Bayer Zsolt: József Attilának
Álláspont
Tizenötezer kilakoltatás.
Egy kisebb város.

Itt tartunk most. S a jelek szerint nincsen semmi, ami megállítaná ezt a folyamatot. Egy kisebb város került ki otthonából. Nem tudjuk, hányan az utcára, s mennyien rokonokhoz, ismerősökhöz. Kicsike hátsó szobákba, udvarok végébe, sufnikba, megtűrtnek, befogadottnak.

Megalázva, kisemmizve, megnyomorítva.
Megalázottak és megszomorítottak.

A tőkés világgazdaság igazi áldozatai.

A londoni szín és a falanszter egyszeriben megelevenedő szereplői. A \\\"minden eladó\\\" és a legfertelmesebb embertelenség névtelen \\\"hősei\\\".

S most mindenki rájuk mutogat persze. Hogy felelőtlenek, hogy analfabéták, hogy fogalmuk sincs a pénzügyi folyamatokról. S szóba kerülnek még a banki reklámok mint felelősök.

Más felelős nem merül fel.
Mintha soha nem lett volna itt \\\"pannon puma\\\". Mintha nem lett volna \\\"bennünket irigyel Spanyolország, Németország\\\" – és mindenki.

Mintha soha nem hangzott volna el, hogy \\\"a költségvetés, köszöni szépen,
jól van\\\".

Mintha nem azt mondták volna, hogy itt minden a legnagyobb rendben.

Mintha nem ígérték volna meg nekünk az eurót.

Mintha nem mondták volna, hogy a világválsággal való fenyegetés aljas trükk. Aztán, amikor a világválság már tagadhatatlan volt, nem mondták volna, hogy az bennünket elkerül.

Akik ezeket mondták, ígérték, hazudták, ők az igazi felelősök. Az igazi gazemberek.

S most egy kisebb városnyi ember feje fölül elárverezték a hajlékot.

Ezek tényleg felépítették nekünk azt a kapitalizmust, amelytől negyven esztendeig \\\"óvtak\\\" minket.

Felépítették a legocsmányabb kapitalizmust. A londoni színt és a falansztert.

S tizenötezren már a senki földjén.
Nem is tudjuk, hány közöttük a gyermek. Vagy az öreg. Mennyien kezdik és fejezik be úgy az életüket, hogy egyetlen társuk a reménytelenség és a kiszolgáltatottság.

Rosszabb, mintha megölték volna őket.

Illetve: megölték őket. A \\\"pannon pumások\\\", a hatalomért hazudozók, a gazemberek. Megölték tizenötezer honfitársunkat. A lelküket.

Mert a reménytelenségben, a kiszolgáltatottságban meghal a lélek. Csak idő kérdése.

És a lélekgyilkos gazemberek mind-mind jól vannak.

Egyszerre feltámadt József Attila világa…

Ős patkány terjeszt kórt miköztünk,
a meg nem gondolt gondolat,
belezabál, amit kifőztünk,
s emberből emberbe szalad.
Miatta nem tudja a részeg,
ha kedvét pezsgőbe öli,
hogy iszonyodó kis szegények
üres levesét hörpöli.

S mert a nemzetekből a szellem
nem facsar nedves jogokat,
hát uj gyalázat egymás ellen
serkenti föl a fajokat.
Az elnyomás csapatban károg,
élő szívre mint dögre száll –
s a földgolyón nyomor szivárog,
mint hülyék orcáján a nyál.

Lógatják szárnyuk az ínségnek
gombostűjére szúrt nyarak.
Bemásszák lelkünket a gépek,
mint aluvót a bogarak.
Belsőnk odvába bútt a hálás
hűség, a könny lángba pereg –
űzi egymást a bosszuállás
vágya s a lelkiismeret.

S mint a sakál, mely csillagoknak
fordul kihányni hangjait,
egünkre, hol kinok ragyognak,
a költő hasztalan vonit…
Óh csillagok, ti. Rozsdás, durva
vastőrökül köröskörül
hányszor lelkembe vagytok szurva –
(itt csak meghalni sikerül.)

S mégis bizom. Könnyezve intlek,
szép jövőnk, ne légy ily sivár!…
Bizom, hisz mint elődeinket,
karóba nem húznak ma már.
Majd a szabadság békessége
is eljön, finomúl a kín –
s minket is elfelednek végre
lugasok csendes árnyain.

Igen, 1937 van megint. S az ős patkány neve: tőkés világgazdaság. Globalizáció. Aki néven nevezi: kiröhögik, kitagadják. Megtagadják. S már hely sincs, ahová kitántoroghatna másfél millió emberünk.

Mert azt sem tudjuk, hányszor tizenötezerre vár ez a sors.

Csak azt tudjuk, hogy a felelősök itt vannak, s jól vannak, s miránk mutogatnak.

S valami rettenetes vége lesz az egésznek.
Hát, tényleg nem így képzeltük a Rendet…
Bayer Zsolt