- Hírlap
- Fórum
- Bács-Kiskun
- Csongrád
- Békés
- Kereső:

|
Fórum bejelentkezés
Szabad száj
Fórum
Hírlevél
Hírös Index ajánlja
|
MDF: Vissza a Parlamentbe!
Témaindító: MTI
Úgy tűnik, a Magyar Demokrata Fórumon kívül mára minden parlamenti párt megunta a választók által rá bízott munkát, és parlamentáris demokrácia helyett közvetlen demokráciát kívánnak bevezetni Magyarországon. Úgy tűnik tehát, hogy ma az MDF képviselőin kívül minden parlamenti párt politikusa a választókkal kívánja a továbbiakban elvégeztetni azt a munkát, amiért elvileg a fizetését kapja. Eddig két népszavazás volt, ami az ország érdekeit szolgálta (EU, NATO), a ma napirenden lévők azonban csak Gyurcsány Ferenc és Orbán Viktor hatalmi érdekeit szolgálják. Ezt hatalomhajhász népszavazási lavinát - deklaráltan kormányváltás céljából - elindította a Fidesz a maga kérdéseivel, azonban nem kellett sokáig várni a másik oldal válaszára sem, hiszen Gyurcsány Ferenc is a választókon keresztül kívánja pozícióját megerősíteni, ha már a Parlamenten és saját pártján belül ez nem sikerül. A sorból az SZDSZ, személyesen Fodor Gábor sem kíván kimaradni, ő ugyanis egy atomerőművel kapcsolatos döntést ruházna át a választókra. A paródia ezzel nem ért véget, hiszen a kormányfő hét pontos tisztasági csomagjából a legnagyobb ellenzéki párt sem akar kimaradni: a Fidesz-KDNP azonnal rálicitálva, immáron nyolc újabb közéleti kérdés eldöntésében kéri a választók segítségét. Ma már egyedül az MDF mondhatja el magáról, hogy cselekvő ellenzékként higgadt, szakmai párbeszéd folytatása mellett az ésszerű kompromisszumok erejében bízva folyamatosan végzi a rábízott munkát a Parlamentben, vállalja a felelősséget és a rá bízott feladatkört, hiszen nem hárítja a munkát minden egyes, számára fontos kérdésben a választókra. E korábban megbecsült alkotmányos intézményét mára sikerült a pártoknak oly mértékben kiüresíteniük, hogy lassan már minden felmerülő kérdést a magyar választókkal kívánnak maguk helyett megoldatni. A Magyar Demokrata Fórum úgy véli, a parlamenti pártoknak ideje lenne befejezniük ezt a paródiát, és a hatalomhajhász népszavazási-dömping helyett ismét felvenni a munkát, amiért az adófizetők pénzéből fizetésüket kapják. Dávid Ibolya, a Magyar Demokrata Fórum elnöke
Hü Jenő
2007.10.15. 10:52:08
Maga menjen már el egyszer dokihoz, had kérjem meg rá! Elmeorvoshoz gondoltam! Drága Ember! Ha a képviselők ilyenek lennének amit Ön leír, így szaggatnák az istrángot a "buta egyszerű választóikért" nem volna probléma! De!!! Sajnos ilyen csak a mesében van! Tudja milyenekről beszél a Kósa? Menjen be itt a Városházára, vagy nézze meg a Közgyűlés közvetítését! "Elvetélt" minimálbéren bejelentett ügyvédek, csődbement kőműves, festő-mázoló, pedagógusok!! tömkelege, no persze ezek nem azok az emberek akik szakmájukban kiválóak és pótolhatatlanok! No kérem ezek a megélhetési politikusok, akik a saját szakmájukból nem élhetnének meg ilyen kiválóan mert vagy lusták, vagy nem értenek hozzá, azért politizálnak - saját érdekükben - hogy dolgozni ne kelljen! Ez mindkét oldalra igaz!!
anonim
2007.10.14. 23:50:20
A "megélhetési" politikusokról. Maga menjen már el egyszer dokihoz, had kérjem meg rá! Elmeorvoshoz gondoltam!
Pelikán
2007.10.14. 21:09:23
A kérdés csupán az, hogy ki az áruló? A Lezsák, vagy a Dávid? Nézőpont kérdése. Ja, Lezsák Úr, meddig is volt megélhetési politikus? Mert, ha az MDF megélhetési politikusok gyülekezete, akkor, több mint tíz évig az elvtárs is az volt? Vagy nem? A "megélhetési" politikusokról.
plc
2007.10.14. 19:43:03
Mit mondasz azokra a FIDESZ képviselőkre, akik az iskolapadból lettek képviselők, esetleg miniszterek? Ők nem megélhetési képviselők? Életükben nem dolgoztak, de nagyon jól tudnak beszélni a munkáról. Nem, ők nem megélhetési képviselők, hanem hivatásos politikusok! :) Nem ezt akarja Gyurcsány?! A kérdés csupán az, hogy ki az áruló? A Lezsák, vagy a Dávid? Nézőpont kérdése. Ja, Lezsák Úr, meddig is volt megélhetési politikus? Mert, ha az MDF megélhetési politikusok gyülekezete, akkor, több mint tíz évig az elvtárs is az volt? Vagy nem?
Anomím
2007.10.13. 22:01:24
Lezsák Sándor az országgyűlés alelnöke,az mdf alapítója előadást tartott okt. 10-én a Magyarok Házában Kecskeméten. A jelenlegi mdf a kommonisták fogságában vegetál.Elmondta hogy Antall árulta el a rendszerváltást és igaz hogy az Antalli örökség maga Gyurcsány Ferenc. Egyébként jónak tartja a Magyar Gárdát.Változásokat remél. A jelenlegi mdf megélhetési politikusok csoportja. Mit mondasz azokra a FIDESZ képviselőkre, akik az iskolapadból lettek képviselők, esetleg miniszterek? Ők nem megélhetési képviselők? Életükben nem dolgoztak, de nagyon jól tudnak beszélni a munkáról. Fel lett véve az egész előadás. Lezsák, nyílvnvalóvá tette hogy Antallt becsempészték Csóri naivitását kihasználva.Lett is mdf-szdsz paktum,és elkurt 17 év.A jelenlegi mdf ennek a folytatója akar lenni,ha 2010-ben bizalmat kapnak.
Oltyán
2007.10.14. 06:59:29
remek - az rendben, hogy jobbról üti az MDF-et, de miért nem hívják meg a Hírösindex-et az efféle eseményekre? :O) remek - az rendben, hogy jobbról üti az MDF-et, de miért nem hívják meg a Hírösindex-et az efféle eseményekre? |
|








A népszavazás Gyurcsány és Orbán harcáról szól - Mindenkit "kiosztott" Dávid Ibolya
2007-10-15 14:10:25
Elég a hatalomhajhász népszavazási kezdeményezésekből. Megjelent a népszavazási kabaré, ez a szomorú paródia, mondta Dávid Ibolya, az MDF elnöke a Parlamentben napirend előtt - tudósít az Index.
Az országgyűlési képviselői mandátummal nemcsak költségtérítés, fizetés, és feudális mentelmi jog jár, hanem a választóknak is felelősséggel tartozik.
A napirenden lévő kérdések nem sorskérdésekről, hanem Gyurcsány Ferenc és Orbán Viktor hatalmi érdekeiről szól, mondta.
A miniszterelnök a választókon keresztül próbálja pozícióját megerősíteni, ha már a pártjában ez nem sikerült.
Index-VGO
Üdv:
a Gátőr