Hírös.Index logo
Főrovatok
Mellékletek
h i r d e t é s
Alrovatok
design-top
Alrovatok

Hírlevél
Adja meg e-mail címét:

h i r d e t é s

Kódfejtő kell Szivics nyilatkozatához - így látták az edzők

2011.11.20. 09:54:00

Tomiszlav Szivics, a Kecskemét mestere igen sejtelmesen fogalmazott a Paks elleni 1-0-s vereséget követően. A szerb többek között azt mondta, szűkszavúságának több oka van, és eljön majd az idő, amikor elkezdi ezeket sorolni.

h i r d e t é s
KECSKEMÉT – MVM PAKS 0-1 (Éger 77. – 11-esből)

Beszámoló itt! I Minden fontos mozzanat itt!

Tomiszlav Szivics (Kecskemét): – Azt már a mérkőzés előtt is tudtuk, hogy a Paks egy rendkívül kellemetlen ellenfél, amelyik nagyon szervezetten tud védekezni. Ezt is csinálták végig, nagyon jól. Kivárták a pillanataikat, és azokat ki is használták, nem úgy, mint mi. Annak, hogy most ilyen szűkszavúan nyilatkoztam, több oka is van. Nemsokára eljön az idő, amikor ezeket elkezdem sorolni. (kesport.hu) (FOTÓ: KESPORT.HU)

Kis Károly (Paks): – Természetesen nagyon boldog vagyok, mert egy jó csapat otthonában tudtunk három pontot szerezni. Úgy érzem, megérdemeltük a sikert, már az első félidőben is több lehetőségünk volt. A csapat tartását bizonyítja az, hogy emberhátrányban a kapu elé tudtunk kerülni, illetve az, hogy szervezetten védekeztünk, nem jött zavarba senki. Felálltunk 4-4-1-es felállásban, és a két négyes alakzat kiválóan védekezett, Böde pedig elöl állandó veszélyt jelentett. Gratulálok a játékosoknak, nem csak csupa szívvel játszottak, hanem taktikus, okos futballt mutattak be. (kesport.hu)

 

h i r d e t é s

 

h i r d e t é s







design-bottom
design-top
design-bottom
design-top
Kecskemét Baja Kiskőrös Kiskunhalas Kiskunmajsa Nagykőrös Galéria Soltvadkert
Bácsalmás Kalocsa Kiskunfélegyháza Kunszentmiklós Lajosmizse Tiszakécske És a többi...

p a r t n e r e i n k

01fokusztakarek 02_opticon adrenalin dunaaszfalt frittmann malom malom_mozi mti royalsekt szentkiralyi
design-bottom
© 2001-2012 Hírös.Index