Hírös.Index logo
Főrovatok
Mellékletek
h i r d e t é s
Alrovatok
design-top
Alrovatok

Hírlevél
Adja meg e-mail címét:

h i r d e t é s

Bajai hosszabbítás!

2012.01.26. 06:46:00

Pályázhatnak idén is mikrovállalkozások fejlesztésére, jelentette be örömmel Tóth Zsolt, a Baja Invest Zrt. vezérigazgatója. Év végéig van mód a pályázatok benyújtására.

h i r d e t é s
Amint arról már beszámoltunk, tavaly tíz főnél kevesebb embert foglalkoztató cégek, de akár egyéni vállalkozók is pályázhattak. Baján mintegy 3500 érintett van. Akik lemaradtak a kiváló lehetőségről, idén ringbe szállhatnak. Nincs nagy kockázat, aki megfelel a kiírásnak, az nyer. Érdekes, hogy a kiírás például a fogorvosokat is kiemelten érinti. – Eszközök beszerzésére, telephelyfejlesztésre és -vásárlásra, továbbá informatikai beruházásra lehet pályázni. Ötszáznál is több vállalkozással vettük fel a kapcsolatot az elmúlt esztendőben, sajnos többen nem feleltek meg egyes feltételeknek – mondja a vezérigazgató. Ugyanakkor hangsúlyozta: csak 10 százalékos önerő kell. A többi pénz vissza nem térítendő támogatás, valamint forint alapú, 5-9 százalékos évi kamatozású hitel, tíz éves futamidőre. Fontos, hogy új, már bejegyzett vállalkozások is pályázhatnak.

A Baja Invest Zrt. irányítója úgy véli, maximum 9000 pályázó támogatására elegendő a rendelkezés álló összeg (20 milliárd visszafizetendő és 15 milliárd forint vissza nem térítendő). Eddig 2051 pályázat érkezett be a kiíróhoz, 66 az újév első tíz napjában. Tóth Zsolt arra biztatja a kisvállalkozásokat és az egyéni vállalkozókat, hogy mielőbb adják be pályázatukat, hiszen ilyen kedvező feltételek ritkán adódnak.
Géczy Zsolt

baja.hu

 

h i r d e t é s

 

h i r d e t é s







design-bottom
design-top
design-bottom
design-top
Kecskemét Baja Kiskőrös Kiskunhalas Kiskunmajsa Nagykőrös Galéria Soltvadkert
Bácsalmás Kalocsa Kiskunfélegyháza Kunszentmiklós Lajosmizse Tiszakécske És a többi...

p a r t n e r e i n k

01fokusztakarek 02_opticon adrenalin dunaaszfalt frittmann malom malom_mozi mti royalsekt szentkiralyi
design-bottom
© 2001-2012 Hírös.Index