Hírös.Index logo
Főrovatok
Mellékletek
h i r d e t é s
Alrovatok
design-top

Hírlevél
Adja meg e-mail címét:

Ragadozó
Témaindító:

Ragadozó

Álláspont

Gyurcsány Ferenc hajdan volt és leköpött miniszterelnök hosszú hallgatás után megszólalt az MSZP választmányának ünnepi ülésén. Gyurcsány Ferenc nemrégiben azt írta blogjában, hogy most hallgatásba burkolózik, s csak akkor szólal meg, ha valami nagy horderejű ügy ezt megkívánja.

Ültünk bent a szerkesztőségben, nagyjából fél órával azelőtt, hogy az MTI kiadta volna első gyorshírét Gyurcsány Ferenc egykor volt és leköpött miniszterelnök szavairól, és hirtelen megvilágosodásom támadt. S meg is osztottam mindjárt kollégáimmal a jóslatot: Gyurcsány a szélsőségek elleni küzdelem fontosságáról fog beszélni. Arról beszélt.

Álljon itt az MTI gyorshírének idézete: „A követelőző, agresszív, ragadozó hatalom nem egyszerűen kopog, hanem dörömböl a hatalom ajtaján.” A stíluselemzésbe ezúttal ne menjünk bele, mindössze egy rövid megjegyzés: ha a követelőző, agresszív, ragadozó HATALOM dörömböl a HATALOM ajtaján, akkor ugyebár önmaga ajtaján dörömböl, s aki önmaga ajtaján dörömböl, az egyszersmind azonos is önmagával – ez pedig innentől kezdve már Freud mester dolga… De a lényeg nem ez. A lényeg, hogy megkezdődött a kampány, s abban a követelőző, agresszív, ragadozó Gyurcsány is megkapta feladatát. Mostantól azzal kampányol, hogy mindazt, amit megtettek, meg merészeltek tenni ezzel az országgal, az ellenzék nyakába próbálja majd varrni. Ezt csinálják, amióta léteznek, amióta vannak, egzisztálnak. De az kétségtelen tény, hogy Gyurcsányhoz fogható követelőző, agresszív ragadozót még nem láttunk.

Ő az alfája s az ómegája mindannak, ami rémisztő, undorító és elviselhetetlen egy hatalomban. Ő a harmadik magyar köztársaság egyetlen potenciális diktátora, mert összesűrűsödött benne mindaz a lelki defektus és aberráció, ami ehhez szükséges. S most előállt, és azt mondta, hogy „bűn és gyalázat, ha visszavesznek a szabadságból, az emberi méltóságból, a demokráciából és abból a közös álomból, amelyből épült a harmadik magyar köztársaság”.

Először is: nem volt ilyen közös álom. Tessék megnézni az Ellenzéki Kerekasztal jegyzőkönyveit. Ott volt egy ellenzék, amely álmodott erről a köztársaságról, s volt egy pártállam, amely foggal-körömmel védte saját hatalmának sáncait.

Másodszor: a nem létező közös álmot az a követelőző, agresszív ragadozó zúzta szét végérvényesen, aki de facto mindenre és bármire képes volt a hatalomért. Aki gátlástalanul és igazi ripacsként ellenfele arcába vágta, hogy „nem lesz vizitdíj, miniszterelnök úr, ön úriember, nem akarhat tisztátalan eszközökkel nyerni” – majd mikor nyert, első intézkedéseként bevezette a vizitdíjat. És azóta sem érti a beteg, nyomorult, diktátor lelkével és agyával, hogy a népszavazás nem a háromszáz forintról szólt, hanem erről. Arról, hogy bele lehet-e hazudni egészen gátlástalanul és pofátlanul az ország képébe. Hogy bele lehet-e vizelni a trambulinról is a medencébe…

Gyurcsány, a ragadozó nem érti, és nem is fogja megérteni soha. Miképpen mamelukjai, nyomorultjai és szerencsétlenjei sem fogják megérteni soha. Az egyik legbutább talpnyalója, bizonyos Gréczy Zsolt, a Népszavában arról értekezett a minap, hogy a szélsőségeseket a Fidesz és Orbán hizlalta fel és tette naggyá. Nem értik, hogy szélsőségeseket mindig csak a regnáló hatalom tud felhizlalni és naggyá tenni. Nem értik, hogy szellemi-lelki elődeik, a jakobinusok nem a gironde, hanem az ancien régime melléktermékei voltak. Nem értik, hogy puszta létük, s minden nap, amit még hatalomban töltenek, súlyos merénylet a köztársaság ellen. Ezt sem értik, miképpen Sólyom ünnepi beszédét sem értették a hazugságról. Csak gyalázzák, mert nincsenek fogalmaik róla. Hatalomtechnikai fogal­maik vannak, és meg tudnak gazdagodni. És az anyjukat is eladnák pénzért, hatalomért. Ragadozók. És most sarokba vannak szorítva. És ilyenkor a legveszélyesebbek.
Bayer Zsolt

db/lap 
14. war válasz 2009.11.02. 17:25:38
plc 2009.11.02. 14:08:01

Még egy hír az előző negjegyzésemhez:
Elsőfokú ítéletében a Veszprém Megyei Bíróság bűnösnek találta M. Gabriella barátját és munkatársait, többek között a Strigonium megbízott vezetőjét, a polgármesteri hivatal jogi osztályának vezetőjét, valamint két adminisztrátort. A bűncselekmények között nagy értékre, üzletszerűen elkövetett csalás, vesztegetés, hűtlen kezelés, magán- és közokirat-hamisítás szerepel. Az ügynek 16 vádlottja volt.

Amikor M. Gabriellát a rendőrség előzetes letartóztatásba helyezte, Esztergom polgári körei felhívást tettek közzé, melyben kijelentették: "vegye tudomásul a szocialista párt önkormányzati frakciója, (...) Esztergomban nem engedjük meg, hogy igába hajtsák a törvényt. Elítéljük, hogy (...) lejáratni igyekeznek polgármesterünket, Meggyes Tamást, és önkormányzati képviselő-testületünk polgári frakciójának tagjait".

Ennyit a Fideszes tisztességről. Nem kellene a fidesznek először a saját portáján eltüntetni a gerendákat és utána szálkát keresni másoknál?

Olvasd el légyszi az alkalmatlanok címmel indított topikot.
rn
rnÉn nem vagyok sem narancs párti, sem bűnöző szegfűpárti. Mind a két párt képviselőit teljes vagyonelkobzás mellett a börtönbe, de a vörösöknek még a rokonjainak is, mert nekik az elmúlt évtizedekért nincs bocsánat...
rn
rnEmberéletet nem lehet visszaadni, koholt vádak alapján kivégzett emberekért a szutykoknak igenis bűnhődni kellene, nem a hatalomban röhögni az arcunkba.

13. anonim válasz 2009.11.02. 14:08:48
war 2009.11.01. 20:47:02

Tisztelt Anonim!
rn
rnTe melyik országban élsz? Mert itt jelenleg a szefűsök vannak a bűnelkövetők között számon tartva.Mivel még ők vannak a kondérnál. S a mi kárunkra gazdagodnak... A narancs immáron 7. éve nem rúg labdába.
rn
rnAkik akkor születtek, mikor ez a senkiházi hazug csapat hatalomra került, már iskolába járnak. Akkor hogy jön ide a narancs?
rn
rn
rn
rn
rn
rn

Mert elfelejted az ÖNKORMIKAT

12. plc válasz 2009.11.02. 14:08:01

Még egy hír az előző negjegyzésemhez:
Elsőfokú ítéletében a Veszprém Megyei Bíróság bűnösnek találta M. Gabriella barátját és munkatársait, többek között a Strigonium megbízott vezetőjét, a polgármesteri hivatal jogi osztályának vezetőjét, valamint két adminisztrátort. A bűncselekmények között nagy értékre, üzletszerűen elkövetett csalás, vesztegetés, hűtlen kezelés, magán- és közokirat-hamisítás szerepel. Az ügynek 16 vádlottja volt.

Amikor M. Gabriellát a rendőrség előzetes letartóztatásba helyezte, Esztergom polgári körei felhívást tettek közzé, melyben kijelentették: "vegye tudomásul a szocialista párt önkormányzati frakciója, (...) Esztergomban nem engedjük meg, hogy igába hajtsák a törvényt. Elítéljük, hogy (...) lejáratni igyekeznek polgármesterünket, Meggyes Tamást, és önkormányzati képviselő-testületünk polgári frakciójának tagjait".

Ennyit a Fideszes tisztességről. Nem kellene a fidesznek először a saját portáján eltüntetni a gerendákat és utána szálkát keresni másoknál?

11. plc válasz 2009.11.02. 12:07:57
war 2009.11.01. 20:47:02

Tisztelt Anonim!
rn
rnTe melyik országban élsz? Mert itt jelenleg a szefűsök vannak a bűnelkövetők között számon tartva.Mivel még ők vannak a kondérnál. S a mi kárunkra gazdagodnak... A narancs immáron 7. éve nem rúg labdába.
rn
rnAkik akkor születtek, mikor ez a senkiházi hazug csapat hatalomra került, már iskolába járnak. Akkor hogy jön ide a narancs?
rn
rn
rn
rn
rn
rn

Csak annyiban tévedsz, hogy jelenleg 4-5 mszp-s ellen folyik büntetőeljárás, ítélet még nem született egyik esetben sem. Ezzel szemben az elmúlt 8-10 évben mintegy 20-25 fideszes vezető, polgármester ellen volt, van eljárás és többeket el is ítéltek. Szóval odaveheted a börtönasztalra narancsot is. Ezért kell ahatalom a fidesznek, hogy a sok mutyizós polgármesterét megmentse.

10. war válasz 2009.11.01. 20:47:02
anonim 2009.11.01. 18:00:42

ez olyan szép ,próbáld naranccsal és szöllőkaróval is....

Tisztelt Anonim!
rn
rnTe melyik országban élsz? Mert itt jelenleg a szefűsök vannak a bűnelkövetők között számon tartva.Mivel még ők vannak a kondérnál. S a mi kárunkra gazdagodnak... A narancs immáron 7. éve nem rúg labdába.
rn
rnAkik akkor születtek, mikor ez a senkiházi hazug csapat hatalomra került, már iskolába járnak. Akkor hogy jön ide a narancs?
rn
rn
rn
rn
rn
rn

9. anonim válasz 2009.11.01. 18:00:42
war 2009.10.31. 10:41:25

Boldogok a lelki szegények, mert övék az /többek között Magyarország / ország, a hatalom..... De nemsokára eljő a számonkérés ideje: a börtönök színe vörösre változik és minden cellában szegfű lesz az asztalon.

ez olyan szép ,próbáld naranccsal és szöllőkaróval is....

8. war válasz 2009.11.01. 10:31:04

Szegfűsök alatt értem az olyan gerinctelen senkiháziakat, akik a becsületes baloldali érzelmű emberek bizalmát felhasználva, őket elárulva egy soha nem létező, mesterséges állam érdekeit szolgálják ki jelentős anyagi ellenszolgáltatásáért, s ezzel kisemmizik Hazánk lakosságát, valamint a Haza értékeit.

7. Sötét diktatúrában nem írhatok nevet válasz 2009.11.01. 03:38:34

Gyurcsány újabb produkciója: megfenyegette és megzsarolta a párttagokat Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Az MSZP húszéves évfordulója alkalmából rendezett ünnepi választmányi ülésén újra színre lépett Gyurcsány Ferenc. Retorikája mit sem változott: fasisztázott, nekirontott a jobboldalnak és Sólyom László államfőnek. Arra figyelmeztette hallgatóságát, hogy „a követelőző agresszív, ragadozó hatalom nem egyszerűen kopog, hanem dörömböl a hatalom ajtaján”. Azzal bátorította párttársait, hogy a szocialistáknak büszkének kell len­niük arra, amit az elmúlt hét-nyolc évben elértek. Dörgedelmes szavakkal szólította fel az MSZP tagságát, hogy szorosan álljon a pártelnökség mögé. „Támogass, vagy hallgass” – mondta, és ezt csak megerősítette Lendvai Ildikó: „Húzzanak el a hatalombrókerek, listatotózók!” Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője szerint Gyurcsány úgy lépett most elő, hogy el sem tűnt.

6. war válasz 2009.10.31. 20:23:54
anonim 2009.10.31. 18:14:13

Nem kell félni eljön az az idő amikor a jól megérdemelt pihenésüket a narancs színűek naranccsal a kezükben is ott töltik a börtönben. Az igazság egyszer csak kiderül.

Úgy legyen, de egyelőre az igazságszolgáltatás malmaiban jogerős büntetésre várva túlsúlyban vannak a szegfűsök.
rn
rnAddig is: Kitartás! Szebb jövőt!

5. anonim válasz 2009.10.31. 18:14:13
war 2009.10.31. 10:41:25

Boldogok a lelki szegények, mert övék az /többek között Magyarország / ország, a hatalom..... De nemsokára eljő a számonkérés ideje: a börtönök színe vörösre változik és minden cellában szegfű lesz az asztalon.

Nem kell félni eljön az az idő amikor a jól megérdemelt pihenésüket a narancs színűek naranccsal a kezükben is ott töltik a börtönben. Az igazság egyszer csak kiderül.

db/lap 
Új hozzászólás


h i r d e t é s







design-bottom
design-top
design-bottom
design-top
Kecskemét Baja Kiskőrös Kiskunhalas Kiskunmajsa Nagykőrös Galéria Soltvadkert
Bácsalmás Kalocsa Kiskunfélegyháza Kunszentmiklós Lajosmizse Tiszakécske És a többi...

p a r t n e r e i n k

01fokusztakarek 02_opticon adrenalin dunaaszfalt frittmann malom malom_mozi mti royalsekt szentkiralyi
design-bottom
© 2001-2012 Hírös.Index