2024.03.28, Csütörtök
Kétmillió facsemete frissíti a magyar erdőállományt ebben a programban
illusztráció

Kétmillió facsemete frissíti a magyar erdőállományt ebben a programban

mti

2019.11.04. 12:21

A mintaprogramba 86 település csatlakozik be, honvédségi és barnamezős területek helyett is ajánlják a fásítást.

Hirdetés

Elindul az Országfásítási Program hétfőn, a most kezdődő ültetési szezonban az állami erdőgazdaságok saját területeiken több mint 550 hektár új erdőt telepítenek, ehhez kétmillió facsemetét és csaknem 100 tonna makkot használnak fel - közölte az Agrárminisztérium az MTI-vel.

A mintaprogramba 86 település csatlakozik be. A kezdeményezés fontosságára Nagy István agrárminiszter mellett a tárca államtitkárai országszerte közös faültetéseken hívják fel a figyelmet november elejétől.

A közlemény idézi a szakminisztert, aki elmondta, hogy

az állami erdőgazdaságok erdőtelepítési mintaprogramjának célja a figyelemfelhívás mellett az erdőterület közvetlen növelése.


Nem ez az első ilyen program

Az Agrárminisztérium korábban több fásítást ösztönző programot is indított. Nagy István emlékeztetett, hogy a Vidékfejlesztési Program módosításában az erdőtelepítési támogatásokat 80-130 százalékkal növelték meg,

ezekre a forrásokra magán földtulajdonosok és az önkormányzatok egyaránt pályázhatnak.

Az elhagyott honvédségi, valamint barnamezős területek, illetve az elöregedett gyümölcsösök helyett is ajánlja a fásítást az agrártárca - emelte ki a miniszter.


Az országos kibocsátás 7-8 százalékát nyelik el az erdők

A szaktárca közleménye ismerteti: jelenleg Magyarországon az egyetlen szénelnyelő ágazat az erdőgazdálkodás. A hazai erdők évente 4-5 millió tonna szén-dioxid egyenértéknek megfelelő üvegházhatású gázt kötnek meg, ami jelenleg az országos kibocsátás 7-8 százalékát ellensúlyozza.

A faanyag energetikai célú hasznosítása további mintegy 5 millió tonna fosszilis eredetű szén-dioxid kibocsátását váltja ki. A becslések szerint az állami erdőgazdaságok által ültetett új erdők egy évtized múlva évente további mintegy 8000 tonna szén-dioxidot kötnek majd meg.

Az elmúlt tíz évben csak az állami erdőgazdaságok 450 millió facsemetét ültettek el, és 9500 tonna makkot vetettek az erdők fenntartása során.

A megkezdett programok 3-5 év alatt 25 000 hektáros erdőterület növekedést eredményezhetnek, és megközelítőleg 100 millió új fa ültetését jelentik.

pályázatOrszágos Hírekerdőprogramokélhető élettermészet