Témaindító:
Jó érzéssel, emelt fővel vállalhatjuk azt a munkát, amit végeztünk - írja kollégáinak küldött levelében a menekülő zsidó.
A piszkos munkát elvégezte, most lelépni készül, és azt hiszi, megúszhatja.
Alább olvasható az öntömjénező, hazugságoktól hemzsegő levél.
Kedves Kollégám!
A médianyilvánosságot megelőzve, első-kézből szeretnélek tájékoztatni arról, hogy tegnap a miniszterelnökkel megállapodtam a Kormányból való távozásomról, miniszteri megbízatásomról lemondtam.
Hálás és büszke vagyok, hogy fontos posztokon szolgálhattam a Köztársaságot. Mély meggyőződésem, hogy a válságkezelő Kormány helyes úton indult és hasznos lépések sorát tette meg.
Az IRM pedig ebből
példásan vette ki a részét.
Az első szó most a köszöneté. Köszönet Neked és mindazoknak, akik az elmúlt 22 hónapban keményen dolgoztak. Keményen és eredményesen. Jó érzéssel, emelt fővel vállalhatjuk azt a munkát, amit eskünk szerint az országért végeztünk.
És tartozom magyarázattal is. Lemondásom indoka az, hogy a feladatot, melyre először Gyurcsány Ferenc, majd Bajnai Gordon megtisztelő felkérésére vállalkoztam, Veletek együtt jórészt elvégeztük.
Mivel
mindkét kormányba - hitem szerint - szakmai teljesítményem alapján, szakemberként kerültem, most, hogy a szakmai munka rovására a figyelem fokozatosan egyre inkább a pártok politikai versengése felé fordul, úgy gondolom, e fontos tárca élén már nem rám van szükség.
Közös munkánk idején lezárult a polgári jog egészének megújítása, és többszöri módosítások révén a büntetőjogot is új alapokra helyeztük. Modernizáltuk az állami szervek működését meghatározó közigazgatási, polgári és büntető eljárási törvényeket. Ezzel nagy lépést tettünk a kiszámíthatóbb, felelősebb állami működés, az eljárások gyorsítása érdekében. Teljes körűen megteremtettük az elektronikus ügyintézés jogszabályi feltételeit és kialakítottuk a bevezetés törvényi menetrendjét. Létrehoztuk a szabálysértési nyilvántartást, megújítottuk a bűnügyi nyilvántartást és az Országgyűlés előtt van a modern, digitális anyakönyvre való átállásról szóló javaslat. Rövidesen tárgyalhatja a Kormány az új büntetés-végrehajtási törvény tervezetét és kiadható a jogszabály-szerkesztésről szóló miniszteri rendelet, ami szilárd alapot képez a minőségi jogalkotás számára. Jogalkotási szakmai programunkból sajnos nem sikerült teljesíteni az igazságszolgáltatás reformjának továbbvitelét. Ennek szakmai javaslata elkészült, azzal a pártok tartalmilag jórészt egyetértettek, de a 2/3-os támogatás hiányzott.
Sikerrel befejeztük a Rendőrség és a Határőrség integrációját. Kidolgoztuk a közbiztonság megerősítésének többlépcsős programjait: ennek szabályozási elemei teljes körűen megvalósultak, a rendőrségen belüli átcsoportosítás, kapacitásnövelés az év végéig befejeződik, a településőri program jelentős érdeklődést kiváltva jól indult.
!!!!!A Rendőrség az elmúlt időszakban sikerrel felderítette az első politikai és etnikai alapú terrorcsoportokat és valamennyi nagy érdeklődést kiváltott súlyos bűncselekmény gyanúsítottját, megtanulta kezelni a törvénysértésbe forduló utcai demonstrációkat.!!!!!
A bűncselekmények száma tovább csökkent, a csökkenés üteme nagyobb, mint a korábbi években.
Áttörést értünk el a közlekedésbiztonság javításában: a 2001-2007 évek átlagához képest idén már 35%-kal csökken a balesetben elhunytak száma, 750 életet mentettünk meg így két év alatt.
A kép persze árnyaltabb. Benne van a sok késői esti, hétvégi munka, a kemény viták, a minisztertől közvetve-közvetlenül kapott, hol udvarias, hol néha bántó kritika, a sok noszogatás: többet is, meg jobban is, meg gyorsabban is. Jól bírtátok, én meg sokat tanultam.
Meg voltak persze kudarcok és kevésbé sikeres lépések is. És a kép teljességéhez tartozik, hogy annyi még a teendő, annyi az eddig ki nem használt lehetőség. Bőven van feladat a következő évekre is. Ezek miatt érdemes köztisztviselőnek lenni.
Nem én lennék, ha nem lenne még most is két kérésem. Tekintet nélkül a változásra vigyük végig megkezdett ügyeinket, zárjuk le sikerrel a parlamentben most tárgyalt fontos törvényeinket, álljunk neki rögtön a végrehajtási rendeleteknek.
Viselkedjünk, dolgozzunk tovább igazi profiként. Ha pedig a következő hetekben megtörténik a minisztercsere, bárki is követ ezen a poszton, kérlek segítsd legalább úgy, mint engem.
Ha pedig van kedved egy kis oldott beszélgetésre, személyes búcsúra, akkor találkozzunk péntek este a Luca napi bulin.
Én biztos ott leszek.
Baráti üdvözlettel,
Tibor