Hírös.Index logo
Főrovatok
Mellékletek
h i r d e t é s
Alrovatok
design-top
Alrovatok

Hírlevél
Adja meg e-mail címét:

h i r d e t é s

Kecskeméten is mosolyakciózott az MSZP – képgaléria!

Hírös.index Hírös.index 2011.12.14. 06:33:00




A kecskeméti helyi szocialisták Kunhalmi Ágnes személyében egy országos nagyágyúval kiegészülve a Csongrádi úti óvodába mosoly-akcióztak. A csapatot és az ajándékaikat látva a gyerekek mosolyra is fakadtak!

h i r d e t é s
Mint Kunhalmi Ágnes elmondta az MSZP legalább 10 éve akciózik karácsony előtt az országos központ kezdeményezésére, amihez csatlakoznak a helyi szervezetek is. Így az idén is majd’ ezer településen zajlik a mosoly akció.

„Ki fizeti révészt?” kérdésünkre megtudtuk, hogy gyűjtésből és adományokból jöttek össze az ajándékok, amit ez alkalommal a kecskeméti Csongrádi úti óvodások kaptak meg.

Mint Kunhalmi Ágnes elmondta az akció üzenete, hogy az MSZP oda megy, ahol a legrászorultabb gyerekek vannak, de mint elmondta nem csak gyerekekhez, hanem nyugdíjasokhoz is eljutnak.


Dobos Józsika óvodás és Dobos József városatya



Király József városi elnök hozzátette, hogy a változás jegyében mára a kecskeméti szervezet egyfajta
karitatív feladatokat is végez, mert egy párt működésébe bele kell, hogy férjen, hogy a legrászorultabbakra is figyelmet fordítson.


 

 
h i r d e t é s

 

h i r d e t é s







design-bottom
design-top
design-bottom
design-top
Kecskemét Baja Kiskőrös Kiskunhalas Kiskunmajsa Nagykőrös Galéria Soltvadkert
Bácsalmás Kalocsa Kiskunfélegyháza Kunszentmiklós Lajosmizse Tiszakécske És a többi...

p a r t n e r e i n k

01fokusztakarek 02_opticon adrenalin dunaaszfalt frittmann malom malom_mozi mti royalsekt szentkiralyi
design-bottom
© 2001-2012 Hírös.Index