Főrovatok
- Hírlap
- Fórum
- Bács-Kiskun
- Csongrád
- Békés
- Kereső:
h i r d e t é s

|
Alrovatok
Fórum bejelentkezés
Szabad száj
Fórum
Hírlevél
Hírös Index ajánlja
|
h i r d e t é s
Kirúgták a lelkészt és feleségét
2009.11.20. 06:24:00
Az utóbbi évek legsúlyosabb büntetésével, fegyelmivel távolított el a Magyarországi Evangélikus Egyház déli kerületének fegyelmi tanácsa egy szarvasi lelkészházaspárt; a férfit megfosztották hivatalától, feleségét pedig a szarvasi lelkészi szolgálattól. Az érintett szerint minden indok nélkül, statáriálisan függesztették fel őket - írta a Békés Megyei Online
h i r d e t é s
Az
internetes oldalnak Gáncs Péter, az egyházkerület püspöke elmondta: a
harminc órán át tartó tárgyalást követően az egyházi tanács
megállapította, hogy Deme Zoltán lelkész a legsúlyosabb egyházi
vétséget követte el: leépítette a szarvasi gyülekezetet. Az egykor sok
száz tagú gyülekezet mára semmivé lett, idén már konfirmációt sem
tartottak, és mindössze nyolcvanan fizették az egyházfenntartói
járulékot.A püspök elmondása szerint Deme Zoltán nem először követett el fegyelmi vétséget, és emiatt 2002-ben úgy döntöttek, nem töltheti be Szarvason a lelkészi szerepkört. Ő azonban a döntést semmibe vette, sőt 2005-ben a felsőbb egyházi vezetők hozzájárulása nélkül igazgató lelkésszé választatta magát a saját embereivel. 2008-ban ismét fegyelmi eljárás indult ellene törvénytelen munkaviszony miatt. Deme Zoltán - mivel a korábbi döntés szerint már nem is gyakorolhatta volna a lelkészi hivatást - fizetést sem kaphatott volna. Ő azonban saját magának utalványozott fizetést, ráadásul a dupláját annak, amennyit ma Magyarországon egy lelkész átlagosan kap. Gáncs Péter elmondta azt is, hogy sok bejelentés érkezett a püspökségez arról, hogy az egyházkerület által fenntartott szeretetotthonokban a lelkész nem megfelelően járt el az idősekkel, a belépésért milliókat kért el, de nem gondoskodott megfelelően az élelmezésükről sem. A BEOL kérdésére a püspök hozzátette: a jövő héten országos egyházi ellenőri vizsgálatot folytatnak le Szarvason, és ha a vizsgálat azt mutatja, hogy bűncselekmény is történt, akkor feljelentést tesznek a rendőrségen. Az egyházi tanács döntése végleges, ellene fellebbezésnek nincs helye, de ha az érintettek az eljárást jogsértőnek ítélik meg, kérelemmel fordulhatnak az egyház országos bíróságához. Deme Zoltán a BEOL-nak elmondta: élnek a kérelem benyújtásának lehetőségével, mert úgy ítélik meg, hogy az egyházi tanács minden indok nélkül, statáriálisan függesztette fel őket. "Elképesztő ez a döntés, de nem lepett meg. Az én konfrontációm az országos egyházi vezetőkkel már akkor elkezdődött, amikor 1990-ben politikai szerepet vállaltam, Szarvas és térség országgyűlési képviselője lettem" - nyilatkozta a portálnak, majd hozzátette: "Mindez csak fokozódott, amikor egyik szószólója lettem a papi átvilágítások szükségességének". Az ellene hozott ítélet nem lepte meg, de a feleségéről szóló döntés szigorúsága miatt megdöbbenését fejezte ki Deme Zoltán. A lelkész szerint a döntés mögött az is állhat, hogy a felsőbb egyházi vezetés a két szarvasi gyülekezetből egyet akar csinálni. Az átmenti időszakban a lelkészi teendőket Zátonyi János, az ótemplomi evangélikus egyházközség lelkésze látja el.
h i r d e t é s
A rovat legfrissebb anyagai
Archívum |
|





© 2001-2012 Hírös.Index


