Hírös.Index logo
Főrovatok
Mellékletek
h i r d e t é s
Alrovatok
design-top

Hírlevél
Adja meg e-mail címét:

csalással gyanúsították meg Zuschlagot
Témaindító: anonim

Különösen nagy kárt okozó csalással gyanúsította meg a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség hat társával együtt Zuschlag. Jánost, az MSZP Bács-Kiskun megyei területi szövetségének ügyvezető elnökét. A hvg.hu szerint a gyanúsítás alapja, hogy különböző alapítványok nem tudtak elszámolni ötvenmillió forint állami támogatással. A lap azt írja, a gyanúsítás szerint a vizsgált alapítványok - Együtt a Harmadik Évezredért Alapítvány, a XXI. Századi Kulturális Egyesület, a Szövetség a Modern Magyarországért, a Holnap Városáért Alapítvány, a Hoppá Egyesület, a Vörösfenyő Egyesület, a Biztos Pont Ifjúsági Egyesület, az Atlas Egyesület, és az Y-Generáció Egyesület - nem rendeltetésszerűen használtak fel, több mint 50 millió forint értékben, pályázati pénzeket. Szabó Ferenc, a Bács-Kiskun megyei főügyészség szóvivője kifejtette: „a nyomozás során egyértelművé vált, Z. János neve ugyan a társadalmi szervezetek alapító okirataiban többnyire nem szerepel, a vallomások és egyéb bizonyítékok alapján egyértelmű, hogy a háttérben minden esetben ott állt.” A szóvivő szerint ez azt jelenti, hogy ő adott utasításokat az alapítványoknak. A gyanúsítás ellen mind a heten panasszal éltek. A különösen nagy kárt okozó csalást kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető, ám mivel ebben az ügyben felmerül a bűnszövetségben történő elkövetés, akár öttől tíz évig terjedő szabadságvesztéssel is sújtható az elitélt, írja a hvg.hu. Zuschlag Jánost egyelőre nem sikerült elérnünk. Zuschlag János egykor a parlament legfiatalabb politikusa volt, egészen addig, amíg egy tévéstáb felvette, ahogyan a szocialista politikus a nyilas terror áldozatainak emléknapján, a megemlékezés előtt az áldozatokról egy ízléstelen viccet mesélt társainak. Ezután a párt nyomására viselt tisztségeiről, majd parlamenti mandátumáról is lemondott.

db/lap 
6. plc válasz 2007.06.29. 22:42:18
pentito 2007.06.29. 10:25:12

Mit közöltem én tényként? Legfeljebb annyit, hogy egy bűncselekmény milyen büntetéssel sújtható.
Hogy a kis Hansi megtette-e vagy sem és ha igen, akkor bűnszövetségben-e vagy sem, azt az eljárásnak kell(ene) kiderítenie.
Mellesleg meggjegyzem mi újság az (állítólag) szintén érintett városházi exképviselő ifjúszoci házatáján? Pl. Brússzel úr mint frakcióvezető és tótumfaktum mit szól mindehhez?

Bocs, nem Nekd szóló válasznak szántam, csak egy megjegyzésnek mások számára. Sajnos mellé nyúltam

5. pentito válasz 2007.06.29. 10:25:12
plc 2007.06.28. 22:03:38

Eddig még csak az hangzott el, hogy gyanusítják. Amíg a bíróság el nem ítéli addig nem bűnös - a jelenleg érvényes magyar jog szerint. Ha kiderül, hogy sáros, akkor el kell meszelni nagyon hosszú időre. Addig tényként közölni a gyanút - rágalmazás és becsületsértés. Véleményt lehet írni, de ne tényként közöljük.

Mit közöltem én tényként? Legfeljebb annyit, hogy egy bűncselekmény milyen büntetéssel sújtható.
Hogy a kis Hansi megtette-e vagy sem és ha igen, akkor bűnszövetségben-e vagy sem, azt az eljárásnak kell(ene) kiderítenie.
Mellesleg meggjegyzem mi újság az (állítólag) szintén érintett városházi exképviselő ifjúszoci házatáján? Pl. Brússzel úr mint frakcióvezető és tótumfaktum mit szól mindehhez?

4. plc válasz 2007.06.28. 22:03:38
pentito 2007.06.27. 12:56:13

Én azt hallottam, van egy olyan lehetőség is, hogy 5-10 évig terjedő szabadságvesztés. Ha a bűnszövetségben történő elkövetést is sikerül rájuk húzni.

Eddig még csak az hangzott el, hogy gyanusítják. Amíg a bíróság el nem ítéli addig nem bűnös - a jelenleg érvényes magyar jog szerint. Ha kiderül, hogy sáros, akkor el kell meszelni nagyon hosszú időre. Addig tényként közölni a gyanút - rágalmazás és becsületsértés. Véleményt lehet írni, de ne tényként közöljük.

3. pentito válasz 2007.06.27. 12:56:13
anonim 2007.06.27. 12:17:45

Lemondatni ,kirugni.....mit lehetne még vele csinálni. Szégyen !!!

Én azt hallottam, van egy olyan lehetőség is, hogy 5-10 évig terjedő szabadságvesztés. Ha a bűnszövetségben történő elkövetést is sikerül rájuk húzni.

2. anonim válasz 2007.06.27. 12:17:45

Lemondatni ,kirugni.....mit lehetne még vele csinálni. Szégyen !!!

1. svitz válasz 2007.06.26. 08:10:18

Ha jól tudom, ez a poéngyáros benn ül a megyei közgyűlésben - vagy nem?
Szép kis gyülekezet az is, Zuschlaggal, egy Bagó úrral, vagy hogy hívják a másik oldal üstökösét, mind megannyi tehetséges, fiatal politikus. Mindenesetre pártállástól függetlenül válnak a megye a díszére.

db/lap 
Új hozzászólás


h i r d e t é s







design-bottom
design-top
design-bottom
design-top
Kecskemét Baja Kiskőrös Kiskunhalas Kiskunmajsa Nagykőrös Galéria Soltvadkert
Bácsalmás Kalocsa Kiskunfélegyháza Kunszentmiklós Lajosmizse Tiszakécske És a többi...

p a r t n e r e i n k

01fokusztakarek 02_opticon adrenalin dunaaszfalt frittmann malom malom_mozi mti royalsekt szentkiralyi
design-bottom
© 2001-2012 Hírös.Index