Kilóra vett rendvédelem...
Témaindító:
Szép napot Ámberek! Unalmas lehet folyton a tetű tollából a rendvédelem problémáit olvasgatni, de gondoljatok csak bele: ha nincs rendvédelem, akkor nincs rend (jelen állapotban lehet, hogy nem igaz, mert most még van rendvédelem, de nincs rend), ha nincs rend, akkor senkinek nincs nyugta, nincs sem vagyoni-, sem másféle biztonsága. Ergo: a rendvédelem egy szükséges rossz dolog, amelyet a mindenkori politika azért tart fent, mert esze ágában nincs igazi rendet tartani, tartatni! Mi va’? Nem érted? Elmagyarázom…
Amíg a lumpennek/alvilágnak az átkosban odaadták a segélyt többnyire olyan munkákért, amelyekre nem volt szükség (akkor még büntették a munkakerülést), addig a rendszerváltó kormányok ugyanezt, vagy a korábbi bérnek az értékét ma segélyként adják oda. Hogy ez nem elég? Na ezért van, hogy mintegy célprémiumként, vagy fogalmazzunk inkább úgy, hogy jövedelem kiegészítésként a fent említett alja réteg elmegy balhézni. A politika beleegyezésével. Kvázi megengedik ellopni azt, amit eddig adóként hajtottak be tőled! Addig az aljanéppel van bajod (a közelmúlt bűnügyi krónikái is visszaigazolnak), és nem velük. Jó… Vannak persze kivételek is. Néhányat ezek közül is felsorolok: minimálbéren élő, de luxusvillákban élő vállalkozók, legálisan uzsorát szedő, népnyúzó bankárok, fehérgalléros bűnözők, erőszaktevők, és természetesen a politikusok között is vannak deviáns izék szép számmal.
Na igen! A politikusnak csak annyira érdeke a rend, hogy őt ki ne verjék a gatyájából. Mit? Hogy hazudok? Maradj már! Ha erős rendvédelem lenne ebben az országban megfelelő törvényi háttérrel, akkor nem lehetne a bársonyszékekből elosztani egymás között a vagyont! Egyszer, mikor térkép nélkül navigáltam haza külföldről éjjel láttam, hogy ki van írva: „…shalom”. Na, mondom magamnak: „- Tetű baszki, lementél a térképről!” Visszatolattam. Látom kiégett az izzó a „Hegye…” mögött. Megnyugodtam. Bár mostanában többször elgondolkodom, hogy nem igaz-e mégis? Biztos, hogy ez itt Magyarország?
A gengszterváltás óta ebben az országban a rendvédelemtől is elvettek szinte mindent. Vagy fogalmazzunk másként nem adták oda, ami kellett volna a működéséhez, és így nem kellett „elvenniük.” Ez alól a játék alól egyik oldal sem kivétel! Tegnap láttam az ügyeletes nagyotmondót a Fidesz oldaláról. Az a Répássy Robika fikázta éppen a szocialista kormány rendvédelmi politikáját aki, amikor az ingyenes utazási kedvezmény képviselőktől történő megvonásáról szó, akkor azzal hozakodott elő, hogy ha neki nem jár, akkor a rendőrnek se járjon. Akkor csak két dolgot hagyott figyelmen kívül. Mégpedig azt, hogy az ő jövedelmének tizedrésze sincs egy rendőr jövedelme, továbbá azt, ha a rendőr ingyen utazik a vonaton, vagy távolsági buszon és ott jogsértés van, akkor a rendőrnek intézkednie kell! Mivel az intézkedést nem hagyhatja félbe, ezért lehet, hogy nem tudja folytatni az útját. Ezért a bartel…
Persze a Drazsé se jobb, mint a fent említett elvtár..., vagy ki... Biztosan láttátok a híradót, vagy nem? 12 milliárdos gyorssegély a rendvédelemnek! Vajh’ mi lehet a háttérben? Tán csak nem jön megen március 15? Hooogy? Értem… Megvásárolják a rendet kilóra! Megtanulták, hogy nem lehet tömeget oszlatni gumilövedékkel, nem lehet csúszó-mászót alkalmazni testi fenyítésre. Ám rájöttek, hogy az sem célravezető módja a tömegoszlatásnak, ha a rendőr leveszi a sisakját, és gyűjtögetni kezd a cég javára. Megtalálták a megoldást! Valahogyan így: „- Kérek egy kiló marhalábszárat, fél kiló vöröshagymát, két kiló krumplit, egy üveg Tokajit, és százhúsz kiló rendőrt… Nemzeti ünnep jön, és biztonságos körülmények között pihenni vágyom…”
Aztán folytatja: „ – Az év végéig ezernyolcszáz (!) új rendőr áll szolgálatba. Ezen kívül száz körzeti megbízottat nevezünk ki…” Csak úgy süt a szakmai dilettantizmus! Miért? Megpróbálom elmagyarázni…
Ha egy doktor Orbán Viktor kiesik az egyetemről, akkor a való világ ismerete nélkül alkalmas lehet egy ország irányítására? Élettapasztalat nélkül? Úgy, hogy nem is élt a dolgozó nép között egy percet sem? Ugye, hogy alkalmas az irányításra? (Közben belém hasított, a felismerés hogy: „Baszki tetű, Te hülye vagy, ez nem a megfelelő példa! Próbáld meg újra, másként!”)
Na nekiugrok ismét… Tehát: ha egy végzős orvosnövendék kiesik az egyetemről, és még csöpög a tinta az okleveléről, akkor befeküdnél másnap a keze alá egy szívműtétre? Ugye? Na, csak sikerült…
Szóval a rendvédelmi iskolákat korábban nem véletlenül hozták létre. A mai rendőrség szakmai szintje (ha az egészségügyben mérnék) több éves orvosi léptékű tudást igényel!
Miii? Mit mond Pelikán? Hogy gyártsunk robotzsarukat? Majd azok? Elment az esze, vagy csak túl sok szájonfiksönt nézett? Hoooogy? Jó ötlet? Ez? Hogy megindokolja? Lássuk! Indokolja!
A faluban a fiatal pléh-bános rendelkezik annyi tudással, mint az öreg pap? Az Isten szerelmére! A fiatal pléh-bános szintén tanult! Igaz, nincs élettapasztalata… Vagy a tapasztalt bankár és az utcákon található alumíniumtehén is ugyanúgy képes leszopni a bankszámláját? S a bádogtehénnek nem kellett iskolát végeznie, hogy mindezt ugyanolyan szinten tudja? Fijjam! Menjen azonnal orvoshoz! De előbb hozzon nekem egy flaska tablettás-kannást a szomszéd kocsmából a Piritől! Ez hülye… Ne hallgassatok rá!
Szóval, rendvédelmet nem lehet csinálni megfelelő jogi háttérismeret nélkül! Ugye nem akarunk visszatérni az átkos példájára, amikor valaki iskola nélkül is lehetett rendőr? Csak csendben jegyzem meg, hogy a ma felnövő fiatalemberek még katonák sem voltak! Ezeknek fegyvert? Na neeeeeeeeee!!! Ha ezt megcsinálják, én tutira letagadom, hogy zsaru voltam. Tutira, mert nem ilyen módon szeretnék beégni a köznek az emlékezetébe! Nem bunkó rendőrruhába bújtatott senkiként, hanem olyan volt nyomozóként, aki tett a közbiztonságért, a közrendért és megbecsülték az emberek. Vagy legalábbis nem bunkózták le. Már ez is egy elismerés…
Ha itt tartunk, akkor azonban meg kell jegyeznem, hogy a körzeti megbízott (vagy nevezzük a falu rendőrének), a rendvédelmen belül is egy külön szakma. Nem lehet valaki csak úgy KMB! Nem lehet, úgy, mint egy barátom írta. A körzetis dolga belesimulni a helyi elvárásokba. Magyarul: nem csinálni semmit! Vagy Drazsé úr nincs tisztában azzal, hogy mi várható el a rend őrétől? Esetleg a barátom példáján akar körzeti meghízottakat? Egy falusi rendőrnek a szakma minden kis szegletével tisztában kell lennie! Ő a helyi rendőrkapitány! Lehet, hogy mégis Pelikánnak lesz igaza? Robotzsaruk? Tényleg ez lesz a jövő?
Az anyagiak persze mindig jól jönnek a rendőrségen, mint bárhol másutt. Ezzel viszont nem tudják visszacsábítani a közelmúltban nyugdíjba menteket. Pusztán anyagiakkal nem lehet tudásra szert tenni. Pusztán „pénztöbblet” biztosításával nem lehet gyorsítani a bűnügyi ügyforgalmon. Mi va’? Miért nem anyagi segítségnyújtásról írok, miért írom idézőjelben, hogy pénztöbblet? Egy példán megpróbálom megértetni.
Íme: a szenátor urak pótlékait és egyéb címen felvett járandóságait a mai napig nem adóztatják. (Elnézést kérek… Itt megint bevillant, hogy „Baszki tetű, ez nem megfelelő példa…)
Meg van! A boltban 80 ezer az egyik tévé, felemelik a fogyasztói árat 100 ezerre, majd kiírják: „Akció! Árzuhanás! Ez a tévé csak 90 ezer forintért megkapható!” Nem érted? Na jól van.
Teszek még egy kísérletet: Elveszik a megfelelő működésre szükséges pénzt. Az emberek sorban vándorolnak el a cégtől. Már látni az összeomlást, a testület végét. Majd jön a „pénztöbblet”, mint mentőöv! Közben tömegével zárnak be a körzeti megbízotti irodák az alulfinanszírozás miatt.
Még mindig nem érted, hogy ki kurta el, és ki akar mégis kézcsókot kapni mindezért? Még, hogy „felelősségteljes a képviselői munka” és azt ezért kell megfizetni…
S hogy ez a vezetői példa a rendvédelem vezetésén belül milyen súlyos torzulásokat okozott a mindennapokban? Hogy a kulisszák mögött a még pozícióban lévők hogyan szeretnék mindezt túlélni az állomány rovására? Ez egy másik történet lesz. Ha addig be nem csukatnak a volt kollégákkal. Hogy az majd miről szól?
Egy példa: Az egyirányú utcában szemben a forgalommal halad egy személygépkocsi. A közlekedési rendőr megállítja, és nagy mérgesen indul a kocsi felé. Ekkor észreveszi, hogy a főkapitány ül a volánnál. Tiszteleg, még mindig mérges arckifejezéssel megjegyzi:
- Mit szól, főkapitány úr? Már megint rosszul tették ki a közlekedési táblákat…