- Hírlap
- Fórum
- Bács-Kiskun
- Csongrád
- Békés
- Kereső:

|
Alrovatok
Fórum bejelentkezés
Szabad száj
Fórum
Hírlevél
Hírös Index ajánlja
|
h i r d e t é s
A vajdasági Egresi Sándort is halálosan megfenyegették
index
index
2009.03.06. 13:50:00
Csütörtök estére, a korábbi tervek alapján Egresi Sándornak Tompán kellett volna Tabajdi Csabával közösen egy fórumon részt venni, de a Hírösindex információi alapján a vajdasági politikus hirtelen lemondta az előadást. A vajdasági új szó honlapján pénteken megjelent hírek alapján halálos fenyegetést kapott ő is.
h i r d e t é s
Több vajdasági politikus kapott halálos fenyegetést tartalmazó levelet, amely szerint halottnak tekinthetik magukat a címzettek, ha a szerbiai parlament elfogadja Vajdaság új statútumát, írja az újvidéki Magyar Szó internetes oldalán. A még csütörtökön kézbesített üzenet címzettjei, a "halálra ítéltek" között van Egeresi Sándor, a vajdasági tartományi képviselőház elnöke, Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke és a szintén VMSZ-es Varga László köztársasági parlamenti képviselő, valamint Nenad Canak, a Vajdasági Szociáldemokrata Liga (LSV) elnöke, továbbá a demokrata, szocialista és szociáldemokrata pártok több vajdasági politikusa. A levél Belgrádból érkezett a vajdasági képviselőház címére, aláírói a Jugoszláv Patrióta Szervezet, a Szerb Patrióta Szervezet, a Magyar Patrióta Szervezet és a Vajdasági Patrióta Szervezet. Pásztor István, a VMSZ elnöke a Magyar Szónak az üggyel kapcsolatban elmondta: nem ismeri a levelet aláíró szervezeteket. Valószínűnek tartja, hogy olyan erők állhatnak a levél mögött, amelyeket zavarja, amit tesz az európai csatlakozásért, a kisebbségi ügyekért. "Alapjában véve ez engem nem ijeszt meg. Úgy végzem a dolgomat, ahogy ezt eddig is tettem" - tette hozzá Pásztor István. "Nincs kommentárom. Mert ha minden alkalommal, amikor ilyen bolondok meg akarnak ölni, kommentálnám azt, akkor másra nem is jutna időm" - nyilatkozta Nenad Canak, az LVS elnöke. A vajdasági képviselőház elnöke, Egeresi Sándor közleményében kifejtette: az ilyenfajta fenyegetések nem állíthatják meg az európai integrációt és a demokratikus folyamatokat az országban, valamint nem félemlítik meg a tartományi vezetést. Bojan Pajtic, a vajdasági kormányzat elnöke elítélte a fenyegető leveleket, és hozzátette: az államnak határozottan fel kell lépnie, amikor emberéleteket veszélyeztetik az életét.
h i r d e t é s
|
|







