Hírös.Index logo
Főrovatok
Mellékletek
h i r d e t é s
Alrovatok
design-top
Alrovatok

Hírlevél
Adja meg e-mail címét:

h i r d e t é s

Megújult a kiskunhalasi kórház radiológiai osztálya - képgaléria!

2012.02.18. 06:33:00

Pénteken délelőtt 11 órakor a Semmelweis Halasi Kórházban az intézmény dolgozói, vezetői, a város elöljárói és a meghívott vendégek jelenlétében Lukács László, a térség országgyűlési képviselője köszöntő szavaival indult az uniós alapokból (TIOP 2.2.4) megújult radiológiai osztály átadó ünnepsége.

h i r d e t é s

Lukács László rendkívüli előrelépésnek nevezte a beruházást. „Mondhatom azt, hogy hét szűk esztendőt követően példaértékű előrelépés történt Kiskunhalason és körzetében ezzel a beruházással. Súlyponti kórházunkban az ellátás egyik alapja, a társadalmi infrastruktúra fejlesztését megvalósító, több mint 3 milliárd forintos uniós pályázati projekt részeként létrejött röntgen-berendezések cseréje valamint az új CT beszerzése.”


Dr. Romhányi Zoltán főigazgató beszédében elégedettségének adott hangot és örömét fejezte ki az intézmény nevében a megvalósulás kapcsán, majd Lukács Lászlóval átvágták a nemzetiszínű szalagot. Ezt követően Gyovai István, Kiskunhalas polgármestere átadta Dr. Kis Mariannának, a radiológiai osztály vezetőjének a díszdobozba helyezett kulcsot és a következőket mondta. „Rendkívül nehéz időszakot élünk meg jó ideje és további feladataink súlya is óriási felelősséget ró ránk. Ilyen helyzetben, ekkora volumenű beruházás megvalósulása óriási siker a kórháznak és a városnak, mert a Kiskunhalason és a vonzáskörzetben élőknek kivételesen magas színvonalú ellátást biztosít a megújult radiológiai osztály. Az itt élőknek a magasabb fokú betegellátás biztonságát jelenti a beruházás, míg az áldozatos munkát végző egészségügyi dolgozóknak európai színvonalú szakmai körülményeket adott a projekt.”

Dr. Kis Marianna osztályvezető főorvosnő bemutatta
a november óta üzemben lévő berendezéseket. A vendégek megtekintették az új 16 szeletes CT-gépet, a három új digitális röntgenberendezést, a helyszíni mobil rtg gépet, a foszforlemzes mammográfiás kazetta rendszert, a digitális képleolvasót és az ezekhez tartozó leletezést és archiválást kiszolgáló számítástechnikai rendszert. A radiológiai osztályon bemutatott új eszközök értéke meghaladja a 330 millió forintos összértéket.


Az átadó a Csipke Hotelben fogadással egybekötött szakmai beszélgetéssel folytatódott, ahol Dr. Kis Marianna megköszönte a beruházást megvalósítóknak a munkát. Az osztályvezető főorvosnő ezután a szakmai segítséget nyújtó mentorokat kérte fel értékelésre, így Prof. dr. Vadon Gábort és prof. dr. Csernai Lászlót, akik a szakmai előrelépés megvalósulása mellett már a továbblépésre biztatták a kórház vezetését.


A kiskunhalasi kórház, a TIOP-program keretében egyébként új épületrésszel, korszerű orvosi berendezésekkel, új informatikai és betegirányítási rendszerrel gyarapodik a közeljövőben. A Semmelweis Halasi Kórház csaknem 40 éves fennállása óta, most először részesül fejlesztési célú támogatásban. Sikeres beruházásával a súlyponti intézmény a térség egyik legjobban felszerelt, több új technológiát és betegközpontú szolgáltatást nyújtó kórháza lesz. Az eseményről további részletek a Halas TV ma esti híradójában és jövő szerdán megjelenő Halasi Tükörben lesznek.

Szöveg: Kovács Iván

Halasmedia.hu

 

 
h i r d e t é s

 

h i r d e t é s







design-bottom
design-top
design-bottom
design-top
Kecskemét Baja Kiskőrös Kiskunhalas Kiskunmajsa Nagykőrös Galéria Soltvadkert
Bácsalmás Kalocsa Kiskunfélegyháza Kunszentmiklós Lajosmizse Tiszakécske És a többi...

p a r t n e r e i n k

01fokusztakarek 02_opticon adrenalin dunaaszfalt frittmann malom malom_mozi mti royalsekt szentkiralyi
design-bottom
© 2001-2012 Hírös.Index