Hírös.Index logo
Főrovatok
Mellékletek
h i r d e t é s
Alrovatok
design-top

Hírlevél
Adja meg e-mail címét:

Ügyészséghez fordul Rogán a pénteki hídlezárás miatt
Témaindító: Pelikán

Rogán Antal a legfőbb ügyészhez fordult az Erzsébet híd péntekre tervezett lezárása miatt és arra kér "minden jóérzésű és józanul gondolkodó embert, hogy ettől a törvénytelenségtől tartsa távol magát. Megítélése szerint semmilyen politikai cél érdekében sem szabad törvénytelen eszközöket alkalmazni. Belváros-Lipótváros vezetője, aki egyben a Fidesz országgyűlési képviselője is, utalt egy olyan, számtalan újságíróhoz és közszereplőhöz is elküldött sms-re, melynek írója a taxisblokád évfordulójának reggelére az Erzsébet híd, illetve a Ferenciek tere lezárását hirdette meg. A rendőrség még szerdán közölte: határozottan fellép minden jogsértéssel szemben. A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) azt követően adott ki erről közleményt, hogy este több internetes oldalon is megjelent: a rendőrség nem akar beavatkozni a hídlezárásba. A BRFK ezt követően tudatta: a híresztelés minden valóságalapot nélkülöz, így az esetleges jogsértéssel szemben határozottan, a jogszabályok alapján fognak fellépni.

db/lap 
12. Pelikán válasz 2007.11.03. 02:03:53
anonim 2007.10.31. 23:31:34

Erre a lefetyre csak annyit: valóban nem könnyű. És akkor mi van???

Hát, akkor BAKFITTY.

Üdv:

a Gátőr

11. anonim válasz 2007.11.03. 00:56:06
tetű 2007.11.02. 20:31:20

Kedves IQ-nulla!

Tőled kitellik, csak ezért noszogatlak: vegyél fel lila-fehér mezt és ülj be a Fradi béközépbe!

Amit itt csinálsz elvtelen, aljas, hiszen nem láccik fijjam a pofád! Ott még az elején, de aztán... :O)

Ha nem derült volna ki már régen, milyen stílusban adod elő, tán még neheztelnék is, de minek ...?
Segítek: ami nem könnyű, az nehéz.
Erre utaltam. (de hogy a fenébe került ide a B-közép ? Na, mindegy, ld., mint fenn)

10. tetű válasz 2007.11.02. 20:31:20
anonim 2007.10.31. 23:31:34

Erre a lefetyre csak annyit: valóban nem könnyű. És akkor mi van???

Kedves IQ-nulla!

Tőled kitellik, csak ezért noszogatlak: vegyél fel lila-fehér mezt és ülj be a Fradi béközépbe!

Amit itt csinálsz elvtelen, aljas, hiszen nem láccik fijjam a pofád! Ott még az elején, de aztán... :O)

9. anonim válasz 2007.10.31. 23:31:34
Pelikán 2007.10.29. 22:40:37

Akkor, hogy is van ez a képviselő és polgármester? Rogánnak polgármesterként alapvető kötelessége, hogy az általa képviselt terület polgárainak jogait képviselje. Alapvető kötelessége, hogy rend és béke legyen a kerületbe. Mivel, ő a kerület (önkormányzat), védelmi bizottságának elnöke, neki számol be a kerületi rendőrkapitány. Érdekes, ugye?

Úgyhogy, a Rogánnak, nagyon is helyén van az esze. Neki, nem érdeke az, hogy a kerületben zavargások legyenek. Csak, hát nehezen egyeztethető össze az, amikor Fideszként rendőrállamról, brutalitásról beszélünk, és ott állunk a Fidesz nagygyűlésen, ahol Orbán Viktor ezt mondja: "2006. október 23-án békés, törvénytisztelő polgárok emberi méltóságát taposták sárba maszkjaik mögé rejtőzött verőlegények. Mögöttük a megrendelő hatalom jól kivehető sziluettje.

Az elkövetők, a verőlegények, közvetlen parancsnokaik, a rendőri vezetés, az őket biztató politikusok máig azt hiszik, elkerülhetik a felelősségre vonást. De tévednek. Mi nem nyugszunk addig, amíg minden egyes elkövetőt, felbujtóikat és az értelmi szerzőket fel nem derítettük, és felelősségre nem vontuk. "

Néhány nappal később, pedig ezeknek a verőlegényeknek a segítségét kérjük, hogy tartsák fönn a rendet.

Mert, ugye a polgároknak joguk van tüntetni, így igaz. És, a többi polgárnak, meg joga van munkába járni, utazni, közlekedni, dolgozni és joga van a biztonsághoz.

Nos, ezt a konfliktus helyzetet nem könnyű feloldani.

Üdv:

a Gátőr

Erre a lefetyre csak annyit: valóban nem könnyű. És akkor mi van???

8. Pelikán válasz 2007.10.29. 22:40:37
anonim 2007.10.29. 00:37:23

Rogánnak alighanem elment a maradék esze is. Az utóbbi időben tisztára demszkys allűrjei támadtak. Lehet, hogy SZDSZ támogatással a főpolgármesterségre hajt, már csak azért is, mert a jelek szerint a Fideszben Tarlósnak sokkal jobbak a pozíciói, mint neki?

7. anonim válasz 2007.10.29. 15:01:48
plc 2007.10.29. 08:17:55

Lehet, hogy most jött meg az esze. Rájött, hogy amit a FIDESZ vezetése csinál az kizárólag hatalmi harc. Az összes régi még gondolkodó embert eltakarították, kizárólag OV-nak nyaló egyedek maradtak ott. Csak így működik a teljes egyetértés a vezetésben.

Minden párt a politikai hatalom megszerzésére törekszik.
Amelyik mást mond, az hazudik.
Úgyhogy, ha Rogán olyan pártot keres, mely puszta idealizmusból politizálgat, akkor hülye, mert ilyen párt nem létezik.
De a Tóni nem hülye, sőt nagyon is okos!

6. plc válasz 2007.10.29. 08:17:55
anonim 2007.10.29. 00:37:23

Rogánnak alighanem elment a maradék esze is. Az utóbbi időben tisztára demszkys allűrjei támadtak. Lehet, hogy SZDSZ támogatással a főpolgármesterségre hajt, már csak azért is, mert a jelek szerint a Fideszben Tarlósnak sokkal jobbak a pozíciói, mint neki?

Lehet, hogy most jött meg az esze. Rájött, hogy amit a FIDESZ vezetése csinál az kizárólag hatalmi harc. Az összes régi még gondolkodó embert eltakarították, kizárólag OV-nak nyaló egyedek maradtak ott. Csak így működik a teljes egyetértés a vezetésben.

5. anonim válasz 2007.10.29. 00:37:23
Pelikán 2007.10.25. 23:19:00

Mi történt? Csak nem rendőri fellépést kér a Rogán?

És, a törvénysértéseket, amit el fognak követni, ki fogja vizsgálni?

Remélem, szólt a Morvai Krisztinának is.

Üdv:

a Gátőr

Rogánnak alighanem elment a maradék esze is. Az utóbbi időben tisztára demszkys allűrjei támadtak. Lehet, hogy SZDSZ támogatással a főpolgármesterségre hajt, már csak azért is, mert a jelek szerint a Fideszben Tarlósnak sokkal jobbak a pozíciói, mint neki?

4. tetű válasz 2007.10.28. 07:21:33
Pelikán 2007.10.28. 01:03:52

Azért alakul a dolog. Ma olvastam, hogy Grespik Úr "?", törvényesnek tartja, miszerint a tüntetők nekitámadtak a rendőröknek. Hát...?

Üdv:

a Gátőr

Ez azért lehet, mert a rendőrök tisztafajú árjákon erőszakot követtek el. Azt pedig már 1936-tól is megtorolták a németek...

3. Pelikán válasz 2007.10.28. 01:03:52

Azért alakul a dolog. Ma olvastam, hogy Grespik Úr "?", törvényesnek tartja, miszerint a tüntetők nekitámadtak a rendőröknek. Hát...?

Üdv:

a Gátőr

db/lap 
Új hozzászólás

h i r d e t é s

design-bottom
design-top
design-bottom
design-top
Kecskemét Baja Kiskőrös Kiskunhalas Kiskunmajsa Nagykőrös Galéria Soltvadkert
Bácsalmás Kalocsa Kiskunfélegyháza Kunszentmiklós Lajosmizse Tiszakécske És a többi...

p a r t n e r e i n k

01fokusztakarek 02_opticon adrenalin dunaaszfalt frittmann malom malom_mozi mti royalsekt szentkiralyi
design-bottom
© 2001-2012 Hírös.Index