Hírös.Index logo
Főrovatok
Mellékletek
h i r d e t é s
Alrovatok
design-top
Alrovatok

Hírlevél
Adja meg e-mail címét:

h i r d e t é s

Óriásit tévedett a kiskunfélegyházi jegyző

Hírös.index Hírös.index 2011.11.11. 09:06:00

Több hónappal a megalakulást követően, a Bács-kiskun Megyei Kormányhivatal állásfoglalása hívta fel a figyelmét a kiskunfélegyházi törvényességért felelős jegyzőnek arra, hogy a város gazdálkodásának a megújítására létrehozott Zrt. felügyelő bizottságába a hatályos törvények alapján a városi képviselő-testület tagjai nem vehetnek részt. A törvénytelenség állhat a mögött, hogy a polgármester a mai napig nem írta alá a város és a Zrt közötti szerződést.

h i r d e t é s
A kiskunfélegyházi Önkormányzat Képviselő-testülete 2011. május 25-én megalapította a Kiskunfélegyházi Vagyonkezelő Zrt-ét és döntött a FEB tagok kinevezéséről, illetve megállapította tiszteletdíjukat. Annak ellenére, hogy az eredeti előterjesztési javaslatban két városon kívüli politikus kapott volna helyet a felügyelő bizottságban, a testület elé bekerült előterjesztésben már három helyi képviselő szerepelt. A testületi beterjesztést annak rendje és módja szerint a jegyzői iroda készítette el, a Jegyző ellenőrizte a törvényi megfelelést, a képviselő testület pedig a törvényi megfelelés tudatában megszavazta az előterjesztést. 

Most ezt a döntést bírálta felül a Kormányhivatal jelen állásfoglalásával, azaz megállapította, hogy a közhasznú szervezetekről szóló 1997. évi CLVI törv. 8.§ (2) bekezdésének a). pontja szerint nem lehet a felügyelő szerv elnöke vagy tagja az, aki a vezető szerv elnöke, vagy tagja, miután ezzel beáll az összeférhetetlenség esete. Magyarán a képviselő testület tagjai nem lehetnek egy időben az Önkormányzat által kizárólagosan tulajdonolt nonprofit gazdasági társaság felügyelő bizottságának tagjai.

Információink szerint a kiskunfélegyházi Vagyonkezelő Nonprofit Zrt. felügyelő bizottság tagjai a döntést tudomásul vették, és a Kormányhivatal rendelkezése szerint pozíciójukról haladéktalanul lemondanak. A kormányhivatal egyúttal arról is rendelkezett, hogy a képviselő-testület immár a vonatkozó jogszabályoknak is megfelelő módon válassza meg az új felügyelő bizottsági tagokat.

Eddig hát az eset száraz, tényszerű ismertetése

Tekintettel a Kiskunfélegyháza város végtelenül kiszipolyozott pénzügyi helyzetére, felvetődik a kérdés, hogy a hozzá nem értés, vagy netán a szándékosság esete áll fenn. Bár jól tudjuk, hogy a jog nem ismerete, nem mentesít a jog szabályai alól.
Ez a hiba lehet, hogy végzetes következményekkel jár Kiskunfélegyháza város pénzügyi jövőjét illetően, mivel meg nem erősített szerkesztőségi információink alapján a jövő héten kerülne sor a város számlavezető pénzintézetének a kijelölt tárgyaló delegációjával egy átfogó tárgyalásra. A tárgyaláson állítólag nem kisebb a tét, mint az, hogy Kiskunfélegyháza fel tud-e mutatni egy olyan a törvényességi feltételeknek megfelelő pénzügyi és gazdasági koncepciót, ami a számlavezetőt meggyőzi arról, hogy város végtére is tudja, hogy mit és hogyan szeretne.

A lakossági fórumon kiderült, hogy a Zrt vezetése már egyszer bebizonyította, hogy képes pénzügyi szemléletben koncepciót készíteni, hiszen a számlavezető elkezdte a várost újra finanszírozni, de felmerül a kérdés, hogy ez a jegyzői hiba mennyiben teszi bizonytalanná a számlavezető pénzintézet döntéshozóit.

Az egyelőre bábnak tűnő Kapus Krisztián polgármesternek talán ideje lenne elgondolkodni, a feltételezhető jó emberi kapcsolat megléte mellett is, hogy ne keressen-e Kiskunfélegyházán egy olyan jogi szakértőt, aki a mainál jóval jelentősebb szakmai hozzáértéssel és a mainál jóval nagyobb empátiával segítené a térden álló városát, hiszen a gázóra leszerelésre egy város esetében sem a legjobb módszer talán, ha a szerelők megérkezése előtt bezárják a hivatalt…
 

h i r d e t é s

 

h i r d e t é s







design-bottom
design-top
design-bottom
design-top
Kecskemét Baja Kiskőrös Kiskunhalas Kiskunmajsa Nagykőrös Galéria Soltvadkert
Bácsalmás Kalocsa Kiskunfélegyháza Kunszentmiklós Lajosmizse Tiszakécske És a többi...

p a r t n e r e i n k

01fokusztakarek 02_opticon adrenalin dunaaszfalt frittmann malom malom_mozi mti royalsekt szentkiralyi
design-bottom
© 2001-2012 Hírös.Index