Főrovatok
- Hírlap
- Fórum
- Bács-Kiskun
- Csongrád
- Békés
- Kereső:
h i r d e t é s

|
Alrovatok
Fórum bejelentkezés
Szabad száj
Fórum
Hírlevél
Hírös Index ajánlja
|
h i r d e t é s
Helyi termelők mutatkoztak be Dusnokon
2011.12.21. 05:15:00
A hét végén első alkalommal rendezték meg Dusnokon a Művelődési Házban a helyi termékek karácsonyi bemutatóját és kóstolóját. A rendezvény alkalmával a község termelői és kézművesei mellett teret engedtek az otthon feleslegessé váló portékákat eladni vagy elcserélni kínálóknak, valamint készültek egy esküvő-kiállítással is az érdeklődők számára.
h i r d e t é s
Bényi Eszter művelődés-szervezőtől megtudtuk, hogy a rendezvény
célja az volt, hogy lehetőséget teremtsenek a helyi termelőknek és a
népi mestereknek a bemutatkozásra. A program érdekessége, hogy nem csak
vásárolhattak az érdeklődők, hanem megismerkedhettek az egyes
mesterségek műhelytitkaival, vagy éppen belekóstolhattak az őstermelők
által előállított élelmiszerekbe.![]() Emellett a programnak teret adó Művelődési Ház emeletén úgynevezett „bolhapiacot” tartottak, melyen az árusok nem csak pénzzé tehették otthonaikban feleslegessé vált, de jó állapotú portékáikat, de el is csereberélhették azokat egymás között. ![]() A „hab a tortán” az ugyancsak a helyszínen megrendezett második dusnoki esküvő-kiállítás volt, melyen különböző szolgáltatásokat lehetett megtekinteni. A színes elemekkel egyetemben erre is sokan voltak kíváncsiak. Az már most bizonyos, hogy a fő motívum, a helyi termelők bemutatója jövőre sem marad el. - Biztosan hagyomány lesz ebből, hiszen több mint ötven kiállító érkezett és tárta az érdeklődők elé termékeit – újságolta a hagyományteremtő szándékkal tartott program kapcsán portálunknak Bényi Eszter. – Emellett örömmel fogadtuk, hogy egész nap jöttek-mentek az érdeklődők a Művelődési Házban, és többen is ott maradtak, beszélgettek, amit jó volt látni az ünnepek közeledtével. V.I.
h i r d e t é s
A rovat legfrissebb anyagai
Archívum |
|





© 2001-2012 Hírös.Index




