen hátrányos következménnyel (Az ok okozati összefüggés érzékelhető még az alsó küszöbön lévők számára is!) Sárközi: Pozitív tapasztalatként fogalmazódott meg, hogy a szakközépiskolák esetében a gazdasági integráció zökkenőmentes volt, az egyes intézmények gazdasági vezetői készek voltak az együttműködésre. (Naná, mert muszáj volt..)?????????
Anomím
2007.12.03. 23:48:32
Arra kellet hogy megválasszák ezt a figurát megint.Fejenként 100 000 ft jutalom!! A fideszeses köcsög vazze megint mellébeszél. BUNKÓ VAGY ! ! ! Arra kellet hogy megválasszák ezt a figurát megint.Fejenként 100 000 ft jutalom!! A fideszeses köcsög vazze megint mellébeszél.
vazze
2007.12.03. 21:51:25
Kívánom neked, hogy diplomával, húsz év munkaviszonnyal, meg azzal a gyerekanyaggal, ami most van az iskolákban, keressél össze meg vissza, havi nettó 100.000-t. A tanítási időn kívül vezess szakkört, szervezz ünnepségeket, vidd osztálykirándulásra a gyerekeket, meg persze fogorvoshoz, meg színházba, felelj értük úgy, hogy gyakorlatilag semmilyen fegyelmező eszköz nincs a kezedben. Stb. hogy le nem szakad a magasságos! Ennyi hazugságot mint ebben a beszámolóban van !
klipper
2007.12.03. 18:36:23
Vazze! Kívánom neked, hogy diplomával, húsz év munkaviszonnyal, meg azzal a gyerekanyaggal, ami most van az iskolákban, keressél össze meg vissza, havi nettó 100.000-t. A tanítási időn kívül vezess szakkört, szervezz ünnepségeket, vidd osztálykirándulásra a gyerekeket, meg persze fogorvoshoz, meg színházba, felelj értük úgy, hogy gyakorlatilag semmilyen fegyelmező eszköz nincs a kezedben. Stb.
vazze
2007.12.03. 15:21:31
Mutass már egy pedagógust, akinek hatalmas összegek lettek kifizetve az elmúlt években! Vazze!
Anomím
2007.12.03. 07:24:09
Sárközi 600 000 forint alpolgármesteri fizetést kap havonta + nyugdíj,amit az elmult 5 év alapján számolnak ki neki. Mutass már egy pedagógust, akinek hatalmas összegek lettek kifizetve az elmúlt években! Sárközi 600 000 forint alpolgármesteri fizetést kap havonta + nyugdíj,amit az elmult 5 év alapján számolnak ki neki. Jobb lett volna ha a tényleges tapasztalatot írja meg, neki már mindegy mert elérte a nyugdíjkorhatárt. Az adófizetők fizetik a nyugdíj feletti |
|








Olvassad el fideszes,hogy mit ír a 6-os.