Főrovatok
- Hírlap
- Fórum
- Bács-Kiskun
- Csongrád
- Békés
- Kereső:
h i r d e t é s

|
Alrovatok
Fórum bejelentkezés
Szabad száj
Fórum
Hírlevél
Hírös Index ajánlja
|
h i r d e t é s
Halálos baleset az 52-es főúton Solt közelében
2011.11.24. 05:52:00
h i r d e t é s
Az eddigi adatok alapján a balesetben vétlen,
román sofőr által vezetett, román rendszámú teherjármű bálázott szalmát
szállított. A rakomány a karambolt követően nem okozott fennakadást a
közlekedésben - mondta el Nyíkos Tamás.![]() A szóvivő elmondta: az első információk alapján a balesetet annak a Dunaegyháza felől érkező személygépkocsinak a vezetője okozta, aki az elsőbbségadást elmulasztva, szabálytalanul hajtott rá az 52-es főútra. A jármű az ütközés erejétől az árokba csapódott. A benne ülő két utas kizuhant a kocsiból: őket súlyos sérülésekkel szállították kórházba. Az autó sofőrjének, egy 25 éves dunaföldvári férfinak az életét azonban a kiérkező mentők már nem tudták megmenteni, a helyszínen meghalt - közölte a szóvivő. mti
h i r d e t é s
A rovat legfrissebb anyagai
Archívum |
|





© 2001-2012 Hírös.Index


Román teherautóval
ütközött az a személygépkocsi, melyben egy ember meghalt, ketten
megsérültek szerda este, az 52-es számú főúton, Solt közelében történt
balesetben - közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság
sajtószóvivője az MTI-vel.
