Hírös.Index logo
Főrovatok
Mellékletek
h i r d e t é s
Alrovatok
design-top

Hírlevél
Adja meg e-mail címét:

Együtt művészkedett Oszkó pénzügyér és a letartóztatott Rényi
Témaindító:

Oszkó és Rényi valaha együtt művészkedett

Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Gondtalan diákévekbe nyúló kapcsolati szálak

Közös kiállításon mutatkozott be jogászkollégái előtt Oszkó Péter és Rényi-Vámos Krisztina.

Azóta egyikükből pénzügyminiszter lett, má­sikuk előzetes letartóztatását tölti bűnszövetségben elkövetett vesztegetés gyanúja miatt.

Elszállt lehetőségek. A Budapest Airport jogi igazgatója már előzetesben van

A Budapest Airport Zrt. előzetes letartóztatásban lévő jogi igazgatója jól ismerheti Oszkó Péter pénzügyminisztert.

A bűnszövetkezetben elkövetett vesztegetéssel, hűtlen kezeléssel gyanúsított Rényi-Vámos Krisztina ugyanis az ELTE jogi karán azonos évfolyamban koptatta a padokat Oszkóval.

Sőt!

Részlet az ELTE jogi karának Jurátus című hetilapja 1996. március 21-i számából:

„A tisztelt olvasók megnyugtatására közlöm: a Jogász Napok valóban sikeres volt. Csalódást csak a szombati számháború jelentett, ami az érdeklődés hiánya következtében elmaradt, noha előzetesen kifejezetten sokan jelentkeztek erre a megmérettetésre és még többen tapsikoltak örömükben eme újdonság hallatán… Újdonságnak számított az a képkiállítás, amely Herczegh Zsolt, Oszkó Péter és Rényi-Vámos Krisztina rajzaiból adott ízelítőt – a képek megtekinthetők az Egyetemi Kávézó nemdohányzó részén.”

Lapunk úgy tudja, Rényi-Vámos és Oszkó egyéb tekintetben is kapcsolatba kerülhettek.

Jogászhallgatóként mindketten magyar nyelv és irodalomból segítették az előkészítőn a karra jelentkező nebulókat.

Felbukkant még a katedrán Oszkón és Rényi-Vámoson kívül Bebők Gábor, szintén joghallgató évfolyamtársuk is, aki pedig történelemből adott leckéket a diákoknak. Bebők Gábor a Polgár és Bebők Ügyvédi iroda társalapítója Polgár Csabával. Polgár Csaba lapunknak kategorikusan cáfolta, hogy irodájuk érintett lenne a rendőrség által a két jogi igazgatóval összefüggésben indított nyomozásban.

Tóth Gábor budapesti rendőrfőkapitány Demszky Gábor főpolgármesternek írt tájékoztató levelében három ügyvédi irodát említ, amelyek érintettek a nyomozásban.

Közös nevezőjük, hogy a tízmillió forint kenőpénz átvételén tetten ért Szeibert György, a BKV letartóztatott és azóta elbocsátott jogi igazgatójának tevékenykedése idején lettek a vállalat partnerei.

A rendőrfőkapitány közlése szerint a B. és T., a P. és B., valamint a K. és T. rövidítésű irodák esetében merült fel a bűncselekmény elkövetésének gyanúja. Sziebert és Rényi-Vámos mellett hárman kerültek előzetes letartóztatásba.

Horváth Katalin Fanni, az RRI szóvivője őrizetbe vételüket követően arról számolt be, hogy a rendőrség az elmúlt hónapokban adatokat és bizonyítékokat talált arra, hogy Rényi, összejátszva korábbi beosztottjával, Szieberttel, a Budapest Airporttal szerződésben álló ügyvédi irodáknak teljesítés címén kifizetett összeg jelentős részét jogtalan előny formájában visszakapta.

Az ügyvédi irodák túlszámláztak, azaz el nem végzett teljesítést is kiszámláztak a repülőteret üzemeltető társaság részére.

A nyomozás során arra is bizonyítékokat talált a rendőrség, hogy a BKV jogi igazgatója hasonló jellegű bűncselekményeket követett el.

Oszkó, a Rényivel való közös kiállítása után, 1997-ben végzett az ELTE-n. Rényi életrajza már nem olvasható a BA honlapján, vele együtt az egész igazgatóság eltűnt a világhálóról.

Hunyor Erna, Zsidai Péter

db/lap 
4. anonim válasz 2009.12.26. 19:11:47

BUÉK

3. Punisher válasz 2009.12.19. 18:39:49

Rényi már az egyetemen se állt szóba, holmi kispályás évfolyamtársakkal - akkoriban is menő ügyvédek "társa" volt. A pénzt imádta - és mindenre képes volt érte. Most is.

2. Kováts István válasz 2009.12.15. 09:25:48

Rényi-Vámos Krisztina és Oszkó Péter soha nem voltak évfolyamtársak. Oszkó egy évvel Rényi-Vámos és Bebők dr "felett járt". Tény, hogy a baráti szálak erősek, a fantáziájuk pedig gyenge. Mindazonáltal kormányról-kormányra igaz, hogy csak a haverok rúghatnak labdába a nagy ügyekben és nem a tudás a fontos.....

1. war válasz 2009.12.12. 17:56:11

Oszkó és Rényi valaha együtt művészkedett

Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Gondtalan diákévekbe nyúló kapcsolati szálak

Közös kiállításon mutatkozott be jogászkollégái előtt Oszkó Péter és Rényi-Vámos Krisztina.

Azóta egyikükből pénzügyminiszter lett, má­sikuk előzetes letartóztatását tölti bűnszövetségben elkövetett vesztegetés gyanúja miatt.

Elszállt lehetőségek. A Budapest Airport jogi igazgatója már előzetesben van

A Budapest Airport Zrt. előzetes letartóztatásban lévő jogi igazgatója jól ismerheti Oszkó Péter pénzügyminisztert.

A bűnszövetkezetben elkövetett vesztegetéssel, hűtlen kezeléssel gyanúsított Rényi-Vámos Krisztina ugyanis az ELTE jogi karán azonos évfolyamban koptatta a padokat Oszkóval.

Sőt!

Részlet az ELTE jogi karának Jurátus című hetilapja 1996. március 21-i számából:

„A tisztelt olvasók megnyugtatására közlöm: a Jogász Napok valóban sikeres volt. Csalódást csak a szombati számháború jelentett, ami az érdeklődés hiánya következtében elmaradt, noha előzetesen kifejezetten sokan jelentkeztek erre a megmérettetésre és még többen tapsikoltak örömükben eme újdonság hallatán… Újdonságnak számított az a képkiállítás, amely Herczegh Zsolt, Oszkó Péter és Rényi-Vámos Krisztina rajzaiból adott ízelítőt – a képek megtekinthetők az Egyetemi Kávézó nemdohányzó részén.”

Lapunk úgy tudja, Rényi-Vámos és Oszkó egyéb tekintetben is kapcsolatba kerülhettek.

Jogászhallgatóként mindketten magyar nyelv és irodalomból segítették az előkészítőn a karra jelentkező nebulókat.

Felbukkant még a katedrán Oszkón és Rényi-Vámoson kívül Bebők Gábor, szintén joghallgató évfolyamtársuk is, aki pedig történelemből adott leckéket a diákoknak. Bebők Gábor a Polgár és Bebők Ügyvédi iroda társalapítója Polgár Csabával. Polgár Csaba lapunknak kategorikusan cáfolta, hogy irodájuk érintett lenne a rendőrség által a két jogi igazgatóval összefüggésben indított nyomozásban.

Tóth Gábor budapesti rendőrfőkapitány Demszky Gábor főpolgármesternek írt tájékoztató levelében három ügyvédi irodát említ, amelyek érintettek a nyomozásban.

Közös nevezőjük, hogy a tízmillió forint kenőpénz átvételén tetten ért Szeibert György, a BKV letartóztatott és azóta elbocsátott jogi igazgatójának tevékenykedése idején lettek a vállalat partnerei.

A rendőrfőkapitány közlése szerint a B. és T., a P. és B., valamint a K. és T. rövidítésű irodák esetében merült fel a bűncselekmény elkövetésének gyanúja. Sziebert és Rényi-Vámos mellett hárman kerültek előzetes letartóztatásba.

Horváth Katalin Fanni, az RRI szóvivője őrizetbe vételüket követően arról számolt be, hogy a rendőrség az elmúlt hónapokban adatokat és bizonyítékokat talált arra, hogy Rényi, összejátszva korábbi beosztottjával, Szieberttel, a Budapest Airporttal szerződésben álló ügyvédi irodáknak teljesítés címén kifizetett összeg jelentős részét jogtalan előny formájában visszakapta.

Az ügyvédi irodák túlszámláztak, azaz el nem végzett teljesítést is kiszámláztak a repülőteret üzemeltető társaság részére.

A nyomozás során arra is bizonyítékokat talált a rendőrség, hogy a BKV jogi igazgatója hasonló jellegű bűncselekményeket követett el.

Oszkó, a Rényivel való közös kiállítása után, 1997-ben végzett az ELTE-n. Rényi életrajza már nem olvasható a BA honlapján, vele együtt az egész igazgatóság eltűnt a világhálóról.

Hunyor Erna, Zsidai Péter

db/lap 
Új hozzászólás


h i r d e t é s







design-bottom
design-top
design-bottom
design-top
Kecskemét Baja Kiskőrös Kiskunhalas Kiskunmajsa Nagykőrös Galéria Soltvadkert
Bácsalmás Kalocsa Kiskunfélegyháza Kunszentmiklós Lajosmizse Tiszakécske És a többi...

p a r t n e r e i n k

01fokusztakarek 02_opticon adrenalin dunaaszfalt frittmann malom malom_mozi mti royalsekt szentkiralyi
design-bottom
© 2001-2012 Hírös.Index