Hírös.Index logo
Főrovatok
Mellékletek
h i r d e t é s
Alrovatok
design-top
Alrovatok

Hírlevél
Adja meg e-mail címét:

h i r d e t é s

2012 – a ló másik oldala felé…

Oltyán József oj@hirosindex.hu - Hírös.index Hírös.index 2011.12.29. 18:32:00

Az ország gondolkodó része most kifejezett aggodalommal néz ennek a világvégét jósoló 2012-es év elé, ami ha a világvégét talán nem is, Magyarországnak a rendszerváltás óta tartó kallódásának a befejezését biztosan meghozza. Biztosan, ha tetszik, ha nem. Most le kellene zárni ezt a kis országot, mint egy borítékot és, és mondjuk 10 év múlva kinyitni. Addig talán, hátha…de ez a tíz év nagyon zűrösnek tűnik.

h i r d e t é s
„Nagy többség, nagy változás” – ez volt a Fidesz talán egyetlen emlékezetes kampánymondata, ami még 2010-ből felrémlik. Nem túlzás azt mondani, hogy a demokráciába vetett bimbózó hitünk alapján nem hittük el, hogy a Fidesz, amit kijelent azt legalább 110 százalékon teljesíti is. Nem hittük, hiszen ahhoz lettünk 20 év alatt szoktatva, hogy a választási ígéretekből gyököt kell vonni, ha azok megvalósulását ellenőrizzük.

A Fidesz kormányzása alatt átestünk a ló túloldalára. Most épp zuhanunk a nyeregből, és abban bízunk, miközben szinte az egész világ skandálja, hogy ebből puffanás lesz, hogy nem lesz. Pedig lesz. Megérdemeljük. A tücsök életünknek vége. Tél van, fázni és éhezni fogunk. Majdnem mindannyian. Ha lázadozunk, majd jól pofán vágnak. Jobb esetben nem szó szerint, hanem azzal a kérdéssel, hogy tessék mondani Ön mit tett, hogy ne kerüljön ennyire hülye helyzetbe? És fali gázkazánunknak ekkor háttal támaszkodva a széttárt karok országa leszünk, majdnem mindannyian!

A Fidesz kormányt 2011 karácsonyára illik minimum diktatórikusnak ítélni. Orbán Viktor miniszterelnököt, pedig egyenesen hatalommániával vádolni. Még a leghétköznapibb munkamegbeszéléseken is. Ez a divat. Lehet puccos étterem, pár napig még füstös kávézó, vagy a borospince dohos mélysége, a "közbeszél" az közbeszéd.

Pedig ha jól végiggondoljuk könnyen felmérhető, hogy Orbán Viktor nem hatalommániás, hiszen akkor vigyázna rá! Látható, hogy nem abból csinál presztízskérdést, hogy ő legyen a miniszterelnök, hiszen ezt már Lázár János is mondogatja… Hanem abból, hogy az ország életét a következő háborúig meghatározza. (!) Itt kérem 2012 január elsején kezdődik el az Orbánizmus. (Azt tessék eldönteni, hogy ez dicséret lesz-e vagy szitokszó.) Ami eddig történt, az még semmi, ahhoz képes a földrengés szerű változáshoz, ami szilveszter éjszaka kezdődik!

Orbánt illik következetlenséggel is vádolni, pedig ha visszaemlékezünk, ő már régen kijelentette, hogy van az EU-n kívül is élet. Látható, hogy ezt manapság komolyabban gondolja, mint bármikor, hiszen az egész EU-s csatlakozásról mára a napnál is világosabban kiderült, hogy azért jött létre, hogy gyarmatai legyünk egy a gazdasági fölényét megélő nyugatnak. És mi, csakúgy, mint a legvidámabb barakk idején, most is a legügyesebb gyarmattá váltunk, hiszen mi hoztuk el a legtöbb pályázati forrást a csatlakozó országok közül. (Na pláne, így is nettó befizetők leszünk.) Ezért mellesleg majdnem tönkre ment a mezőgazdaságunk, a falvak és kisvárosok lakossága tengődik, saját iparunk gyakorlatilag nincs, másunk pedig korábban sem volt. Ja majd a víz, tudom!

Egy ismerősöm a múlt héten azt mondta, hogy itt kérlek, nincs semmi új, ugyanis egyszerűen a Horhty rendszer Szent Korona világa ötvöződik a Kádár féle közigazgatással. Lehet ezzel vitatkozni, de ha végig gondoljuk az új alaptörvényt az újraalakuló járási rendszerrel…, nehéz vele vitába szállni. Az alkotmányos Szent Korona tartás ad, kicsit dzsentriset, de mindegy, a Kádár-féle járási rendszer, pedig hatékonyságot… és még pár tucat pocakos buta párttikárt, de ez kérem az olcsósággal jár!

Sajnos a Fidesz, a kormány, és általában a hatalom egyvalamire nem tud hatással lenni, arra, hogy ez a számítható földrengés ne szedjen tömegesen áldozatokat. Még ha további hiteleseket mentő csomagokat is bevezetnek, és bankok helyett hangyaszövetkezetek képezik a pénzügyi rendszerünket illetőleg az alkotmányba rögzítik, hogy 3,6 lesz egy kiló kenyér. Akkor sem!

Mert egy Bajnai, és a szakértő kormánya talán szépen lassan elirányította volna ezt az országot a maga demokrácia-felfogásával egy békésen unalmas jólét felé, ahol a kompromisszumok, a teljesítmény és a minőség dzsungelharca hozta volna az unalmasan lassú és dühítően igazságtalan döntéseit, amit később jól megírnak a lapok…. De Magyarország többet akart, nagy többséggel, nagy változásokat, amivel se valódi, se médiabalhét nem akart. Vagy most már mindegy, hogy mit akart, mert nem kap mást.

Persze senki sem tudja, hogy meddig bírunk még futni a térdig érő nemzetközi iszapban, de ezt akarta az ország és most meg is kapja az Új Év első napján! Lehet, hogy jól lesz! Egyszer, lehet…

Vigyázzanak magukra!


Boldog Újévet 2012-ben!


 

h i r d e t é s

 

h i r d e t é s







design-bottom
design-top
design-bottom
design-top
Kecskemét Baja Kiskőrös Kiskunhalas Kiskunmajsa Nagykőrös Galéria Soltvadkert
Bácsalmás Kalocsa Kiskunfélegyháza Kunszentmiklós Lajosmizse Tiszakécske És a többi...

p a r t n e r e i n k

01fokusztakarek 02_opticon adrenalin dunaaszfalt frittmann malom malom_mozi mti royalsekt szentkiralyi
design-bottom
© 2001-2012 Hírös.Index