- Hírlap
- Fórum
- Bács-Kiskun
- Csongrád
- Békés
- Kereső:

|
Alrovatok
Fórum bejelentkezés
Szabad száj
Fórum
Hírlevél
Hírös Index ajánlja
|
h i r d e t é s
Reagált a nagykőrösi alpolgármester
2006.03.10. 12:58:00
Valami egészen skizofrén helyzet álhatott elő a nagykőrösi városvezetésben, mert az alpolgármester magyarázó levelét kapta meg szerkesztőségünk egy korábbi írása kapcsán. Általában a települések vezetését ellátó alpolgármesterek nem szoktak panaszkodni a képviselő testületeikre, mert ugyebár ő és a vele együttműködő polgármester azok akik általában a hatalmat gyakorolják – vagy bennünk keveredett meg valami? Íme a teljes levél, amiről mindenki gondolja azt amit gondolni kíván!
h i r d e t é s
"Néhány gondolat „ A nagykőrösi jegyző szerint üres a városi kassza - szegény Czirát az ág is húzza” c. cikkhez: Az, hogy a város költségvetése nehéz helyzetben van, összetett probléma eredménye. Egyrészt a központi költségvetés évek óta nemhogy inflációt követően adná a támogatást, hanem egyre csökkenti a normatívák fajlagos összegét. Az, hogy az SZJA kiegészítés terén többet kapunk, mint tavaly azt mutatja, hogy a város adóerőképessége egyre csökken, ami nem csak a bevételi oldalon jelenik meg, mint csökkenés, hanem kiadás oldalon is, segély formájában, hiszen egyre több a munkanélküli a városban, aki a dübörgő gazdaságnak hála, elvesztette a munkahelyét – lásd Nagykőrösi Konzervgyár. Ezek az emberek kevesebbet költenek, kevesebb szolgáltatást vesznek igénybe, ami a még meglévő munkahelyeket (a városban működő szolgáltatók, kereskedők) is veszélyezteti, illetve egyéb fizetési kötelezettségeit is nehezebben teljesíti. Ez egy általános jelenség, nem csak Nagykőrösre, hanem az egész országra jellemző, hacsak Ceglédet vagy a környező községeket megnézzük. A városnak egyre nehezebb a csökkenő központi támogatásból, csökkenő helyi adóból, stagnáló városi bevételből származó forintokból változatlan összetételű, nagyságú, ugyanannyi pedagógust foglalkoztató intézményrendszert fenntartani. Pedig a csökkenő gyermeklétszám racionális gondolkodást indokolna, átszervezést, de a politikai aggyal gondolkodó Testület ezt nem vállalja fel – hiszen választás van – sőt, még indokoltatlanul több tízmilliós döntést hoz, hogy hitelből iskolaépítés kezdődjön el, pedig ennek senki nem látja a végét és lehet, hogy mire felépül nem lesz benne gyerek és fenntartani sem tudjuk. Mindenki tudja, hogy a városban egyre csökken a születések száma, és racionális döntésekkel ki lehetne néhány éven belül üríteni a Patay utcai épületet. Csak politikailag szimpatikusabb iskolát építeni, mint a körzetek átdolgozásával elosztani a gyerekeket meglévő intézményeink között, és talán a lassan félgőzzel működő Petőfi is újra megtelne tanulókkal. Persze jó dolog lenne egy modern iskolát építeni, de mi lesz a többi intézménnyel? A bölcsődével, a másik 2 általános iskolával, az óvodákkal? Abból a forrásból, amit az új megépítésére fordítanánk, nagy részüket fel lehetne újítani. De ha most egy 600 milliós nagyságrendű iskola építése mellett döntünk, akkor biztos, hogy 10 évig nem kell azon gondolkodni, hogy melyik lesz a következő. Nem lesz rá forrás. Ez még nem az egyetlen olyan döntés, mely a költségvetést veszélybe sodorja. A testület a költségvetési rendelet tárgyalása során nem az intézmények működésének biztosítását vette figyelembe, hanem az önként vállalt feladatok ellátását. Nem tudják elfogadni, hogy nincs rá forrás. Politikai döntések születnek racionális, gazdasági döntések helyett. Sorozatban nem fogadják el a költségvetési rendelet módosítását sem, mellyel a jogszabályok megszegése mellett az intézményeket hozzák lehetetlen helyzetbe – ezért fordulhatott elő egyik intézményünkben a telefon egyirányúsítása (és nem kikapcsolása) is, a gyors intézkedésnek köszönhetően csupán néhány órára! – de szerencsére más, a cikk állításával ellentétben (villany és fűtés kikapcsolása) nem történt meg. Az, hogy a képviselők nem fogadják el a költségvetést, ami szakmai szempontok szerint kerül összeállításra, a képviselők politikai gondolkodását mutatja. Pedig ők az egyetlenek, akik tehetnének a város költségvetésének javítása érdekében. Mivel központilag egyre kevesebb támogatásra számíthatunk, a helyi forrásokat kellene felkutatni. Évek óta meddő vita az építményadó bevezetése, ami kompenzálná a bevétel kiesést. Nem kerül megszavazásra, politikai okból. A város bevételei 2005. év folyamán a helyi iparűzési adó tekintetében nem teljesültek. Így fordulhatott elő, hogy év elején igénybe kellett venni a folyószámlán rendelkezésre álló likvidhitelt és a jegyzőnek racionális döntéseket kellett hozni a számlák kifizetése terén. S ha már hitelkeretből kell gazdálkodni, elsődleges így télvíz idején az intézmények működésének biztosítása, az egyre növekvő gázszámlák kifizetése és nem a tiszteletdíj átutalása. Ezzel nem megvonásra került ez az adható, de nem kötelező juttatás, (nem bér!, és nincsen jogszabályban rögzítve a kifizetés határideje, csupán helyi szokás minden hó 10-én utalni) - a polgármester ilyen döntést nem is hozhat, hiszen a költségvetés része, melyről a testület dönt - csupán átütemezésre. Amíg a testület politikai döntések sorozatát hozza, anélkül, hogy figyelembe venné annak gazdasági kihatását, addig a helyzet nem fog változni, és a város nemhogy fejlődni, de lassan működni sem fog. Egy olyan képviselő-testületre van szüksége a városnak, melyben többségben vannak az építő gondolattal bíró képviselők, akinek nem az a legfontosabb kérdés, hogy a saját tiszteletdíjukat megkapják-e időben. A jelenlegi nem ilyen.. P.S. Láss csodát, a tiszteletdíj megszavazásra került ( hatodik nekifutásra) és ezáltal megszülethetett a költségvetés is! Kustár Tamás Alpolgármester"
h i r d e t é s
A rovat legfrissebb anyagai
Archívum |
|








