Hírös.Index logo
Főrovatok
Mellékletek
h i r d e t é s
Alrovatok
design-top
Alrovatok

Hírlevél
Adja meg e-mail címét:

h i r d e t é s

Font Sándor – a fejlesztés regionális szinten marad

Hírös.index Hírös.index 2010.09.13. 15:40:00

Dr Balogh László, Varga Zoltán, és Kozma József után Font Sándortól a 2010 augusztus 01-óta megválasztott elnöktől azt tudakoltuk, hogy miként lett elnök, mennyi pénz maradt a régióban, milyen volt a forráselosztás mértéke a három megyében, milyen szerepe lesz a jövőben a DARFT-nak és a végén a roma integrációs hálózatról is kérdeztük:

h i r d e t é s
Korábban nem volt közismert, hogy köze lenne a regionális fejlesztési tanácshoz, miként lett augusztus elsejétől mégis a DARFT elnöke?

Azért nem volt ez irányú tevékenységünk, mert az előző szocialista kormányzat elfoglalta ezt a területet.

Fontos tudni, hogy miként generálódik az a 22 tanácstag, aki képviselő a Dél–Alföldi Regionális Fejlesztési Tanácsban: – 9 főt a kormány képvisel, én a Vidékfejlesztési Minisztérium képviseletét látom el. A többi tag, pedig a megyei közgyűlések mindenkori elnökei Bács-Kiskunból, Békésből, Csongrádból, hozzájönnek a megyei jogú városok képviselői, és az egyes területfejlesztési térségeknek, megyénként 1 küldöttje. Így adódik össze a 22 fő.

A kormány természetesen visszahívta az előző területfejlesztési tanácsból az előző kormány által delegáltakat, és a jelenlegi elképzelése szerint nevezett ki oda személyeket. A 22 fő megválasztotta az elnökét, így kerültem az elnöki pozícióba.

A területfejlesztésről annyit, hogy természetesen Bács-Kiskun megye alelnökeként szoros kapcsolatunk, volt/van a fejlesztéspolitikával, területfejlesztéssel, ami már elég közel van a vidékfejlesztéshez, amit viszont, mint a parlament mezőgazdasági bizottsági elnöke, több év óta főprofilból végzek.

A régióban Bács-Kiskun és Békés megye a forrásokból talán nem arányosan részesült, közismert, hogy Csongrád megye, ezen belül is leginkább Szeged a forrásoknak valamivel több, mint 60 %-át kapta. Mi várható a jövőben?


Először is maradjunk a múltnál, ami az arányokat, avagy az aránytalanságot jelenti, hiszen valóban nagyon komoly aránytalanságot látunk.

Bács-Kiskun megye a lakosság létszámát, a települések számát, vállalkozói erőt, adófizetői képességet - mind a személyi jövedelemadó, mind pedig a vállalkozásokhoz kapcsolódó adók tekintetében olyan erős, hogy szinte egyedül megfelel a békés-megyei és a csongrád-megyei adófizető képességnek. Amikor legyűjtettem az eddigi tevékenységem folytán, hogy az eddigi döntések alapjámn, milyen arányban kerültek a három megyéhez a források, nagyon kellemetlen számadatokat láttunk, hiszen az arányok az Ön által említettnél is szomorúbbak voltak.

Korábban csak azt tapasztaltuk, hogy Bács-Kiskunba valóban nem jött annyi fejlesztési pénz. Ha viszont egy főre nézzük meg az arányokat, akkor látható, hogy Csongrád megyébe lakosonként több, mint 122 ezer forint fejlesztési forrás érkezett, míg Bács-Kiskun megyében ez alig 60 ezer forint. Tehát dupla mértékű fejlesztés érkezett egy egyébként feleannyi paraméterrel rendelkező megyéhez. Meg kell mondani, hogy ezen belül is a megyeszékhely Szeged vitte el a fejlesztések zömét. Tudni kell, hogy Botka Lászlóék nagyon erősen rátették a kezüket a fejlesztési pénzekre, illuzórikus és irreális befektetéseket végeztek, amiről fogalmunk sincs, hogy azok mikor fognak megtérülni. Megértjük, hogy az Szegednek jó, de, hogy a térségnek azon belül a három megyének ez nem válik javára, ez most már egész biztosan látszik. Ez a múlt.

Megnéztük az elköltött pénzek lehívási százalékát, ebben azt látjuk, hogy a 7 évre szóló 220 milliárd forint fejlesztési forrásnak, amit 2007 és 2013-közötti EU-s költségvetési időszakban lehívhat a régió, mintegy 80 százalékát már lekötötték. Mondhatni gőzerővel az utolsó pillanatokban is kötöttek le pályázati pénzforrásokat. Erre vonatkozólag annyit mondhatok, hogy a 2008-2009-es évben, sajnálatosan olyan veszteség érte a vállalkozásokat, hogy sokaknak a megnyert pályázatukat is vissza kellett mondani. Nem bírták elkezdeni a beruházást. Ha az így visszamaradt pénzeket is beleszámítjuk, akkor mintegy 40 %-os pénzforrás maradt, ami már valamilyen mozgásteret jelenthet.

Milyen ez a mozgástér, milyen irányultságú?


Ennek a fő irányát az új Széchenyi Terv adja. Az Széchenyi terv 2011 január elsejére, a társadalmi vitán keresztül, az általunk is jelzett fő irányokat esetleg megerősítve, kialakult a végső forrástérképként mutatja majd, hogy merre kellene a megmaradt pénzforrásokat irányítani. Nem kétséges, hogy mi jeleztük, hogy a turisztika és a magyar kis és középvállalkozások fejlesztése elsődleges lesz. A munkahelyteremtéshez a vállalkozások fejlesztésén át vezet az út. Ezeknek a prioritásoknak tükröződniük kell a hét fejlesztési tanács munkájában. Azaz a rendelkezésünkre álló pénz végső irányát a Széchenyi terv változatának az irányvonalai fogják majd behatárolni, ennek a tükörképét kívánjuk itt a régióban is megvalósítani.

Sokszor elhangzott az, hogy pályázni kell, és akkor lehet nyerni, ez mégsem így volt?


Az-az érvelés, hogy Csongrád megye jobban fel volt készülve a pályázatokra és Bács-Kiskun és Békés pedig kevésbé, ez azért gyenge lábakon áll. Természetesen úgy én is tudnék, – de nem fogom ezt tenni –, hogy kiírunk pályázatokat, először szólunk a haveri, érintett körnek, hogy ebben és ebben a témában készítsétek el a pályázatotokat, még nincs kiírva, de holnapután ki lesz és ti elsőként beadhatjátok.

Közben Bács-Kiskun és Békés csodálkozott, hogy húha van egy pályázati kiírás kezdjünk el pályázatot írni, a bonyolítókat megkeresni stb, majd jött a válasz, hogy: „jaj hát Önök lekéstek”. Nyilván a pályáztató még a szövegezést is alakíthatja úgy, hogy azzal már alapból valakiket kirekesszen és valakiket kedvezményes helyzetbe hozzon. Tehát nyilvánvaló, hogy ha ilyen diszkriminatív módon kívánták volna Csongrád megyét segíteni, – ami egyébként meg is történt – akkor ennek az eszköze ott volt a kiírók kezében.

Én ettől mentesíteni szeretném a jövőben a DARFT-nak a működését. Bízom benne, hogy 2013-ig messzemenőkig le tudjuk hívni, sőt én úgy érzem a vállalkozói hajlandóságot látva, különösen Bács-Kiskun megyében, hogy még jóval nagyobb forrásokat is le tudnánk kötni 2013-ig.

Domokos László korábbi Békés megyei közgyűlési elnök, ma az ÁSZ elnöke, a DARFT-ot gyakorlatilag az első pillanattól kezdve illegitimnek minősítette. Miként kell elképzelni a következő időszakban a DARFT helyét és szerepét?


A DARFT nem kerül a megyénként létrehozandó kormányhivatalok szervezetébe, ugyanis a fejlesztés továbbra is regionális szinten marad. Az ok, hogy nem nyúltunk hozzá a megörökölt regionális tanácsokat szabályozó törvényekhez, az, hogy ez egy EU-s szerződés keretén belül került létrehozásra. Tehát a regionális fejlesztési tanácsok, az általuk felügyelt pénzforrás és az öt fő prioritási irány, magyarul, hogy milyen fejlesztésekre lehet támogatást adni az EU-val kötött szerződés alapján történik, ezt menet közben nem lehet változtatni. 2013-tól egy új költségvetési időszak következik, így majd akkor a kormány eldönti, hogy milyen irányt szeretne abban az időszakban.

A roma integrációs hálózat a DARFÜ fennhatósága alá tartozik, ott milyen változásra lehet számítani?


A DARFÜ-nek van egy a roma integrációt és a beépülést segítő koordináló csoportja, ehhez egy pénzforrása, amiben azért túl nagy ötletelés és mozgástér nincs, hiszen a kormány egyértelműen jelezte, hogy a roma integráció és társadalmi beépülés, illetve azok a kellemetlen jelenségek, amelyek a bűnözéshez és a munkanélküliséghez kapcsolódnak, ezt kő keményen az oktatással és munkahelyteremtéssel gondoljuk megvalósítani. Ezen két szemponton kívül túl nagy variáció, és elképzelés nincs, nem lehet, nem látunk. Ennek az elképzelésnek, mind a kormányzati lépéseit, mind pedig itt a helyi lépéseit a magunk részéről meg szeretnénk tenni.


 

Kapcsolódó cikkek
h i r d e t é s

 

h i r d e t é s







design-bottom
design-top
design-bottom
design-top
Kecskemét Baja Kiskőrös Kiskunhalas Kiskunmajsa Nagykőrös Galéria Soltvadkert
Bácsalmás Kalocsa Kiskunfélegyháza Kunszentmiklós Lajosmizse Tiszakécske És a többi...

p a r t n e r e i n k

01fokusztakarek 02_opticon adrenalin dunaaszfalt frittmann malom malom_mozi mti royalsekt szentkiralyi
design-bottom
© 2001-2012 Hírös.Index