Főrovatok
- Hírlap
- Fórum
- Bács-Kiskun
- Csongrád
- Békés
- Kereső:
h i r d e t é s

|
Alrovatok
Fórum bejelentkezés
Szabad száj
Fórum
Hírlevél
Hírös Index ajánlja
|
h i r d e t é s
Nagyszőlő-Úti Gazdakör – akik miatt újranyomták a Magyar Közlönyt
Hírös.index
Hírös.index
2010.01.27. 14:42:00
h i r d e t é s
Az épület 1930-ban épült állami és tagi hozzájárulással, miután 1927-ben megalakult a Galambosi Gazdakör. Az épület a gazdák érdekében egyfajta közösségi házként működött, ahol képzéseket és közös ünnepeket tartottak a térség gazdái. A rendszerváltás után újraéledő gazdakörnek me 70 rendes tagja van, de a kihatási területe ennél jóval jelentősebb, hiszen egy-egy képzésen 100-120 gazda képviselője is megjelenik, de egy szüreti rendezvényen akár 500-an is eljárnak az emberek a gazdakörbe – mondta el Ván Jenő elnök. 1947-ben erőszakkal feloszlatták a gazdakört, a tulajdonában álló épületet elvették, amiben iskolát nyitottak. Ván Jenő 1999-óta tölti be az elnöki tisztséget. Elmondta, hogy jelképes 2 forintos bérleti díjat kér tőlük a kiskunfélegyházi önkormányzat az épület mai tulajdonosa. Ván Jenő elmondta, hogy szeretnék újra tulajdonba kapni az épületet. A pályázattal kapcsolatban a gazdaköri elnök elmondta, hogy miután az ingatlan kiskunfélegyháza tulajdonában van és a Leader programban 10000-nél nagyobb lakosú települések nem vehetnek részt Németh Péter az innovációs központ vezetője vette észre, hogy itt rengeteg gazda marad ki a leader programból, ezért kidolgozott egy javaslatot, hogy miként kellene változtatni a törvényen. Ezt Dr Garai István országgyűlési képviselő kilobbizta, hogy figyelembe vegyék, de egy kis késés történt és már megjelent a törvény, már ki is nyomtatták a Magyar Közlönyt, mire befogadták a Németh Péter indítványát, ezért újra kellett nyomtatni a Magyar Közlönynek azt a számát. Persze mindez a gazdakör nélkül nem jöhetett volna létre, hiszen szükség volt egy valódi közösségi életet élő gazdakörre, ami erre a címre van bejegyezve. A leader programnak köszönhető beruházást, áprilisra szeretnék átadni ez az időjárástól, függ. ![]() A leader programmal kapcsolatban a gazdaköri elnök elmondta, hogy az a Haleszi Gazdakör számára is megoldást jelentett csakúgy, mint a szabadszállási gazdakörnek. Elmondta, hogy a leader nagyon nagy segítséget jelent a vidéki embereknek. ![]()
h i r d e t é s
A rovat legfrissebb anyagai
Archívum |
|





© 2001-2012 Hírös.Index





