2024.03.29, Péntek
Az új X1-sel láthatjuk az utakon Geszler Dorottyát

Az új X1-sel láthatjuk az utakon Geszler Dorottyát

2016.08.27. 08:59

A BMW márkanagykövete immár a második BMW-t vette használatba, egy tűzpiros X3-ból most átült a márka legkisebb szabadidő-autójába.

Hirdetés

Geszler Dorottyát a Miss Hungary szépségverseny 3. helyezettjeként ismerte meg az ország, majd sikeres modellügynökséget vezetett, tévéműsoroknak dolgozott. Azt talán kevesen tudják róla, hogy az Állami Balett Intézetbe, illetve a Táncművészeti Főiskolába járt, ott szerzett pedagógusi diplomát klasszikus balett-társastánc szakon.

Életében évek óta a sport játssza a főszerepet, jelenleg pilates oktatóként dolgozik Budapesten két stúdióban, sőt, még aquapilates-oktatóvá is kiképezte magát. Ennek köszönhetően alakja még most is irigylésre méltó, sokakat buzdíthat arra, hogy megéri egészségtudatos életmódra és rendszeres mozgásra váltani.

 

Ezek után nem véletlenül választotta be őt a BMW márkanagyköveti programjába 2015-ben, ahová olyan ismert és elismert közéleti szereplőket kérnek fel, akik munkásságukkal véleményformálók és már kiérdemelték a közélet elismertségét. A BMW márkanagykövet „BMW brand ambassador” programnak a célja, hogy a program által a gyár a BMW márkanevet tovább erősítse, a nagykövetek az elmúlt években sok ezer új BMW személygépjármű tulajdonosát befolyásolták döntéseik meghozatalában.

 

 

Geszler Dorottya egy X3-as után a legújabb X1-est vehette használatba, melyet a kecskeméti BMW Linartech Autóház Kft-től vett át.

- Nőből vagyok, ezért számít egy autónál a színe és a formája, hogy esztétikailag szép legyen – mondta új autója mellett a márkanagykövet. De számomra az is nagyon fontos, hogy biztonságban érezzem magam az autómban, és kényelmesen elférjünk akkor is, ha többen utazunk. A BMW-k mindezt maradéktalanul nyújtják – tette hozzá.

 

 

Dorottyának az autó második otthona is, hiszen több helyen tart pilates órákat, valamint sokat hívják különböző rendezvényekre, fesztiválokra, tévéműsorokba szerepelni. Így a tágas csomagtér is fontos számára, ahol minden szükséges holmija kényelmesen elfér. Saját bevallása szerint azt is élvezi, amikor BMW-jét vezeti, hogy az autó fellépése tekintélyt parancsoló, „előzékenyebbek” vele az autósok az utakon.

 

A most használatra kapott új X1 igazán nőknek való. Akkora a mérete, mint egy átlagos autónak, így egyszerűbb vele parkolni, mint a nagyobb modellekkel. Az előző X1-hez képest ugyan rövidebb lett, de az utastér mégis megnőtt, a csomagtér is kellően tágas.

 

prBMWLinartech AutóházGeszler Dorottya

Ajánló