Hírös.Index logo
Főrovatok
Mellékletek
h i r d e t é s
Alrovatok
design-top
Alrovatok

Hírlevél
Adja meg e-mail címét:

h i r d e t é s

ATOM100 néven új futósorozat indul 2012-ben

2012.01.10. 05:04:00

Kaposvár, Baja, Nagyatád és Paks szövetkezve egymással egy maraton-sorozatot indít útjára 2012-ben. A versenysorozat az ATOM100 nevet kapta, mert a paksi atomerőmű körzetében lévő négy helyszín távjai összesen 100 kilométert tesznek ki. A programhoz a már hagyományokkal rendelkező, nagy múltú futóversenyek mellett új helyszínként társul Paks - számoltak be a szervezők hétfői, paksi sajtótájékoztatójukon.

h i r d e t é s
"Kaposváron és Baján félmaratont, azaz 21 kilométert lehet teljesíteni, Nagyatádon kétharmadnyi távot, tehát 27 kilométert futhatnak a nevezők, míg Pakson háromnegyed maratonnyi, azaz 31 kilométeres táv vár a futókra" - mondta el Péter Attila, az ATOM100 egyik szervezője. Hozzátette: azok, akik teljesítik az össztávot, emlékérmet kapnak, a legjobbakat pedig pénzdíjban részesítik.

    A versenyek minden helyszínen kapcsolódnak az adott város már hagyományos programjaihoz, így a sport mellett kulturális és turisztikai szerepet is játszanak; segítenek a régió értékeinek megismertetésében.

    Scheffer István, a paksi verseny szervezője kifejtette, hogy a 3 marATOM névre keresztelt paksi állomáson több futó és egy nordic walking versenyszám várja majd a nevezőket. A futófesztivállal egy időben zajlik majd a város önkormányzatának hagyományos rendezvénye, a Kenyér, hal és bor ünnep is - tette hozzá. Scheffer István kiemelte, hogy bár a paksi maraton új, hiszen először rendezik meg, a Budapest Marathon hivatalos felkészítő versenyének minősül.

    Az ATOM100 fővédnöke, Kovács Antal azt emelte ki, hogy a program több, fontos célt is szolgál. Egyrészt népszerűsíti a sportot és a mozgást, másrészt lehetőség arra, hogy megmutassák a város értékeit és elősegítsék a paksi atomerőmű társadalmi elfogadottságának növelését.

    A sorozat első állomása a Kaposvár Dombjai Farsangi Félmaraton lesz február 5-én, míg a bajai Kikelet Félmaratont március 24-én, a nagyatádi ExtremeMant július 28-án, a paksi 3 marATOM-ot pedig szeptember 15-én rendezik meg.

mti

 

h i r d e t é s

 

h i r d e t é s







design-bottom
design-top
design-bottom
design-top
Kecskemét Baja Kiskőrös Kiskunhalas Kiskunmajsa Nagykőrös Galéria Soltvadkert
Bácsalmás Kalocsa Kiskunfélegyháza Kunszentmiklós Lajosmizse Tiszakécske És a többi...

p a r t n e r e i n k

01fokusztakarek 02_opticon adrenalin dunaaszfalt frittmann malom malom_mozi mti royalsekt szentkiralyi
design-bottom
© 2001-2012 Hírös.Index