Főrovatok
- Hírlap
- Fórum
- Bács-Kiskun
- Csongrád
- Békés
- Kereső:
h i r d e t é s

|
Alrovatok
Fórum bejelentkezés
Szabad száj
Fórum
Hírlevél
Hírös Index ajánlja
|
h i r d e t é s
Dolce vita - Stadlert nevezték ki a kalocsai Városmerkating vezetőjének
2012.01.27. 06:48:00
A múlt csütörtöki önkormányzati testületi ülésen alakult meg a Kalocsa Városmarketing Kft. Az ügyvezetői pozícióba kinevezett Stadler Ferenc, aki eddig a Hajósi Művelődési Ház vezetője volt, az új iroda tevékenységi köréről, terveiről beszélt a kalohirek.hu-nak
h i r d e t é s
– A most létrejött iroda két fő területen fog tevékenykedni. Egyrészt a város kiemelt rendezvényeit szervezi majd, másrészt a városmarketing-menedzselés lesz a feladata. Kalocsát, mint egy terméket kell tudnunk értékesíteni. Első helyen a turisztikai piacot kell említeni, de célközönségünk a város lakossága is. Legfontosabb törekvésünk, hogy a kalocsaiakban kialakítsuk és erősítsük a városhoz való kötődést ugyanúgy, mint az identitást. Azt szeretnénk, ha az itt lakók büszkék lennének Kalocsára, még inkább magukénak éreznék annak értékeit, hagyományait és aktívan bekapcsolódnának a város – terveink szerint felpezsdülő – vérkeringésébe. Stadler Ferenc a tervekről, és a jövőbeni feladatokról is beszélt. – Első lépésben adottságainkat, lehetőségeinket és a ránk leselkedő veszélyeket is figyelembe vevő, átfogó koncepciót kell alkotnunk. Ez után a rendezvényeken keresztül kell a városról kedvező képet kialakítani. Kalocsának van egy jól bejáratott rendezvénysorozata, rendszeresen ismétlődő állomásokkal. Ennek megtartása, továbbfejlesztése és népszerűsítése elsődleges cél. Emellett keressük a lehetőséget új rendezvények indítására is. Vannak is elképzeléseink, amelyekről konkrétumot még korai volna mondani, de egyik legfontosabb szempontunk, hogy meg tudjuk szólítani a fiatalokat, itt tudjuk tartani városunk ifjúságát, és vonzóvá tudjuk tenni a várost. Nem csak szórakozási lehetőségekről van szó, hanem konferenciákról, szakmai programokról is, amelyek a közös élmények mellett jó lehetőséget nyújtanak a kapcsolatépítésre, együtt gondolkodásra, így áttételesen hozzájárulnak a korunk kihívásai közti helytálláshoz is. kalohirek.hu
h i r d e t é s
A rovat legfrissebb anyagai
Archívum |
|





© 2001-2012 Hírös.Index


