Hírös.Index logo
Főrovatok
Mellékletek
h i r d e t é s
Alrovatok
design-top

Hírlevél
Adja meg e-mail címét:

Újabb parkírtás Kecskeméten
Témaindító:

Petőfi Népe: Mint korábban írtuk: egy 450 négyzetméteres jégpályát szeretne létrehozni az önkormányzat Kecskemét főterén, a téli programok részeként A szakemberek több helyszínt is megvizsgáltak, végül a volt szovjet emlékmű helyére javasolták felállítani a jégpályát. Az építési munka a hatósági bontási engedély beszerzése után a közeljövőben elkezdődhet, mégpedig a rossz állapotú kőszegély elbontásával és az elburjánzott növényzet felszámolásával. Az emlékmű helyének hosszú távú rendezéséről az önkormányzat jövőre szeretne dönteni, tervpályázat útján. Így a főtér már megkezdett átépítésébe illesztenék ezt a területet is. Addig – azaz a pálya tél végi elbontásáig – a volt szovjet emlékmű helye rendezvény-pihenőtérként szolgál majd, tavaszra és nyárra virágágyásokat hoznak létre. A www.baon.hu honlapon egyébként az elmúlt két napban gyors, nem reprezentatív közvélemény-kutatást végeztünk arról, hogy szeretnék-e a kecskemétiek, ha a főtéren minden évben rendszeresen üzemelne jégpálya. A válaszadók nyolcvan százaléka támogatta az elképzelést.

db/lap 
11. Pelikán válasz 2007.11.27. 21:07:44
Oltyán 2007.11.27. 13:30:18

Maga ez a fórum is képtelenség, de ha már ott is olvasnak és itt írnak akkor vegyük komolyan:

1. én úgy tudom, hogy a Móra-féle faházakat kell kibérelnie, aki a főtéren árulni akar a téli vásárban. Tudtommal az ára napi 5000 plusz fa - ennyit kevesen árulnak ki, így nagy hadakozás nem várható. Tehát az idén sátor nem várható - kérdés az lenne ezer:

1.1 kinek az engedélyéável lkehetnek "időszakosan" a főtéren azok a faházak, az önkormányzat melyik bizottsága, vagy a képviselők melyik szavazáson döntöttek erről?

1.2 mi van a sátrakkal?

1.3 kik lesznek kinn a téli vásáron?

1.4 miért nem lehet a WC-kérdést megoldani?
...

2. Bizony én sem kapnék röhögőgörcsöt ha az othonomnál nyílna egy jégpálya - gondolom más sem, ezért talán mégis meg kellene mégis kérdezi az ottlakókat és figyelembe kellene venni a véleményüket.

...már csak azért is mert az a tér anno nem a köz kívánságára lett úgy kialakítva ahogy, ezért ennek a folyamatnak folytatása még áthallást okozna a régi és a mai rendszer között!

Tényleg, pályáztatták ezt az egészet, vagy csak úgy kiadták?

Üdv:

a Gátőr

10. Iskolás. válasz 2007.11.27. 20:28:06

Mi a strand területén akarjuk a jégpályát.Nme érdekel minket a politika.

9. anonim válasz 2007.11.27. 20:26:19
Oltyán 2007.11.27. 13:30:18

Maga ez a fórum is képtelenség, de ha már ott is olvasnak és itt írnak akkor vegyük komolyan:

1. én úgy tudom, hogy a Móra-féle faházakat kell kibérelnie, aki a főtéren árulni akar a téli vásárban. Tudtommal az ára napi 5000 plusz fa - ennyit kevesen árulnak ki, így nagy hadakozás nem várható. Tehát az idén sátor nem várható - kérdés az lenne ezer:

1.1 kinek az engedélyéável lkehetnek "időszakosan" a főtéren azok a faházak, az önkormányzat melyik bizottsága, vagy a képviselők melyik szavazáson döntöttek erről?

1.2 mi van a sátrakkal?

1.3 kik lesznek kinn a téli vásáron?

1.4 miért nem lehet a WC-kérdést megoldani?
...

2. Bizony én sem kapnék röhögőgörcsöt ha az othonomnál nyílna egy jégpálya - gondolom más sem, ezért talán mégis meg kellene mégis kérdezi az ottlakókat és figyelembe kellene venni a véleményüket.

...már csak azért is mert az a tér anno nem a köz kívánságára lett úgy kialakítva ahogy, ezért ennek a folyamatnak folytatása még áthallást okozna a régi és a mai rendszer között!

be kell jelenteni az ÁNTSZ.-nek és azok kijönnek vizsgálódni az engedélyek körül ,s a Városháza megőrül !

8. anonim válasz 2007.11.27. 20:24:16
sol 2007.11.27. 12:50:22

a jégpálya szerintem jó ötlet valósítsák meg.a nyári sátrakkal sincs gond habár a toalett hiánya tényleg fontos kérdés, mert ugye elivleg van mosdó a liberté mellett de sajnos korlátozott nyitvatartással.ezt meg kellene valahogy oldani.a hangoskodásról meg annyit hogy 10ig ugyebár mehet elvileg minden. de azért ne próbáljuk már meg a városra kenni a hangoskodó fiatalok meglétét.sátor meg hasonlók nélkül is szoktak lenni ez csak azoknak jó lehetőség a kötözködésre akik a kákán is csomót keresnek.
kedves anonim.
az valóban nem helyes hogy nem kérdezték meg őket de ha megkérdezik akkor mivan?azt mondják mondjuk hogy nem tetszik az ötlet.és? törvénybe nem ütközik mondjuk a jégpálya kialakítása ezért sokmindent nem lehet tenni.na és nehogymár a lordok tömb lakói miatt ne legyen megcsinálva a város aprajának-nagyjának egy kellemes kikapcsolódást, szórakozást nyújtó ideiglenes létesítmény
üdv

Dehogy nem ,legyen népszavazás.Első a NÉP!!!
Aláírás gyüjtést kell szervezni vagy ha nem megy akkor követelni kell a téren fedett sátrakban a gépkocsiparkolás lehetőségét.Pénz kell a városnak.

7. plc válasz 2007.11.27. 17:28:23
anonim 2007.11.27. 15:20:42

Csak zene is van, hogy minden korcsolyázó halja, na meg a lakók!

Bízzunk benne, hogy nem éjfélig.

6. anonim válasz 2007.11.27. 15:20:42
plc 2007.11.27. 12:11:41

A jégpálya nem okoz nag ygondot, szerintem este 8 - 9 körül bezár. Egy ilyen szép nagy területen megint lehetőség lesz a nyári pia sátrak felállításához, zenével, ordibálással.
Mivel wc-t nem tesznek mellé lehet a környező parkokba menni a fák mellé.

Csak zene is van, hogy minden korcsolyázó halja, na meg a lakók!

5. fásy ádi válasz 2007.11.27. 15:08:05

Vigalmi negyed a Rákóczi úton, Műveleti játszótér a paplak előtt, jégpálya az orosz katonák csontjai felett.
Ez a Zombor ha abbahagyja a politizálást, elhelyezkedhet a szórakoztatóiparban.
Vörösmarty meg lesz polgármester.

4. Oltyán válasz 2007.11.27. 13:30:18
sol 2007.11.27. 12:50:22

a jégpálya szerintem jó ötlet valósítsák meg.a nyári sátrakkal sincs gond habár a toalett hiánya tényleg fontos kérdés, mert ugye elivleg van mosdó a liberté mellett de sajnos korlátozott nyitvatartással.ezt meg kellene valahogy oldani.a hangoskodásról meg annyit hogy 10ig ugyebár mehet elvileg minden. de azért ne próbáljuk már meg a városra kenni a hangoskodó fiatalok meglétét.sátor meg hasonlók nélkül is szoktak lenni ez csak azoknak jó lehetőség a kötözködésre akik a kákán is csomót keresnek.
kedves anonim.
az valóban nem helyes hogy nem kérdezték meg őket de ha megkérdezik akkor mivan?azt mondják mondjuk hogy nem tetszik az ötlet.és? törvénybe nem ütközik mondjuk a jégpálya kialakítása ezért sokmindent nem lehet tenni.na és nehogymár a lordok tömb lakói miatt ne legyen megcsinálva a város aprajának-nagyjának egy kellemes kikapcsolódást, szórakozást nyújtó ideiglenes létesítmény
üdv

Maga ez a fórum is képtelenség, de ha már ott is olvasnak és itt írnak akkor vegyük komolyan:

1. én úgy tudom, hogy a Móra-féle faházakat kell kibérelnie, aki a főtéren árulni akar a téli vásárban. Tudtommal az ára napi 5000 plusz fa - ennyit kevesen árulnak ki, így nagy hadakozás nem várható. Tehát az idén sátor nem várható - kérdés az lenne ezer:

1.1 kinek az engedélyéável lkehetnek "időszakosan" a főtéren azok a faházak, az önkormányzat melyik bizottsága, vagy a képviselők melyik szavazáson döntöttek erről?

1.2 mi van a sátrakkal?

1.3 kik lesznek kinn a téli vásáron?

1.4 miért nem lehet a WC-kérdést megoldani?
...

2. Bizony én sem kapnék röhögőgörcsöt ha az othonomnál nyílna egy jégpálya - gondolom más sem, ezért talán mégis meg kellene mégis kérdezi az ottlakókat és figyelembe kellene venni a véleményüket.

...már csak azért is mert az a tér anno nem a köz kívánságára lett úgy kialakítva ahogy, ezért ennek a folyamatnak folytatása még áthallást okozna a régi és a mai rendszer között!

3. sol válasz 2007.11.27. 12:50:22
plc 2007.11.27. 12:11:41

A jégpálya nem okoz nag ygondot, szerintem este 8 - 9 körül bezár. Egy ilyen szép nagy területen megint lehetőség lesz a nyári pia sátrak felállításához, zenével, ordibálással.
Mivel wc-t nem tesznek mellé lehet a környező parkokba menni a fák mellé.

a jégpálya szerintem jó ötlet valósítsák meg.a nyári sátrakkal sincs gond habár a toalett hiánya tényleg fontos kérdés, mert ugye elivleg van mosdó a liberté mellett de sajnos korlátozott nyitvatartással.ezt meg kellene valahogy oldani.a hangoskodásról meg annyit hogy 10ig ugyebár mehet elvileg minden. de azért ne próbáljuk már meg a városra kenni a hangoskodó fiatalok meglétét.sátor meg hasonlók nélkül is szoktak lenni ez csak azoknak jó lehetőség a kötözködésre akik a kákán is csomót keresnek.
kedves anonim.
az valóban nem helyes hogy nem kérdezték meg őket de ha megkérdezik akkor mivan?azt mondják mondjuk hogy nem tetszik az ötlet.és? törvénybe nem ütközik mondjuk a jégpálya kialakítása ezért sokmindent nem lehet tenni.na és nehogymár a lordok tömb lakói miatt ne legyen megcsinálva a város aprajának-nagyjának egy kellemes kikapcsolódást, szórakozást nyújtó ideiglenes létesítmény
üdv

2. plc válasz 2007.11.27. 12:11:41

A jégpálya nem okoz nag ygondot, szerintem este 8 - 9 körül bezár. Egy ilyen szép nagy területen megint lehetőség lesz a nyári pia sátrak felállításához, zenével, ordibálással.
Mivel wc-t nem tesznek mellé lehet a környező parkokba menni a fák mellé.

db/lap 
Új hozzászólás


h i r d e t é s







design-bottom
design-top
design-bottom
design-top
Kecskemét Baja Kiskőrös Kiskunhalas Kiskunmajsa Nagykőrös Galéria Soltvadkert
Bácsalmás Kalocsa Kiskunfélegyháza Kunszentmiklós Lajosmizse Tiszakécske És a többi...

p a r t n e r e i n k

01fokusztakarek 02_opticon adrenalin dunaaszfalt frittmann malom malom_mozi mti royalsekt szentkiralyi
design-bottom
© 2001-2012 Hírös.Index