Hírös.Index logo
Főrovatok
Mellékletek
h i r d e t é s
Alrovatok
design-top
Alrovatok

Hírlevél
Adja meg e-mail címét:

h i r d e t é s

Fidesz-fórum Solton

2009.12.22. 05:24:00

December 18-án, pénteken a Bács-Kiskun megye 4. számú választókerületéhez tartozó Solton a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség helyi alapszervezete, illetve a Solti Polgári Kör rendezésében fórumra került sor, amelynek előadója Balogh József országgyűlési képviselő, a Magyarországi Tanyákon Élők Egyesületének elnöke volt.

h i r d e t é s
A mostoha időjárás és a rossz útviszonyok dacára közel száz érdeklődő gyűlt össze a solti Vitek-pincészetben. Kalmár Pál, a helyi Fidesz-csoport elnöke köszöntötte az összegyűlteket, majd elsőként gratulált Balogh József országgyűlési képviselőnek, aki a Szövetség országos választmányának hétfői döntése alapján a jövő évi képviselőválasztáson immáron harmadszor indul el a Fidesz színeiben Bács-Kiskun megye 4. számú választókerületében.

Chladek Tibor, a Fidesz országgyűlési képviselőcsoportjának munkatársa arról a kezdeményezésről számolt be, amelynek eredményeképpen a Magyarországi Tanyákon Élők Egyesülete (MTÉE) közreműködésével rövidesen megnyílhat az első olyan bolt a fővárosi Havanna-lakótelepen, ami az "egészséges tanyasi élelmiszer" védjeggyel ellátott, javarészt Bács-Kiskun megyei tanyákon előállított magyar termékeket fog forgalmazni.

Balogh József beszámolt a Fidesz országos elnökénél tett látogatásáról. Elmondta: Orbán Viktor arra kérte fel, hogy a választási győzelemre készülő Szövetség tanyaprogramját az MTÉE állítsa össze, továbbá ígéretet tett arra vonatkozóan, hogy az abban szereplő elképzelések - így például a Homokhátság vízgazdálkodási problémáinak megoldása - a leendő kormányprogramnak is részévé válnak.

A térség országgyűlési képviselője a jövő évi választások kapcsán elmondta: mindennél fontosabb, hogy a polgári-nemzeti oldal egységesen szavazzon, mert ha a jobboldali választópolgárok a széthúzásra voksolnak, aligha sikerül a várva-várt, és az ország rendbetételéhez elengedhetetlenül szükséges többséget megszereznie a Fidesznek.

Balogh József bemutatta az összegyűlteknek az MTÉE által bejegyeztetett "egészséges tanyasi élelmiszer" védjegyet. Úgy fogalmazott, hogy a védjegy kapcsán megnyíló lehetőségeket a legjobban akkor lehet kihasználni, ha a gazdálkodók összefognak, és a termeléstől az értékesítésig tartó komplex rendszert, úgynevezett Termelési és Értékesítési Szövetkezetet sikerül közösen megalapítani.

A jelenlévők számos kérdést tettek fel országgyűlési képviselőjüknek, főleg az egyre romló közbiztonságról, a földalapú támogatások késve történő kifizetéséről illetve az állami termőföldek értékesítésének moratóriumáról szóló határozati javaslatról, amelyet Balogh József terjesztett az Országgyűlés elé öt képviselőtársával közösen. Válaszában a választókerület képviselője elmondta: a vidéki emberek gondjait csak akkor lehet hatékonyan orvosolni, ha újra polgári kormánya lesz az országnak.

A fórum finom birkapörkölttel, valamint a Vitek-pincészet kiváló borainak kóstolásával zárult.

fidesz.hu
 

h i r d e t é s

 

h i r d e t é s







design-bottom
design-top
design-bottom
design-top
Kecskemét Baja Kiskőrös Kiskunhalas Kiskunmajsa Nagykőrös Galéria Soltvadkert
Bácsalmás Kalocsa Kiskunfélegyháza Kunszentmiklós Lajosmizse Tiszakécske És a többi...

p a r t n e r e i n k

01fokusztakarek 02_opticon adrenalin dunaaszfalt frittmann malom malom_mozi mti royalsekt szentkiralyi
design-bottom
© 2001-2012 Hírös.Index