- Hírlap
- Fórum
- Bács-Kiskun
- Csongrád
- Békés
- Kereső:

|
Alrovatok
Fórum bejelentkezés
Szabad száj
Fórum
Hírlevél
Hírös Index ajánlja
|
h i r d e t é s
Rejtélyes szálak a bíróügyben
2012.02.19. 08:27:00
„Részben szakszerűtlenül, a vonatkozó normák előírásainak figyelmen kívül hagyásával intézkedtek a rendőrök”, amikor – anélkül, hogy mondandóját meghallgatták és a feljelentését rögzítették volna – előbb Kiskunhalasról Kiskőrösre, majd onnan vissza, Kiskunhalasra küldték tavaly október 15-én a halasi termálfürdő parkolójában életveszélyesen megfenyegetett O. Lászlónét.
h i r d e t é s
Ezt állapította meg az ORFK ellenőrzési szolgálata annak a vizsgálatnak a keretében, amelyet O. Lászlóné jogi képviselője, Jován László ügyvéd panasza nyomán rendelt el az országos rendőrfőkapitány. O. Lászlónét azért fenyegette meg egy ismeretlen férfi, mert évekkel korábban feljelentést tett, amiért szerinte a férjét és annak bűntársát korrupciógyanús körülmények között ítélték el egy 1999-ben indult adócsalási ügyben, és mert ügyvédjével ma sem hagyják feledésbe merülni az ügyet. Annak idején egy ügyvéd kereste meg O. Lászlóné férje bűntársát az akkor még nem jogerős ítélet kihirdetése után, és azt mondta: nyolcmillió forintért másodfokon csökkenthető lenne a büntetésük. Nem fizettek. Másodfokon a bíró helybenhagyta a közvetítő által megkeresett elsőrendű vádlott ítéletét, de O. László büntetését negyedével csökkentette. O. László később balesetben elhunyt. Özvegye képviseletében Jován László lapunknak nyilatkozva arra emlékeztetett, hogy az akkori „korrupciógyanús ítéletet” ugyanaz a bíró hozta, N. Norbert, a Szegedi Törvényszék tanácsvezető bírája, aki ellen tavaly négyrendbeli vesztegetés gyanújával indított nyomozást a Szegedi Nyomozó Ügyészség. Csakhogy 2005-ben az O. László és ügyvédje feljelentése alapján elrendelt nyomozást a Központi Ügyészségi Nyomozó Hivatal azzal zárta le, hogy az eljárásban semmi törvénysértőt nem talált. Jován László megkereste az NBH-t is, ám állítólag az sem talált semmit, ami a korrupció gyanúját megalapozta volna. Folytatás: Rejtélyes szálak a bíróügyben - Népszabadság
h i r d e t é s
A rovat legfrissebb anyagai
Archívum |
|







