Hírös.Index logo
Főrovatok
Mellékletek
h i r d e t é s
Alrovatok
design-top

Hírlevél
Adja meg e-mail címét:

Kivégzik Kecskemétet
Témaindító: volt mszp-s

EZEK UTÁN EGY TETŰ KÓKAGYURCSÁNY SE JÖJJÖN KECSKEMÉTRE SE EP SE ÖNKORMÁNYZATI SE PARLAMENTI KAMPÁMYRA! A fideszes Kecskemét egyetlen intézményi központot sem kapott 2007. március 29. 15:17 A decentralizáció jegyében született a döntés a hat nagy állami szervezet régiókon belüli elhelyezéséről . A megyeszékhelyek közül csak a fideszes vezetésű Kecskeméten nem lett központja egyik közigazgatási intézménynek sem, ugyanakkor Szegeden öt szervezet is regionális székhelyet kapott. "Nem kis Budapestek létrehozása volt a kormány célja a központi közigazgatási szervezetek régióssá alakításakor" - magyarázta a döntést az InfoRádió kérdésére Draskovics Tibor államreformért felelős kormánybiztos. A decentralizáció jegyében paradox módon centralizáltabban szerveződik január elsejétől hat központi közigazgatási intézmény. Az ÁNTSZ-t, az APEH-ot, a nyugdíjbiztosítót, a KSH-t, a munkaügyi központokat és a közigazgatási hivatalokat az év elejétől az ország területét lefedő hét régióban 1-1 központból irányítják. Az erről szóló tavalyi határozat után a megyék lobbizni kezdtek, hogy minél több szervezet központját a saját székhelyükön tartsák. A régiós átalakítás legnagyobb nyertese Szeged lett, ahová a regionális fejlesztési tanácsokkal kiegészült hét közigazgatási intézmény közül öt szervezet helyezheti központját. A régióban Békéscsabára kerül az ÁNTSZ és a munkaügyi központ régiós székhelye, Kecskemét viszont - az országban megyeszékhelyek közül egyedüliként - nem lehet központja egyik közigazgatási intézménynek sem. Az ország többi régiójában nagyjából arányosan osztották el az intézményi központokat. A fő probléma a közigazgatási hivatalok központjainak szétosztásakor jelentkezett, ez jelenti ugyanis a régió valódi központját. Két régióban nem a térség legnagyobb városa lett a központ, a Dél-Dunántúlon ugyanis Pécs helyett Kaposvárra, Észak-Magyarországon pedig Miskolc helyett Egerbe költözhetett a régiós közigazgatási hivatal. Az államreform-bizottság alelnöke korábban az InfoRádió kérdésére elmondta: ennek a presztízsen kívül nincs sok jelentősége. Draskovics Tibor szerint erre azért volt szükség, hogy ne legyen egy-egy nagyobb városnak túl nagy hatalma. Az önkormányzati tárca hangsúlyozza, hogy az állampolgároknak ezért nem kell majd más városba utazniuk ügyeik intézésekor, hiszen a megyei kirendeltségek minden megyeszékhelyen megmaradnak. (inforadio.hu(

db/lap 
39. Anoním válasz 2009.04.20. 11:09:23

Igy 2 év után hol tart a dolog?

38. tacskó válasz 2007.04.11. 19:47:56
anonim 2007.04.11. 17:44:59

Történelemből, földrajzból, ... , EGYES!

Nem értek egyet. Az egységes identitás hiánya az magyar sajátosság, nem csak megyénkre érvényes. A nagymegye, régió nem Istennek nem tetsző fogalmak, csak tisztességesen kellene széles rétegeknek megbeszélni a problémát. A kormány megpróbálta a parlamentben rendbetenni a kérdést, de az ellenzék lesöpörte az asztalról. Lehet, hogy hiba volt továbbvinni ilyen formában. Az is igaz, ha csak azt tennék, amit a Fidesz is jóváhagy, nem sok program futna négy évig.

37. anonim válasz 2007.04.11. 17:44:59
topa 2007.04.11. 08:42:40

Felejtsük el azt a régi, jó szöveget, hogy "Duna_Tisza köze fejlesztése". Húsz évvel ezelőtt ez ment, ma már értelmetlen a dolog. Senki, sehol nem tartja számon a Duna-Tisza közét, soha nem is volt egységes, sem gazdaságilag, sem társadalmilag. A szöveget azért találták ki, hogy a Rákosi által kreált BKKM-et egybegyúrják.

Történelemből, földrajzból, ... , EGYES!

36. topa válasz 2007.04.11. 08:42:40

Felejtsük el azt a régi, jó szöveget, hogy "Duna_Tisza köze fejlesztése". Húsz évvel ezelőtt ez ment, ma már értelmetlen a dolog. Senki, sehol nem tartja számon a Duna-Tisza közét, soha nem is volt egységes, sem gazdaságilag, sem társadalmilag. A szöveget azért találták ki, hogy a Rákosi által kreált BKKM-et egybegyúrják.

35. tacskó válasz 2007.04.10. 08:14:57
Pelikán 2007.04.08. 04:20:41

Igen, tudjuk Anonim! Ötv.

De, Emberek!

Ezt nem kell elhinni, hogy törvénytelenek a régiók, vagy "kreált "régiós", államigazgatási feladatokat törvényi felhatalmazás nélkül kisajátító különféle hivatalok, melyeket közvetlenül a Kormány irányít és az általa mesterségesen (és törvénytelenül!) előállított többségű és a fenti kritériumok szerint fungáló "tanácsok", melyeknek semmilyen legitimitásuk nincs a jelenlegi formájukban"- idézet Anonimtól. Az 1996 évi törvény szabályozza, ezeket a kérdéseket. Működtek a Fidesz kormány idején is. Ezt Anonim nem ismeri el. Szíve joga. Ettől még van. Hatályba is van.

A közigazgatási reform ellenzéki elvetésével, a Fidesz saját kardjába dőlt. Nehéz elismerni. Lehet magyarázkodni. Az, hogy az állam működését hogyan szabályozzák, a kormányok dolga. Minisztériumok alakulnak, szűnnek meg stb. Egyszerű átszervezés. Mert, mindegy, hogy minek nevezzük, azt mondom, hogy van három megyei, pl. APEH intézmény. Ez sok, nem kell ennyi. Koncentrálom az erőket egy helyre, és csinálok kirendeltségeket. Most ezt csinálták. Nem törvénytelen. Ezt felfoghatjuk úgy is, hogy van a Szerencsejáték Rt. és annak vannak kihelyezett fiókjai. De, számos példát lehet mondani erre. Jobban jártunk volna a közig tv. módosításával. Akkor nem biztos, hogy így működtek volna a rendszerek.

Anonim Úrnak ezt soha nem fogjuk tudni elmagyarázni, mert elvből, nem ért vele egyet. Számtalan próbálkozásom ellenére.

És, végül, ha már a tatárdúlásnál kötöttünk ki. Szerintem, van mit aggódnunk a város jövőjét illetően.

Ellentétben Anonimmal, nekem tetszik a Malom center, és a környezete is. Ilyen fejlődésekre szüksége van a városnak.

1:1

Aztán, lehet, hogy van még akinek tetszik, és van akinek nem. De, azért elég sok embert szoktam ott látni.

Mindegy. A kérdés? Mit kellett volna a palánkokkal körülvett területre, mert az gyönyörű városképet mutatott. Ezt még nem mondta meg senki. Vagy igen?

Üdv:

a Gátőr

A Malom-center egy remek létesítmény, építészetileg illik az irodaházhoz. A körút túloldala szorul "némi" fejlesztésre. Nem a megyékben, nagymegyékben, régiókban van a hiba, hanem az összeférhetetlen politikusokban.

34. Pelikán válasz 2007.04.08. 18:23:58
anonim 2007.04.08. 09:05:06

Gátőr Elvtárs!
Ön reménytelen. Sajnálom. Agyő!

Anonim elvtárs!

Ön is.

Üdv:

a Gátőr

33. anonim válasz 2007.04.08. 09:05:06
Pelikán 2007.04.08. 04:20:41

Igen, tudjuk Anonim! Ötv.

De, Emberek!

Ezt nem kell elhinni, hogy törvénytelenek a régiók, vagy "kreált "régiós", államigazgatási feladatokat törvényi felhatalmazás nélkül kisajátító különféle hivatalok, melyeket közvetlenül a Kormány irányít és az általa mesterségesen (és törvénytelenül!) előállított többségű és a fenti kritériumok szerint fungáló "tanácsok", melyeknek semmilyen legitimitásuk nincs a jelenlegi formájukban"- idézet Anonimtól. Az 1996 évi törvény szabályozza, ezeket a kérdéseket. Működtek a Fidesz kormány idején is. Ezt Anonim nem ismeri el. Szíve joga. Ettől még van. Hatályba is van.

A közigazgatási reform ellenzéki elvetésével, a Fidesz saját kardjába dőlt. Nehéz elismerni. Lehet magyarázkodni. Az, hogy az állam működését hogyan szabályozzák, a kormányok dolga. Minisztériumok alakulnak, szűnnek meg stb. Egyszerű átszervezés. Mert, mindegy, hogy minek nevezzük, azt mondom, hogy van három megyei, pl. APEH intézmény. Ez sok, nem kell ennyi. Koncentrálom az erőket egy helyre, és csinálok kirendeltségeket. Most ezt csinálták. Nem törvénytelen. Ezt felfoghatjuk úgy is, hogy van a Szerencsejáték Rt. és annak vannak kihelyezett fiókjai. De, számos példát lehet mondani erre. Jobban jártunk volna a közig tv. módosításával. Akkor nem biztos, hogy így működtek volna a rendszerek.

Anonim Úrnak ezt soha nem fogjuk tudni elmagyarázni, mert elvből, nem ért vele egyet. Számtalan próbálkozásom ellenére.

És, végül, ha már a tatárdúlásnál kötöttünk ki. Szerintem, van mit aggódnunk a város jövőjét illetően.

Ellentétben Anonimmal, nekem tetszik a Malom center, és a környezete is. Ilyen fejlődésekre szüksége van a városnak.

1:1

Aztán, lehet, hogy van még akinek tetszik, és van akinek nem. De, azért elég sok embert szoktam ott látni.

Mindegy. A kérdés? Mit kellett volna a palánkokkal körülvett területre, mert az gyönyörű városképet mutatott. Ezt még nem mondta meg senki. Vagy igen?

Üdv:

a Gátőr

Gátőr Elvtárs!
Ön reménytelen. Sajnálom. Agyő!

32. Pelikán válasz 2007.04.08. 04:20:41
anonim 2007.04.06. 20:07:42

Topa Papa!
Dél-Alföldi Régió (Középszintű Közigazgatási Egység, választott önkormányzattal) NINCSEN! Vannak a Kormány által kreált "régiós", államigazgatási feladatokat törvényi felhatalmazás nélkül kisajátító különféle hivatalok, melyeket közvetlenül a Kormány irányít és az általa mesterségesen (és törvénytelenül!) előállított többségű és a fenti kritériumok szerint fungáló "tanácsok", melyeknek semmilyen legitimitásuk nincs a jelenlegi formájukban, függetlenül attól, hogy a Horn-, vagy az Orbán -kormány idején kezdték-e "alkotóbb módon" értelmezni a Területfejlesztési Törvényt. Ebben mindkét oldalnak benne van a sara is meg a szara is, éppen ezért kell új alapokra helyezni az erről való egyeztetéseket, mert így biztosan nem fog menni a dolog, hiába erőszakoskodik itthon és tájékoztat hamisan az Únióban a Kormány.
És ebbe az új gondolkozásba a Duna-Tisza közének komplex kezelése is bőven belefér, természetesen vételkényszer nélkül.

Igen, tudjuk Anonim! Ötv.

De, Emberek!

Ezt nem kell elhinni, hogy törvénytelenek a régiók, vagy "kreált "régiós", államigazgatási feladatokat törvényi felhatalmazás nélkül kisajátító különféle hivatalok, melyeket közvetlenül a Kormány irányít és az általa mesterségesen (és törvénytelenül!) előállított többségű és a fenti kritériumok szerint fungáló "tanácsok", melyeknek semmilyen legitimitásuk nincs a jelenlegi formájukban"- idézet Anonimtól. Az 1996 évi törvény szabályozza, ezeket a kérdéseket. Működtek a Fidesz kormány idején is. Ezt Anonim nem ismeri el. Szíve joga. Ettől még van. Hatályba is van.

A közigazgatási reform ellenzéki elvetésével, a Fidesz saját kardjába dőlt. Nehéz elismerni. Lehet magyarázkodni. Az, hogy az állam működését hogyan szabályozzák, a kormányok dolga. Minisztériumok alakulnak, szűnnek meg stb. Egyszerű átszervezés. Mert, mindegy, hogy minek nevezzük, azt mondom, hogy van három megyei, pl. APEH intézmény. Ez sok, nem kell ennyi. Koncentrálom az erőket egy helyre, és csinálok kirendeltségeket. Most ezt csinálták. Nem törvénytelen. Ezt felfoghatjuk úgy is, hogy van a Szerencsejáték Rt. és annak vannak kihelyezett fiókjai. De, számos példát lehet mondani erre. Jobban jártunk volna a közig tv. módosításával. Akkor nem biztos, hogy így működtek volna a rendszerek.

Anonim Úrnak ezt soha nem fogjuk tudni elmagyarázni, mert elvből, nem ért vele egyet. Számtalan próbálkozásom ellenére.

És, végül, ha már a tatárdúlásnál kötöttünk ki. Szerintem, van mit aggódnunk a város jövőjét illetően.

Ellentétben Anonimmal, nekem tetszik a Malom center, és a környezete is. Ilyen fejlődésekre szüksége van a városnak.

1:1

Aztán, lehet, hogy van még akinek tetszik, és van akinek nem. De, azért elég sok embert szoktam ott látni.

Mindegy. A kérdés? Mit kellett volna a palánkokkal körülvett területre, mert az gyönyörű városképet mutatott. Ezt még nem mondta meg senki. Vagy igen?

Üdv:

a Gátőr

31. anonim válasz 2007.04.07. 14:14:59
sziszi 2007.04.03. 19:38:04

Nálunk a verébfiókát hívták csimasznak (meg a Csizmadia nevű barátomat), amúgy ne hagyd magad megfélemlíteni. Kecskemét és Szeged kiegészítik egymást, a Tisza, egyetemek, két országhatár, kétszer annyi lakos stb. ellen nem tudja felvenni Kecskemét a versenyt, de nem is kell. Itt is együttműködni kellene. A két polgármester mikor látogatott el egymás városába vendégként? Kecskemét város milyen szerepet vállal a szegedi Biopolisz programból? Kértük e az egyetemek segítségét, támogatását a kecskeméti Kreatív Tudásközpont projekthez? Egy régióba tartozó két nagyváros egymás ellenségei, riválisai? Most, hogy politikai ellenfelek a város vezetői, legyen háború? Micsoda marhaság! Kecskemétnek itt van a főváros közelsége, itt az Európában is egyedülálló Homokhátság, több száz kilóméteren a Duna, Tisza, előbb-utóbb a Gracz-Temesvár M-8 autópálya, repülőtér stb.stb. Az ÚMFT keretéből használjunk fel minél több forrást, fogjunk össze a fenntartható fejlesztésekért! Csatári professzor még tíz év múlva is elsírhatja panaszait ugyanarról, ha a város vezetés azt teszi mint mink itt e topic-on.

Nem kell Kecskemét jövőjéért aggódni, a törökdúlást is átvészelte, meg sok más veszedelmet is. Nem kell minden változó divatnak, meg politikának bedőlni, a pártok jönnek-mennek hatalomba be, hatalomból ki. Kár volt szécsinek is a másik oldallal lepaktálni. Ha nem teszi, nincs most az a ronda Malomcenter a város közepén. Ilyen fejlődésre nincs szüksége ennek a városnak. Különben semmi gond, mert az utóbbi években nőtt a város lakossága, annak ellenére, hogy eddig se tartozott az agyontámogatott városok közé.

30. anonim válasz 2007.04.07. 13:57:41
Csimasz 2007.04.03. 16:41:19

Akárki akármit mond, Kecskemét minden mutatóban (gazdasági, demográfiai, stb) jobb volt Szegednél, csak azzal nyert Szeged, hogy ott a felsőoktatás jobb mint itt Kecskeméten (megpersze Botka és az MSZP).
Azért kíváncsi lennék, hogy ősz óta amikor Zombor és brigádja habzó szájjal bömbölték mit kellene Kecskeméttel tenni, mit csináltak. Semmit sem csináltak, csak a bratyikat beülették a pozicíokba. Ilyen elhanyagolt nem volt a város mint most. Pl március 15-én a főtér környéke is elég gyenge volt, néhány árvácska, a fű pedig 20-30 cm-re felnőtt. Vagy vegyük a női kosárcsapatot, előbb elveszik a támogatást (jogtalanul), majd nagy nehezen visszaadják, és máris kész a sikersztori: megmentettük a csapatot.

Én nem látok szép jövőt Kecskemét előtt, ha Zombor is csak a Hír Tv-n motyog, ahelyett, hogy a várossal és az emberekkel törődne.

Bizony, szépreményű Szécsi alatt megépült a böhöm nagy pláza is a városközpontban, igaz, hogy törvénytelenül, és nem való oda, és részben a közterületet is elfoglalja, de nem baj, mert a kormánypártiak támogatásával történt. Szécsi Gábor polgármestert egyébként se feledheti a város, mert a neve még a templomablakra is felkerült. S hogy kiknek az érdekét szolgálta, jól mutatja, hogy a regnáló hatalom magához emelte tanácsadónak.

db/lap 
Új hozzászólás


h i r d e t é s







design-bottom
design-top
design-bottom
design-top
Kecskemét Baja Kiskőrös Kiskunhalas Kiskunmajsa Nagykőrös Galéria Soltvadkert
Bácsalmás Kalocsa Kiskunfélegyháza Kunszentmiklós Lajosmizse Tiszakécske És a többi...

p a r t n e r e i n k

01fokusztakarek 02_opticon adrenalin dunaaszfalt frittmann malom malom_mozi mti royalsekt szentkiralyi
design-bottom
© 2001-2012 Hírös.Index