- Hírlap
- Fórum
- Bács-Kiskun
- Csongrád
- Békés
- Kereső:

|
Fórum bejelentkezés
Szabad száj
Fórum
Hírlevél
Hírös Index ajánlja
|
A Fidesz megtalálta a kiskaput: nem hagyja eladni a kórházakat
Témaindító: Pelikán
A Fidesz megtalálta a kiskaput: nem hagyja eladni a kórházakat 2007. március 29 Júliusig non-profit szervezetté alakítják valamennyi általuk fenntartott kórházat a fideszes önkormányzatok. Az ellenzéki párt ezzel akarja elejét venni az intézmények privatizációjának és az értékes ingatlanok eladásának. A döntést bejelentő Pokorni Zoltán alelnök magyarázata szerint így egyszerre tudják kivédeni a kórházakat szerinte a leginkább fenyegető két veszélyt, hogy privatizálják az intézményeket, illetve, hogy bezárásuk után eladják vagy más formában, mondjuk szállodaként hasznosítsák értékes ingatlanaikat. A non-profit szervezeteket a 2007 júliusától hatályos törvény szerint, ugyanis csak non-profit jellegüket megtartva lehet más gazdasági formává átalakítani, így nem hajthatók végre rajtuk olyan változások, amelyek a fenti két módon befolyásolnák működésüket. A Fidesz Pokorni Zoltán szerint végső megoldásként nyúlt a gazdasági törvény adta lehetőséghez. - Ez az utolsó pillanat, és az utolsó eszköz. Nem jókedvünkben nyúltunk ezekhez az eszközökhöz, hanem azért, mert a kormány nem volt hajlandó leülni érdemi tárgyalásokra. Mi tárgyalni szeretnénk, a megoldást keressük, de azt a fajta erőszakos mentalitást, amit a kormány e tekintetben gyakorol, nem hagyhatjuk szó nélkül, és kénytelenek vagyunk ezeket a lépéseket megtenni. A kórházfenntartó fideszes önkormányzatok az alelnök elmondása szerint egységesen kezdeményezik, és július 31-ig be is fejezik a szervezeti átalakításokat. Hogy ez pontosan hány intézményt érint, azt Pokorni Zoltán nem tudta megmondani, de azt hangsúlyozta, hogy terveik szerint, ahol csak tudják, a dolgozókat is bevonnák tulajdonosként az átalakításba. Azoknak az intézményeknek az esetében, amelyek ingatlanjait - mint például az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézetét - már meg is hirdette eladásra a Kincstári Vagyoni Igazgatóság, változtatási tilalom elrendelésével próbálják elejét venni a hasznosításnak. Mind a négy bezárandó kórház fideszes önkormányzat ingatlanán fekszik ugyanis, a tilalom pedig hároméves védelmet jelenthet az intézményeknek. Az egészségügyi minisztérium államtitkára üdvözli a fideszes önkormányzati képviselők döntését, hogy non-profit szervezetté alakítják kórházaikat. Horváth Ágnes elmondta: egyetért azzal, hogy így hatékonyabb és átláthatóbb lenne az intézmények működése, a non-profit szervezetként működő kórházak kiszakadhatnak a költségvetés börtönéből. Horváth Ágnes reményét fejezte ki, hogy az ellenzéki párt abban is támogatja a kormányt, hogy a legjobb áron értékesíthesse a kiürült, feleslegessé váló, rossz állapotú ingatlanokat. Horváth Ágnes hozzátette: minden kórháznak kiküldték a szerződéseket, melyekre számos pozitív visszajelzés érkezett. Éppen ezért nem gondolja, hogy a fideszes önkormányzatok megtámadnák az Egészségbiztosítási Pénztárral megkötött szerződéseket. A Markusovszky Kórház főigazgatója aláírja a szerződést Vas megyében a Markusovszky Kórház főigazgatója alá fogja írni az április elsejétől érvényes új finanszírozási szerződést - közölte a megyei közgyűlés fideszes elnöke. Marton Ferenc ugyanakkor hozzátette: fenntartóként erős kételyeik vannak a szerződéssel és a későbbi finanszírozással szemben. Mint mondta: azért döntöttek az általa diktátumnak nevezett szerződés aláírása mellett, mert nem vállalhatják fel, hogy a kórház pályázati lehetőségektől essen el, és önkormányzatuk sem képes vállalni a több milliárd forintot igénylő finanszírozást, még átmeneti időre sem.
vazze
2007.04.01. 12:43:32
Pelikán! Köszönöm! Vazze rám gondolhatott, nem is jogszabályokkal vitatkozom én, hanem azzal az "ügyeskedő" politika dicséretével, amit most is akar a Fidesz. Uralkodásuk alatt is emlékezzünk csak a háromhetenkénti ülésekre, a kétéves költségvetésre, a duplájára emelt minimálbér adóztatására, az infláció tervezésre, titkos választásra, stb. napjainkban a népszavazási csavarra (2008. nem költségvetési kérdés) és most a kórházak tulajdonjog körüli keverésre. Ez ügyes! Mondhatnánk, majd jönnek a jogászok, oszt jónapot.
Pelikán
2007.04.01. 02:52:52
vazze! Pelikán! Jogásznak van igaza. A Megyei kórházban Zombor vezetése alatt nagyon sok belső szolgáltatást magánkézbe adtak, pl. mosoda és a kapcsolódó szolgáltatások.Amivel etetik a népet /pl. Dr Horváth Zsolt/ porhintés a fideszhíveknek. Tüntessünk a kórházért, közben a háttéralkuk már megszülettek a Parlamenti büfében az szdsz-el. Ez a fidesz!!! Természetesen a komcsik ugyanilyen aljasok csak nem tudják ilyen kifinomultan csinálni. Figyelhetjük érdeklődve hogyan tesznek tönkre minket.
vazze
2007.03.31. 12:03:29
Érdekes a téma, de jogi kérdéshez az szóljon hozzá, aki ezt tanulta és gyakorolja. (Az eddigi három hozzászóló közt is van egy, aki csak sóderol.) A jogi szöveg nehéz szöveg, még a magyarázatát sem értik meg hétköznapi emberek. vazze! Orbán tovább ment: gazdasági társaságokká alakítnai, amelyben az orvosok kapnák a tulajdonjogot. Ez maga a privatizáció, a szerencsétlen hívők meg tapsolnak hozzá, mert a vezér mondta, ondolkodás meg nuku. Hogy jól értsétek:a FIDESZ ezzel a kht-üggyel semmiféle megoldást nem kínál a privatizáció ellen, sőt! Ha realista vagyok (ez más fogalmak szerint rosszindulatú) akkor, elkészülve mindenre, a FIDESZ megteremti a könnyű privatizáció lehetőségét, az általa vezetett önkormányzatok számára. De meg kell mondani, én nem tételezem fel ma egyetlen önkormányzatról sem azt például, hogy "örökre" eladná a helyi egészségügyi járó-, és fekvőbetegellátás jogát maszeknek, vagy akár az orvosoknak is. Ugyanis miközben a törvényi felelősség az ellátásért az önkormányzatnál marad - legalábbis most így van - aközben a felelősség realizálása, tehát maga az ellátás, az pedig más kezébe kerülne. Ez azért iszonyatos nagy kockázat akkor, ha egy darab kórház van egy településen.Ha több, akkor már árnyaltabb lehet a kép. Ezért jobb a 15-20 évre történő bérbeadása az üzemeltetésnek, az épületek, berendezések használati jogával (nem a tulajdonjogával!!!). De még így is, rendkívül komoly szerződésekkel lehetséges, amelyek garantálják az önkormányzat ellátási felelősségét. Hát ehhez kellenek hozzáértő jogászok, gazdászok, és orvosok (ők csak a szak-kérdésekben, mert Isten mentsen meg attól, ha egy orvos üzletelni kezd, tisztelet a csekély kivételnek). Példák már vannak kisszámban, tessék ezekhez fordulni! Ja, még egy. A jelenleg költségvetési szervként működő kórházak vezetései csak sipkajancsik a politikusok kezében. Ez iszonyatos károkat okoz!Ez már egy külön mise.
vazze
2007.03.31. 12:03:29
Érdekes a téma, de jogi kérdéshez az szóljon hozzá, aki ezt tanulta és gyakorolja. (Az eddigi három hozzászóló közt is van egy, aki csak sóderol.) A jogi szöveg nehéz szöveg, még a magyarázatát sem értik meg hétköznapi emberek. Szerintem félreértetted a Fidesz szerepét. Nem jó senkinek amit csinál, de árt a kormánynak, betegeknek és végsősoron magának, mindannyiunknak. Az egészségügyet javítanunk kell, kérdés az, hogy hogyan. Kritikával, konstruktív javaslatokkal, vagy gátlástalan rombolással!
Pelikán
2007.03.31. 02:39:02
Kösz a válaszokat! Érdekes a téma, de jogi kérdéshez az szóljon hozzá, aki ezt tanulta és gyakorolja. (Az eddigi három hozzászóló közt is van egy, aki csak sóderol.) A jogi szöveg nehéz szöveg, még a magyarázatát sem értik meg hétköznapi emberek. |
|








Köszönöm!
Ezt, így látom én is. Szerintem, mi nem a világot akarjuk megváltani itt, hanem vitázunk, vagy elmondjuk a véleményünket bizonyos kérdésekben. És, nyilvánvaló, hogy eltérő vélemények vannak. Az lenne a baj, ha mindenki egy véleményen lenne. Ilyen, már volt, legalább is elvben:)
Tudod, az jut eszembe ilyenkor, hogy az átkosban, a papok jobban ismerték a marxizmus-leninizmust, mint a pártfőiskolások. Miért? Mert, így tudtak vitázni, és érveket felhozni, bizonyos kérdésekben. Tehát, meg kell ismerni a mások véleményét is, el kell olvasni Orbán beszédeit, Gyurcsány beszédeit, meg kell nézni, mit írnak a különböző sajtó orgánumok, meg kell nézni a Tv csatornákat. Össze kell vetni az ott elhangzott véleményeket és ez alapján le kell írni a saját véleményünket, mert az igazság nem odaát, hanem valahol középen van. Ha, valaki csak egyoldalúan figyeli és értékeli az eseményeket, könnyen beleesik az elfogultság bűvkörébe.
Üdv:
a Gátőr
eladták már?
rn