- Hírlap
- Fórum
- Bács-Kiskun
- Csongrád
- Békés
- Kereső:

|
Fórum bejelentkezés
Szabad száj
Fórum
Hírlevél
Hírös Index ajánlja
|
"Ott, ahol egykor a vasfüggöny húzódott, alig hat hét múlva többé nem lesz határellenőrzés"
Témaindító: Pelikán
Plassnik "kvantumugrásnak" nevezte a schengeni bővítést "Kvantumugrásnak" nevezte az osztrák külügyminiszter szombaton a schengeni övezet kibővítését a közép- és kelet-európai EU-tagországokkal. Ursula Plassnik a kelet-nyugati párbeszéd fórumaként Bécsben megalakított Emberi Tudományok Intézete (IWM) fennállásának 25. évfordulóján mondott beszédet. "Ott, ahol egykor a vasfüggöny húzódott, alig hat hét múlva többé nem lesz határellenőrzés" - hangoztatta. Emlékeztetett arra, hogy 1989. július 27-én Horn Gyula és Alois Mock, akkori magyar, illetve osztrák külügyminiszter együtt vágta el a vasfüggönyt jelképező drótkerítést. Szerinte semmi sem teheti érzékelhetőbbé az utóbbi évtizedekben lezajlott korszakos változásokat, mint a belső határok felszámolása. Úgy vélte, hogy a schengeni csatlakozás mélyreható átalakulást fog eredményezni, elsősorban a "szomszédos országokban élő emberek számára". Jubileumi beszédében külön méltatta, hogy az új Európa létrejötte, az elválasztóvonalak leküzdése békés úton ment végbe. Kitért arra is, hogy az érintett államok az EU segítségével alaposan felkészültek a kiszélesítésre, és megtették a szükséges biztonsági intézkedéseket. MTI
Pelikán
2007.11.12. 23:51:42
Hagyd már plc. Nekem ez eufórikus. Miért ne lehetne az? Miért mondja meg nekem, akármilyen Anonim, hogy mit érezzek. Azt megmondták a szocializmusban elégszer. Te, tudod mi volt a különbség a piros és a kék útlevél között, habár nekem kéket soha nem adtak. És, még ezek kommunistáznak. Ugyan már. Fogalmuk nincs a 60-as évekről, meg az azt követőkről sem. Nekem az elég eufórikus volt, amikor 92-ben kaptam kék útlevelet egy bécsi tanfolyam miatt. Előtte nagyon nem mehettem sehova, mert határőr voltam.
plc
2007.11.12. 18:30:42
Gondolom nem az én szavaimból éreztél ki eufóriát? Csak ténymegállapítás volt. Hagyd már plc. Nekem ez eufórikus. Miért ne lehetne az? Miért mondja meg nekem, akármilyen Anonim, hogy mit érezzek. Azt megmondták a szocializmusban elégszer. Te, tudod mi volt a különbség a piros és a kék útlevél között, habár nekem kéket soha nem adtak. És, még ezek kommunistáznak. Ugyan már. Fogalmuk nincs a 60-as évekről, meg az azt követőkről sem.
anonim
2007.11.12. 14:04:37
Na, ettől azért még nem kell EUfóriába esni, mert igen borús jövőt prognosztizál. Gondolom nem az én szavaimból éreztél ki eufóriát? Csak ténymegállapítás volt.
plc
2007.11.12. 07:42:27
Eddig is szabadon jött - ment mindenféle "szutyok" az EU belső határain. Ha nem állt nemzetközi körözés alatt, akkor szabadon mozoghatott. ( az EU egyik alapelve a szabad mozgás ) A külföldi "szutykot" pedig meg kell fogni a külső határokon. Na, ettől azért még nem kell EUfóriába esni, mert igen borús jövőt prognosztizál.
anonim
2007.11.11. 02:45:23
Értem én a lelkesedést, hogy ne érteném, én is megértem az "antisechengeni" évtizedeket! De azért, mielőtt teljesen szétlelkesedné magát, Pelikán, gondolkodjon el azon, hogy a virtuális határokon, vajh', csak a törvénytisztelő, böcsületes EU (és nem EU!) polgárok fognak-e átkelni, vagy netán midenféle "szutykok"-re is számíthatunk, ímmáron teljesen akadálytalanul? Eddig is szabadon jött - ment mindenféle "szutyok" az EU belső határain. Ha nem állt nemzetközi körözés alatt, akkor szabadon mozoghatott. ( az EU egyik alapelve a szabad mozgás ) A külföldi "szutykot" pedig meg kell fogni a külső határokon.
anonim
2007.11.11. 02:45:23
Értem én a lelkesedést, hogy ne érteném, én is megértem az "antisechengeni" évtizedeket! De azért, mielőtt teljesen szétlelkesedné magát, Pelikán, gondolkodjon el azon, hogy a virtuális határokon, vajh', csak a törvénytisztelő, böcsületes EU (és nem EU!) polgárok fognak-e átkelni, vagy netán midenféle "szutykok"-re is számíthatunk, ímmáron teljesen akadálytalanul? Figyelj leleplező!
Pelikán
2007.11.10. 23:35:17
Nos, emberek, ez tényleg nagy dolog. Aki a 60-70-80-as években már élt, az átérzi ennek a jelentőségét. Értem én a lelkesedést, hogy ne érteném, én is megértem az "antisechengeni" évtizedeket! De azért, mielőtt teljesen szétlelkesedné magát, Pelikán, gondolkodjon el azon, hogy a virtuális határokon, vajh', csak a törvénytisztelő, böcsületes EU (és nem EU!) polgárok fognak-e átkelni, vagy netán midenféle "szutykok"-re is számíthatunk, ímmáron teljesen akadálytalanul? Nos, emberek, ez tényleg nagy dolog. Aki a 60-70-80-as években már élt, az átérzi ennek a jelentőségét. |
|








Nekem az elég eufórikus volt, amikor 92-ben kaptam kék útlevelet egy bécsi tanfolyam miatt. Előtte nagyon nem mehettem sehova, mert határőr voltam.
Erről beszélek. És szerintem lehetünk eufórikusak, ha ez másnak nem is tetszik.
Üdv:
a Gátőr