Főrovatok
- Hírlap
- Fórum
- Bács-Kiskun
- Csongrád
- Békés
- Kereső:
h i r d e t é s

|
Alrovatok
Fórum bejelentkezés
Szabad száj
Fórum
Hírlevél
Hírös Index ajánlja
|
h i r d e t é s
Újabb vádemelés Kolompár Orbán ellen
2012.02.14. 05:17:00
Jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette miatt a Kiskunhalasi Városi Ügyészség vádat emelt Kolompár Orbán, a Magyarországi Cigányszervezetek Fórumának (MCF) kiskunmajsai elnöke ellen, mert négymillió forintot fizetett ki egy pályázathoz szükséges felmérésért, amely soha nem készült el.
h i r d e t é s
A vádirat szerint - amelyet hétfőn kapott meg az
ügyészségtől az MTI - K. O. elsőrendű vádlott, aki ügyvezető
igazgatója, egyben önálló cégbejegyzésre jogosult képviselője volt a
kiskunmajsai székhelyű "A Cigányság Foglalkoztatásáért" Szolgáltató
Közhasznú Társaságnak, 2006-ban pályázatot kívánt benyújtani az
illetékes minisztériumhoz erdőművelő közmunkaprogram támogatása
céljából. A gazdasági társaság ügyvezető igazgatója 1999. július 1-jétől
2009. október 27-ig, a társaság felszámolásának kezdetéig Kolompár
Orbán volt.A pályázat előfeltétele volt egy felmérés készítése, amely konkrétan felméri és megnyeri a programba bevonható, elsősorban kisebbségi munkanélküli személyeket. Az elsőrendű vádlott a felmérés elkészítésére megbízást kötött egy balassagyarmati gazdasági társaság képviselőjével, a másodrendű vádlottal, aki vállalta, hogy az általa beszervezett személyekkel kapcsolatot tart, valamint a várható közmunkaprogram ideje alatt a szükséges létszámot biztosítja. A megbízott gazdasági társaság a szerződésben vállalt feladatokat nem végezte el, ennek ellenére teljesítésigazolások nélkül kiállított számláira bruttó négymillió-nyolcvanezer forintot kifizetett az elsőrendű vádlott a kiskunmajsai székhelyű gazdasági társaság vagyonkezelőjeként. A megbízott gazdasági társaság képviselője, a másodrendű vádlott az utolsó számla kiegyenlítésekor átadott az elsőrendű vádlottnak egy részletes szociológiai tanulmányt, mely a Nógrád megyében élő cigányságról készült. Kolompár Orbánt jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettével mint tettest, míg a másodrendű vádlottat jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettével mint bűnsegédet vádolja az ügyészség. Kolompár Orbán és társai ellen 2009-ben indult három ügy egyesítésével büntetőper a Kecskeméti Városi Bíróságon. A per még folyik, a bizonyítási eljárásban a február 13-ra kitűzött tárgyalás elmaradt, mert Farkas Flóriánt, az Országos Roma Önkormányzat jelenlegi elnökét tanúként akarta meghallgatni a bíróság, de az országgyűlési képviselő parlamenti elfoglaltsága miatt nem tudott volna megjelenni. Az első vádpontot a budapesti ügyészség nyújtotta be, de képviseletét a Kecskeméti Városi Ügyészség látja el. A vádirat szerint Kolompár Orbán az Országos Cigány Önkormányzat akkori elnökeként a szervezet pénztárából 5 millió 70 ezer forintot vett fel 2004-ben, majd azzal sajátjaként rendelkezett. Ezért jelentős értékre elkövetett sikkasztás és számviteli fegyelem bűntettével tettesként vádolja az ügyészség. A második vádpont szerint a Kolompár Orbán vezetésével működő Kiskunmajsai Cigány Érdekképviseleti Szervezet az Országos Foglalkoztatási Közalapítványtól a roma munkaerő-piaci szolgáltatóhálózat kialakítására elnyert 13 millió forintos összegből folyósított 7,2 millió forint egy részével valótlan tartalmú számlákkal számolt el. Emiatt a vád jogosulatlan gazdasági előny megszerzése. A harmadik vádpontban Kolompár Orbánt, az Országos Cigány Önkormányzat akkori elnökét és társait jogosulatlan gazdasági előny megszerzésével, valamint az Európai Közösségek pénzügyi érdekeinek megsértésével vádolja az ügyészség. Eszerint a vádlottak az Európai Unió foglalkoztatási programját segítő pályázat révén a közösségi költségvetésből 109,1 millió forintot, a hazai költségvetésből 36,4 millió forintot, összesen 145,5 millió forintot szereztek meg jogosulatlanul, és további 76,5 millió forintot kíséreltek meg megszerezni. Kolompár Orbán a bíróság előtt tett vallomásában nem ismerte el büntetőjogi felelősségét, és hangsúlyozta, hogy bűncselekményt sem követett el. mti
h i r d e t é s
A rovat legfrissebb anyagai
Archívum |
|





© 2001-2012 Hírös.Index


