Főrovatok
- Hírlap
- Fórum
- Bács-Kiskun
- Csongrád
- Békés
- Kereső:
h i r d e t é s

|
Alrovatok
Fórum bejelentkezés
Szabad száj
Fórum
Hírlevél
Hírös Index ajánlja
|
h i r d e t é s
Az országban elsőként Kiskunmajsán adták át a járóbeteg szakellátó központot - képgaléria!
Hírös.index
Hírös.index
2010.03.27. 15:48:00
2010 március 26-án pénteken délelőtt került sor Kiskunmajsán az országban jelenleg épülő 17 járó beteg szakellátó központ közül az elsőként az ünnepélyes átadásra. Kiskunmajsán Dr Garai István MSZP-s képviselőt, Terbe Zoltán polgármestert és a generál kivitelezést végző MerkBau Kft műszaki igazgatóját Knáb János kérdeztük a részletekről:
h i r d e t é s
![]() Dr Garai István képviselő és képviselőjelölt. Mint gyakorló orvos nagyon örülök ennek a beruházásnak, mert tudom, hogy az emberek meggyógyulni szeretnének és nem abban érdekeltek, hogy minél több kórházi ágy legyen. Természetesen szükség van az aktív, rehabilitációs és krónikus kórházi ágyakra is, de az egészségügyi ellátórendszer középszintjének, a szakellátásnak a megerősítése, az a betegeknek az alapvető érdeke. Ez az új kiskunmajsai rendelőintézet, amit most már belülről is láthattam, a XXI századi szinten minden elvárásnak megfelel, ami egyelőre a Bács-Kiskun megyében egyedülálló. Az itt magvalósuló szakrendelések, több, mint húszezer ember számára nyújtanak megoldást, így a betegeknek ezután nem kell Kiskunhalasra, Kiskunfélegyházára beutazniuk. Ez nagyon fontos az emberek gyógyulása szempontjából, mert tudom – bár nem örülök neki, mint orvos, de emberileg megértem – hogy inkább nem fordulnak orvoshoz, mert esetleg egy másik városba el kellene utazniuk. Mennyiből valósult meg ez a járóbeteg szakellátó központ Kiskunmajsán? 947 milliós pályázati forrásból valósult meg ez a beruházás. Hasonló konstrukcióban nyert Dunavecse, Bácsalmás és Jánoshalma Bács-Kiskunban. Elmondható, hogy Bács-Kiskun megyében hosszú évtizedek óta nem volt ilyen átfogó egészségügyi infrastruktúra fejlesztés, hiszen ma az egészségügy leegyszerűsítve három szintből áll, amelyek mindegyikén Bács-Kiskunban nagyon jelentős előrelépés történt az elmúlt négy évben. (Az előző ciklusban gyakorlatilag az összes megyei kórház rekonstrukciója megvalósult.) Az egyik szint a megyei kórház rekonstrukciója, ami 10,5 milliárd forintból valósul meg, amihez egy 620 milliós sürgősségi fejlesztés társul. A mentőállomások korszerűsítése is megtörtént, hiszen a sürgősségi betegellátásnak része, hogy a beteg eljusson a kórházba, szakrendelőbe. Új mentőállomások épültek, illetve felújítás történt, Jánoshalmán, Dunavecsén, Kalocsán, Tiszakécskén és, Kecskeméten mindössze 249 milliós pályázati forrásból. Az alapellátás infrastrukturális fejlesztésére, Helvécián és Lajosmizsén 48 milliót nyertek a települések, de például a Leader források is segítették egy-egy térség egészségügyi vállalkozásainak a fejlődését, például itt Kiskunmajsán két fogorvos kolléga fejleszthette a rendelőjét. Tehát kórház, rendelőintézet, mentőállomás és ide sorolhatom a megvalósult Dél-alföldi légi mentőállomás kialakítását mind-mind az egészségügy infrastruktúrájának a fejlesztését jelenti, ami mellett a legfontosabbról sem feledkeztünk meg, méghozzá a preventív lépésekről, mert azért mindenkinek mégiscsak az a legjobb, ha nem kel orvoshoz fordulni. Így nagyon sok olyan pályázat nyert forrást, akát a bácsalmási leghátrányosabb térségben is, ami a prevenciót képes megvalósítani, azaz az egészséges életmódra nevelési, ösztönzési céllal született. Sok kritika éri a kormányzatot, hogy az infrastrukturális fejlesztés mellett az egészségügy finanszírozása terén gondok vannak, mi a véleménye erről? Kétségtelen, hogy az időzítés terén voltak hibák, de ez egy folyamat, hiszen jól látszik, hogy egy struktúraváltás valódi hatékonyságnövelést okozhat. Egyszerűen arról van szó, hogy az alapintézmények erősítésével a kórházakra nehezedő nyomás jelentősen csökkenni fog. A kiskunmajsai az első járóbeteg szakrendelő központ, amit ennek a programnak a keretében az országban átadhatunk. Mint gyakorló orvos természetesen látom és tapasztalom, hogy az egészségügyi finanszírozás nem elégséges, még akkor sem, ha az idén a gazdasági válság ellenére 40 milliárd forinttal több forrás áll rendelkezésre, mint a tavalyi évben, amikor 714 milliárdból gazdálkodhatott a tárca. ![]() Terbe Zoltán Kiskunmajsa polgármestere Ez a járó beteg szakellátó központ a kiskunmajsai kistérségben élők életét könnyíti meg. A beruházás rendkívül előnyös volt, 90 százalékos támogatás járt hozzá, az önrészt pedig az önkormányzat tulajdonában lévő telek és a rajta lévő ingatlan jelentette. Tizenhét ilyen pályázat került kiírásra az országban, aminél Kiskunmajsa a csúszások ellenére folyamatosan meg tudott felelni, így elsőként ez az intézmény készült el. Az ünnepélyes átadás után 2010 július 01-én adjuk át a már működő intézményt a lakosságnak. A szakorvosok felkutatása megtörtént, így bízunk benne, hogy kiskunhalasi, kiskunfélegyházi és legfeljebb szegedi orvosok fogják a szakrendeléseket végezni, hiszen fontos szempont volt, hogy a majsai kistérségben élők ragaszkodnak az orvosaikhoz. Egy pályázat keretében szeretnénk szerződni az orvosokkal. A központban a terveink szerint 15 szakorvos és a megfelelő asszisztencia fogja a szakrendeléseket végezni. Én személy szerint is nagyon örülök, hogy ilyen szép szakrendelő lesz Kiskunmajsán, de az önkormányzat számára még talán ennél is fontosabb, hogy az épületben egy hőszivattyú biztosítja a hőenergiát, és a szigetelése az épületnek másfélszer jobb, mint az a szabványokban előírt. Ezért bízom benne, hogy nagyon kevés energiával tudjuk működtetni az épületet, hiszen télen fűt a hőszivattyú, nyáron pedig hűt a geotermikus energia által, hiszen húsz darab 100 méteres kút szolgálja ehhez az energiát. Merk-Bau Kft műszaki igazgatóját Knáb János Miként nyerték el a kiskunmajsai járó beteg szakellátó központ kivitelezői megbízását és mik voltak a tapasztalataik? Közbeszerzési eljárás keretében nyertük el ezt a közel 400 milliós nettó összegű munkát, amihez 2009 júliusában kezdtük el a bontást és augusztusban az építést. A beruházást a megadott költségkereten belül sikerült megoldanunk. A munkát több minden hátráltatta, hogy mást ne említsek a hosszú tél, vagy néhány műszaki változtatás, de büszkék vagyunk, hogy ezek ellenére határidőre sikerült átadnunk a beruházást. A Merk-Bau-t jellemzik-e az egészségügyi típusú beruházásokban való részvétel? Természetesen. Bár a hasonló járóbeteg-szakellátó központ elnyerésében Jánoshalmán csupán dobogós helyre kerültünk, viszont Kiskunhalason a beruházásokon mi több ütemben részt vettünk, így az egészségügyön kívül is dolgozunk és nem mellékes, hogy cégünkről elmondható, hogy jó munkaellátottság mellett végezheti a tevékenységét. Mióta? A cégünk az idén 20 éves, és mint említettem a munkaellátottság tekintetében 2009-ben és 2010-ben is jól állunk. Például Kiskunmajsán a Szent-Gellért katolikus iskolának egy bővítését végezzük, ennek az átadás még az idén várható, ezen kívül Szegeden a Mars téren lévő piacot építjük, ami jelenleg a cégünk legnagyobb munkája. Illetve jelenleg még Pannonhalmán két projekten dolgozunk. Ezekből is látszik, hogy főként a magasépítési piacon dolgozunk és ezen belül is a közületi szektorban, de a lakosság számára leginkább a Kiskunhalason és Baján lévő építőanyag kereskedésünk áll rendelkezésre. A cégcsoport szinten 250 főt alkalmazunk, azért mondom, hogy cégcsoport, mert az építő és kereskedői profilunkhoz tartozik egy Halas-Bau Kft nevű cég, amely főként Németországban végez tevékenységet és ez a cég magában 80-100 főt foglalkoztat.
h i r d e t é s
A rovat legfrissebb anyagai
Archívum |
|





© 2001-2012 Hírös.Index




