Főrovatok
- Hírlap
- Fórum
- Bács-Kiskun
- Csongrád
- Békés
- Kereső:
h i r d e t é s

|
Alrovatok
Fórum bejelentkezés
Szabad száj
Fórum
Hírlevél
Hírös Index ajánlja
|
h i r d e t é s
Az infrastruktúrát és a marketinget erősítenék
2012.02.15. 06:46:00
Február 13-án, hétfőn tartotta ülését a Kiskunfélegyházi Ipari Park Felügyelő Bizottsága. A megbeszélésen Falu György, az ipari park ügyvezető igazgatója az előző évi gazdálkodásról számolt be.
h i r d e t é s
Szóba került a terület infrastrukturális fejlesztése, valamint a
marketingtevékenység erősítése. Ehhez elsősorban pénzügyi forrásokra
lenne szükség.
Falu György, az ipari park ügyvezető igazgatója egyebek mellett
arról számolt be, hogy milyen vállalkozók, illetve befektetők jelentek
meg az elmúlt időszakban. Szabó József, a felügyelő bizottság elnöke
elmondta, sok esetben az utolsó pillanatig nem lehet tudni a vevő
jelöltek kilétét. Ennek oka, hogy egyes beruházók több területet is
figyelemmel kísérnek, majd ezt követően hozzák meg döntésüket. Ezek
alapján fontosnak tűnik az ipari park infrastrukturális fejlesztése,
melyben vannak hiányosságok.
Elsősorban a villamoshálózat megfelelő kiépítése lenne az
elsődleges cél, ehhez a források hiánya miatt olyan vállalkozást
keresnének, amely ezt megfinanszírozná. A bizottsági ülésen emellett
megfogalmazódott a Kiskunfélegyházi Ipari Park népszerűsítése, szélesebb
körű megismertetése, amihez ugyancsak pénzügyi forrásra lenne szükség.
A marketingtevékenységhez elsősorban olyan vállalkozásokat, cégeket
keresnének, melyek jutalékos, sikerdíjas rendszerben látnák el a
feladatot. Az ipari parkban jelenleg három ingatlan talált gazdára. Egy
vállalkozás konkrét tevékenységet folytat, míg a másik kettő később
kezdi meg működését.
Az infrastruktúrát és a marketinget erősítenék - FélegyháziTV,
h i r d e t é s
A rovat legfrissebb anyagai
Archívum |
|





© 2001-2012 Hírös.Index


