Juhász Ferenc: önálló MSZP kormányzás...
Témaindító:
Juhász Ferenc: Önálló MSZP kormányzás
Tegnap Kecskemétre látogatott az MSZP alelnöke, hogy a tagságnak elmondja: a kormány marad a helyén, és végzi a munkáját. Nem kisebbségben, hanem önállóan. Önállóan, és nem elvtelen koalíciós partnerekkel. A kormány tudomásul vette azt, hogy a nép nem bír el több terhet, így új csapásvonalakat jelölnek ki a reformokra nézve.
Juhász Ferenc elmondta azt is, hogy nem lesz felpuhulás, magyarul nem várhatók szavazatszedő szociális intézkedések, mert az ország nem engedheti meg magának. Első lépés, stabilizálni a gazdaságot, megnyugtatni a befektetőket, a pénzpiacot, majd folytatódhat a munka. Magyarul: „A beteg állapotát a kórházban is először stabilizálják, és csak utána műtik.” Azonban a szocialisták gáncsot vetnek a Fidesz hatalmi törekvéseinek és a hazug, szélhámos politikának. Ezekről beszélgettünk tegnap a városi MSZP irodában. Ennyiben foglaltam összes az alelnöki expozét. Engedtessék meg nekem – de én írom a cikket -, hogy leírjam azt, én miként értelmezem a kialakult helyzetet! Ez jön most…
Menjünk szépen sorban! Volt egy népszavazás, ami három kérdést érintett. Két rövidtávút – mert ugye a több egészségügyi pénztáros rendszerben a pénztárak a vizitdíjat és a kórházi napidíjat úgyis átvállalták volna rövidesen, tehát ez politikai szélhámosság volt az ellenzék részéről -, és volt az ingyenes felsőoktatás kérdése. Nos, a népszavazás eredményként éves szinten 60 milliárd megtakarítást húztunk ki az államkasszából, ami így már nem is igaz, mert a nyugati pénzügyi elemzők azonnal megnyomták a pánikgombot, amitől a befektetők akut hasmenést kaptak, és a forint árfolyama zuhanni kezdett. Ez a bizonytalanság már a népszavazás előtt is érezhető volt. Mire gondolok? Akinek svájci, vagy netán euró-alapú hitele van, az már szerintem, érzi. Nekem a gépkocsi hitelem közel ötezerrel nőtt! Magyarul – bár egészségi állapotom, de pénztárcám sem feltétlen indokolná -, fizetem mások vizit-, és kórházi napidíját.
Amikor Juhász Ferenc a beteg stabilizálásáról szólt, akkor ezt értette alatta. Ám ha már itt tartunk, akkor mondjuk meg a frankót! Orbán Viktorék eme szélhámosságának ez az ára. Meg az, hogy a 60 milliárdos kiesés helyett, a forint romlása oda vezet, hogy a kamatok emelkedésével éves szinten mintegy 170 milliárd vesztesége van az államnak. Honnan pótolható ez az összeg? Nos, vagy új adókból, ami a továbbiakban is kedvezőtlen képbe állítja a kormányt, vagy abból a kis félrerakottból, amiből minden ciklus végén, minden kormányzat igyekszik megvenni a következő ciklusra a bizalmat. Tehát felpuhulás nincs, szociális intézkedések törölve, mert ezt kívánja a gazdaság helyzete. A Fidesz ezt nagyon jól látja, ezért nem is nagyon hallatja a hangját a népszavazás óta. Behúzzák a függönyt, és jót vigyorognak. A nép? Foglalkoznak is ők az emberekkel! S mit fognak kommunikálni? Leírom:
A szocialisták, lám (!) nem teljesítették az ígéreteiket, nem vitték végig a reformokat, de majd mi a Fidesz orvosoljuk a problémát! A szocialisták eladósították az országot, ezért nekünk sem áll módunkban mást tenni, de majd mi kihúzunk benneteket a kátyúból! Emlékezzünk csak Orbán Viktor választási ígéreteire! Azt mondta, hogy hatalomra kerülésük esetén létrehozzák a Budapest Minisztériumot. Miért? Hogy Demszkyt ellehetetleníthessék! Hogy utána tudják azt mondani: tessék, Demszky nem hozta az ígéreteit! S van még itt ebben az országban nem is egy ember, aki ezt a maszlagot meg is eszi…
Öntsünk tiszta vizet a pohárba! Az SZDSZ miért vált ki a koalícióból? Próbálom összerakni időrendi sorrendbe. 2002.-ben az abszolút többségű Horn kormányzat hatalomba emelte őket a koalícióval. A Szadesznek ez nem volt elég, így olyan tárcákat követeltek egyből maguknak, amelyek kulcsfontosságú szerepet láttak el, és látnak el az ország vérkeringésében. Lám-lám az egészségügy, az oktatásügy is az övéké volt! Mi történt? A szocialisták – így főleg a jelenlegi Gyurcsány kormányzat – próbálta őket fékezni, bár alapvetően a Szadesznek voltak jó elképzeléseik. Főleg az egészségügyi reform terén azonban még kormányoldalon is voltak ütközések. A több-biztosítós egészségügyi pénztár körül például. A szocialisták nem engedték a magánpénztárakat, csak állami biztosítókat és állami kockázatviseléssel. Az SZDSZ magánkézbe akarta tenni a pénztárakat, amivel a magasabb járulékfizetők pénze kivándorolt volna az országból a kisebb pénzű betegek rovására!
Nos, én azt gondolom, hogy hadd szárnyaljon egyedül a háromszínű madár! Borítékolom, hogy többé nem lesznek soha hatalmi tényező, magyarul a következő választásokon be sem jutnak a Parlamentbe. S mire játszik Kóka és a csapata? Mindegy, hogy mi jön a jövőben, de most ellenzékbe kell vonulni, az eddigi partnert ott kell ütni, ahol tudják, mert egyébként nem fognak teret nyerni a következő ciklusban. Mire építenek? A népszavazáson nemmel voksoló 700 ezer szavazatra. Csak azt nem veszik észre,- amit egyébként a Fidesz sem - hogy itt az emberek nem pártokra, hanem a saját tárcájukra szavaztak, és jó néhány szocialista szimpatizáns ikszelt nemet!
Összefoglalva: a Szadesz gerinctelen és elvtelen játékot űzött a kenyéradójával. A Fidesz, mint ellenzéki, ugyanezt csinálja az emberekkel. Emlékezzünk csak! Az Orbán kormányzat miért szavaztatta meg a kétéves költségvetést az akkori döntéshozatallal, így köztük Torgyán Józseffel? Hogy másnap kirúghassa Torgyánt! Ő, pedig megette a hülyeséget, ahogy most a nép tette a népszavazással. Egyben biztosak lehetünk. Van egy ember az országban, aki „soha nem hazudott”! Csak csúsztat folyamatosan, de azt olyan ” szimpatikusan…”
Ám megint elkanyarodtam a témától. Vagy mégse? A Szadesz most ugyanezt a politikát űzi a szocialistákkal, csak fordított felállásban, azaz a farok, csóválná a kutyát!
Aki megértette az eszmefuttatásom lényegét, a dolgok mögé lát mint én, emlékezzen majd akkor, amikor újra húzni kell az ikszeket! Akik elvtelenül, demagóg, populista módon magasról tesznek a szavazókra, nem kellenek ennek az országnak! Mi szocialisták, pedig elindulunk egy olyan úton, amelybe már senki nem szól bele, maximum a szavazásokon, de ott majd látszik a szocialista út, a tiszta szándék! Új csapásvonal, új jövő (nem a Viktori) azért, hogy végre történjen is valami kedvező ezzel az országgal! Ha kell, akkor egyedül, önállóan. A népért és nem a hitvány hatalmi pillanatokért! Jobb kommunikációval, mely oda-vissza történik, s nem csak az ikszekért. Ennek szellemében Barátaim, húzzunk bele!
(H.I.)
Ez csak annyit jelent, hogy te nem a többséghez tartozol. De ez nem olyan nagy tragédia a számukra.
Ne legyél Te olyan biztos abban a többségben!