Hírös.Index logo
Főrovatok
Mellékletek
h i r d e t é s
Alrovatok
design-top
Alrovatok

Hírlevél
Adja meg e-mail címét:

h i r d e t é s

A bajai kistérség lovasa nyerte meg a 2011-es Nemzeti Vágtát

2011.09.19. 06:28:00

Molnár Gyöngyi, a bajai kistérség színeiben Malőr nevű telivérén lovagolva nyerte meg a 2011-es Nemzeti Vágtát.

h i r d e t é s
Ló és lovasa páros nagy visszatérőnek számít az immár hagyománnyá vált, negyedik alkalommal megrendezett versenyen, tavaly ugyanis második helyen végeztek. Molnár Gyöngyi örömkönnyek között fogadta a Hősök terén felállított pálya körül összegyűltek tapsát és a gratulációkat. A vágta győzteseként átvehette a verseny vándorkardját, egy 1848-as huszárkardot. Emellett tízmillió forintos jutalomban is részesül.

    Bár a vasárnap esti döntő volt a négynapos fesztivál csúcspontja, a nap során több győztest is avattak. A kishuszár vágtán kora délután Vízi Péter győzedelmeskedett Mózes nevű lován, az új sportágat avató fogatvágtán pedig Kisbért képviselve Galambos Nándor aratott győzelmet.

    Nem maradhatott el a hagyományos sztárfutam sem, amelyet idén több évi próbálkozás után Hajas László nyert meg. Közismert emberek szálltak versenybe a Fogatvágta-sztárfutamon és a Kocsitoló versenyen is.

    Sajnos a vágta nem zajlott balesetmentesen. Az egyik előfutam során sérült meg Szigetvár település lovának oldala, és a szakemberek igyekezete ellenére állatorvosi javaslatra az állatot elaltatták.

    Az idei, immár negyedik Nemzeti Vágta ezúttal sem csak a versenyzésről szólt, hiszen a fővárosba látogatók számos lovas bemutatón, érdekes programon vehettek részt, amely közelebb hozta a lovakat kicsikhez és nagyokhoz.



    A rendezvény ideje alatt az Andrássy úton a korábbi évekhez hasonlóan a nevező települések és szponzorok
standjai, kézműves és népművészeti bemutatók várták a kilátogatókat. A kulináris élvezetek kedvelői a bor-és pálinkafalu kuriózumaiból, illetve az Országkonyha ételkülönlegességeiből válogathattak. A népzenei színpadon délutánonként a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Népzenei Tanszékének növendékei, a pálinkafalu nagyszínpadán pedig esténként népszerű előadók szórakoztatták a közönséget.

mti

 

h i r d e t é s

 

h i r d e t é s







design-bottom
design-top
design-bottom
design-top
Kecskemét Baja Kiskőrös Kiskunhalas Kiskunmajsa Nagykőrös Galéria Soltvadkert
Bácsalmás Kalocsa Kiskunfélegyháza Kunszentmiklós Lajosmizse Tiszakécske És a többi...

p a r t n e r e i n k

01fokusztakarek 02_opticon adrenalin dunaaszfalt frittmann malom malom_mozi mti royalsekt szentkiralyi
design-bottom
© 2001-2012 Hírös.Index