- Hírlap
- Fórum
- Bács-Kiskun
- Csongrád
- Békés
- Kereső:

|
Alrovatok
Fórum bejelentkezés
Szabad száj
Fórum
Hírlevél
Hírös Index ajánlja
|
h i r d e t é s
Ez most Szávay karrierjébe kerülhet
index
index
2011.09.21. 05:36:00
Szávay Ágnes 2004-ben játszotta élete első profimeccsét. 5 WTA-tornát nyert, eljutott a US Open negyeddöntőjéig és a világranglistán három éve a 13. helyen állt. Most azonban könnyen lehet, hogy súlyos sérülése miatt akár a karrierje is veszélybe kerülhet.
h i r d e t é s
Májusban fáradásos gerinctörést diagnosztizáltak nála. Legutóbb a Roland Garroson játszott, ahol már az első körben kiesett, de azóta nem versenyzett. Azt, hogy mit hoz a jövő, még ő maga sem tudja. „Négy hónapot pihentem, de sajnos még mindig nagyon fáj a hátam. Már mindenféle kezelést kipróbáltam, lehet, hogy egyedül a műtét oldja meg a problémám” – mondta a 23 éves Szávay a Telesport műsorában . „Az a baj, hogy annyiféle alternatívája van a műtétnek is, hogy még azt sem tudom, melyiket választanám.” „A sérülésem elején voltam nagyon szomorú, rengeteget gondolkodtam, akkor nagyon sok orvoshoz elmentem, kerestem a pozitívumokat sérülésemben – nyolc éves voltam, amikor az utolsó nyaram itthon tölthettem, úgyhogy valami jó is volt benne, de már egyre inkább hiányzik a tenisz és a versenyszféra” – mondta. Szabadidejében kétszer is próbálkozott a tenisszel, de fájdalmai miatt gyorsan abba kellett hagynia. Fotó: Juan José Ubeda
A 23 éves teniszező elmondta, már annak is örülne, ha lenne még két-három éve az élsportban, hiszen korábban is szenvedett hátproblémákkal, pontosan azóta, amikor a junior korosztályból felkerült a felnőttekhez. A telesport.hu-nak adott interjúban elmondta felnőtt pályafutása alatt egy sérülésmentes szezonja sem volt. A játékostársaival kapcsolatban kritikát fogalmazott meg, hiszen senki sem érdeklődött hogyléte felől: „Sérülésem úgy fogják fel, hogy egy konkurenssel kevesebb van, nem foglalkoznak ezzel az egésszel. A hazai mezőny persze más, itt még rengeteg drukkerem is van, akik érdeklődnek felőlem. Szeretettel gondolnak rám akkor is, ha nem játszom.” Szávay Ágnes gerincproblémái nem javulnak, a teniszező végső megoldásként gondol a műtétre, amennyiben nincs más megoldás, a karrierje is veszélybe kerül. „Műtét esetén a regenerálódásra minimum egy évet kell szánni, fokozatosan kell terhelni a szervezetet, mire az ember eljut oda, hogy ismét tétmeccsen szerepelhessen az legalább egy év. Nagyon remélem, hogy megúszom a műtétet.”
h i r d e t é s
A rovat legfrissebb anyagai
Archívum |
|







