- Hírlap
- Fórum
- Bács-Kiskun
- Csongrád
- Békés
- Kereső:

|
Fórum bejelentkezés
Szabad száj
Fórum
Hírlevél
Hírös Index ajánlja
|
Tízmilliárdokat fizettek ki rossz pályázóknak a Széchenyi-tervben
Témaindító: 007
A Széchenyi-terv és az Okos Magyarország program nyerteseit alig győzte reklámozni a gazdasági minisztérium. Ám azt, hogy kinek adtak úgy pénzt, hogy utóbb kiderült, nem kellett volna, a legnagyobb titok övezi. Pedig lapunk – korántsem teljes – összesítése szerint az elmúlt öt évben legalább húszmilliárd forint került olyan magánszemélyekhez, cégekhez, civil szervezetekhez, akik, illetve amelyek nem tudták vagy nem akarták betartani az állami pénz felhasználására vonatkozó támogatási szerződést. (Azért nem tudunk teljes képet adni, mert az ilyen követelések kezelésének nem világos és következetes a rendszere a kormányzaton belül. A Magyar Államkincstár kezeli például több tárca egyes követeléseit, ám másokat nem. A Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal saját, 1,7 milliárd forintos követelését például pályázaton adná el.) Mindez azért is fontos, mert ha egyszer kiment a pénz, elég nehéz visszavenni. A kincstár tapasztalatai szerint egy adott évben a követelések 8–12 százalékát sikerül behajtani, így például tavaly a 14 milliárd forint kintlévőségből 1,7 milliárdot. Az államnak tartozók ugyanis többnyire rossz pénzügyi helyzetben vannak, s legalább harmaduk felszámolási vagy csődeljárás alatt áll. Több mint húszmilliárd forint érvényes követelése van az államnak olyan magyarországi cégekkel, vállalkozókkal és civil szervezetekkel szemben, amelyek megszegték a pályázaton nyert támogatás felhasználására vonatkozó szerződést – értesült a Magyar Hírlap. A pénzt azonban nem könnyű visszaszerezni. Pár évvvel ezelőtt keringett a megyében egy hangkazetta, amelyen a FIDESZ főőnök adott elő szűkkörben, megyei vállalkozóknak, valahol az Aranyháromszögben. Pikáns dolgok voltak rajta, de nem kellett a szociknak, anélkül is győztek. A fidesznek minden szemétséget meg kell ragadni, hogy győzzön (nem fog!).
komondor
2007.10.04. 09:04:45
Nem nyelte be, hiszen le lettek cserélve a Medgyessy-kormányra. A kérdés, nagyon jó! Kire?
komondor
2007.10.04. 09:04:45
Nem nyelte be, hiszen le lettek cserélve a Medgyessy-kormányra. Mégis csak benyelte az ország. Mutass egy ügyet, ami bíróság elé került.
anonim
2007.10.04. 14:49:39
Az a röhejes, hogy ezt a kérdést most, 2007 őszén hozod elő. Mintha valami másról kellene most beszélni...arról, ami most történik, nem pedig visszamenni Árpád apánkig, hogy szabálytalanul lízingelte Szvatopluktól a fehér lovat... Mivel ez a fórum 10.03-án idult, érdekes lett volna ha hat évvel ezelőtt írom ide. Nem??? Az egészet azért írtam le, mert a FIDESZ és hívei hozzáállása olyan, mintha az ő idejükben csupa grál lovag ült volna a kormányban illetve egyéb pénzosztó helyeken. A saját főügyészük pedig az utolsó pillanatig mindent megtett, hogy ne kerüljön semmi nyilvánosságra. Minden vizsgálatot visszautasított az ügyészség. Ez is tény. Tessék visszalapozni az akkori sajtót.
plc
2007.10.03. 20:02:23
Jó lenne, ha nem csak narancssárga szemüvegen néznéd a világot. Ott is emberek vannak, ugyanúgy megbotlanak - szándékosan - mint a piros szekfűs társaik. OV szerint csak az bűncselekmény, amit a szocik csinálnak. Amit a FIDESZ, az átgondolt gatdaságpolitika volt. Röhejes, hogy a fél ország szó nélkül benyeli. Az a röhejes, hogy ezt a kérdést most, 2007 őszén hozod elő. Mintha valami másról kellene most beszélni...arról, ami most történik, nem pedig visszamenni Árpád apánkig, hogy szabálytalanul lízingelte Szvatopluktól a fehér lovat...
plc
2007.10.03. 20:02:23
Jó lenne, ha nem csak narancssárga szemüvegen néznéd a világot. Ott is emberek vannak, ugyanúgy megbotlanak - szándékosan - mint a piros szekfűs társaik. OV szerint csak az bűncselekmény, amit a szocik csinálnak. Amit a FIDESZ, az átgondolt gatdaságpolitika volt. Röhejes, hogy a fél ország szó nélkül benyeli. Nem nyelte be, hiszen le lettek cserélve a Medgyessy-kormányra.
anonim
2007.10.03. 17:49:45
Mi az? Te indítod az MSZP-s ellenpropagandát Zuschlag miatt? Jó lenne, ha nem csak narancssárga szemüvegen néznéd a világot. Ott is emberek vannak, ugyanúgy megbotlanak - szándékosan - mint a piros szekfűs társaik. OV szerint csak az bűncselekmény, amit a szocik csinálnak. Amit a FIDESZ, az átgondolt gatdaságpolitika volt. Röhejes, hogy a fél ország szó nélkül benyeli. Mi van ! Ami a másik oldalon is büncselekmény az meg sem történt .
tipi
2007.10.03. 15:47:38
Az Orbán kormány alatt szinte nyílt szóbeszéd volt, kik kaphattak Széchenyi terves pénzt (na, kik? a megfejtést Oltyánhoz)és mennyit kellett ezért tarhálni (na, mennyit?)és kiknek. (Nem bízták az állami hivatalnokokra!) Majd egyszer ez is kibukik, szerintem nem is túl soká... Mi az? Te indítod az MSZP-s ellenpropagandát Zuschlag miatt? |
|








Olvasd el érdekes !
Felszámolják Zarándok János bányacégét
Népszabadság • Munkatársunktól • 2006. július 7.