2024.04.19, Péntek
Működik az összefogás! – ezt üzente az IDEA Conference 2018
Fotók: Dernovics Tamás és Bernát Benjámin/magyarepitok.hu

Működik az összefogás! – ezt üzente az IDEA Conference 2018

magyarepitok.hu

2018.03.13. 14:59

Rengeteg olyan projekt és lehetőség van most a mérnökszakmában, amit egyedül lehetetlen megvalósítani. A szükséges együttműködés jó példáját adta a kecskeméti IDEA mérnökkonferencia, mely az egyik meghívott nemzetközi sztármérnöke szerint a világon bárhol megállná a helyét.

Hirdetés

Közel 300 résztvevővel zárta a két napot az első ízben megrendezett IDEA Conference 2018 Kecskeméten, ami maximálisan megfelelt a szervezők elvárásainak. A nemzetközi sztármérnököket is felvonultató konferencia eredményeit Pintyőke Marcell, a szervezőbizottság tagja értékelte lapunknak.

 

Pintyőke Marcell

 

Mekkora kihívás volt a nulláról elindítani egy új rendezvényt?

Nehéz volt a feladat, hiszen hiánypótló rendezvényként tekinthettünk az IDEA konferenciára. Tartószerkezeti mérnökök számára nem volt még olyan konferencia Magyarországon, ahol nemzetközi "sztár" mérnökök és a magyar szerkezeti mérnök szakma élvonala együtt adott elő. Nehéz volt átadni az üzenetet a célközönségnek. Ehhez kellett egy rugalmas, türelmes, professzionális szervező csapat, a Magyar Mérnök Kamara és a szponzorok. A konferencia előtti hetekben már lehetett érezni, hogy az érdeklődés egyre nagyobb. Nem csak magyar, hanem nemzetközi szinten. Már akkor érezhető volt, hogy van létjogosultsága egy ilyen konferenciának, van rá igény.

A képre kattintva több mint kétszáz fotóval nyílik galéria a konferenciáról.


Milyen eredményeket tudtak elkönyvelni a zárás után?

Külön siker, hogy a magyar mérnök szakma betekintést nyerhetett a nemzetközi trendekbe, fejlesztésekbe és kutatási irányokba. A magyar előadások pedig hozták azt a szakmai színvonalat, amit büszkén hívhatunk továbbképzésnek. Fontos, hogy a külföldi vendégek is láthatták mekkora mérnök tudás és erőforrás van Magyarországon. Volt lehetőség tapasztalatcserére, networkingre, tehát minden cél teljesült. Arra külön büszke vagyok, hogy milyen összefogás, szervezés és együttműködés zajlott a háttérben. A magyar mérnök szakmának is erről kell szólnia: az együttműködésről és a tudásmegosztásról. Rengeteg projekt, lehetőség van most a környezetünkben, amit egyedül lehetetlen megvalósítani. Kell minél több alkalom és fórum, hogy a szakma találkozzon és együtt gondolkodjon.

Mik voltak a legfőbb tanulságok a szervezés során, mi az, amit jövőre
máshogy csinál(ná)nak?

Sok minden kavarog még ilyenkor az ember fejében, amikor értékeli a szervezést, a nehézségeket, az előadásokat, a visszajelzéseket. Még nem tudjuk mit csinálnák máshogy, de azt tudjuk, hogy lesz IDEA Conference 2019, talán még több nemzetközi előadóval és nemzetközi vendéggel, szakmai továbbképzéssel és meglátásom szerint még nagyobb érdeklődéssel. Minden változást vagy változtatást ezek fognak indukálni.

A konferencia rendhagyó volt a nemzetközi előadók meghívása miatt, mekkora kihívás volt ilyen sztárokat idehozni?

Talán ez volt az egyik legnehezebb feladat, mivel ez a konferencia volt az első Magyarországon. Az előadók nem tudták hová hívják őket, nem tudták, hogy mekkora volumenű ügyhöz adják a nevüket és "mi vár rájuk." Ezek a mérnökök tényleg igazi világsztárok. Olyan tudás és tapasztalat van mögöttük, ami bármilyen nemzetközi konferencián megállja a helyét. De itt is büszkén mondhatom, hogy elégedett előadóktól köszöntünk el a konferencia végeztével, és ők is hasznosnak tartották ezt a két napot. Nagyon fontos, hogy a munka itt nem ért véget. A mérnökszakmának nem szabad elengedni ezeket a kapcsolatokat. Hívni kell őket, közösen gondolkodni, együtt dolgozni. Bár minden esetben csapatról beszélünk, mégis ki kell emeljem, hogy a nemzetközi előadók elérésében és részvételében Filkó Veronikának, Polgár Lászlónak és Kocsis András Balázsnak voltak a legnagyobb érdemei. Rengeteget dolgoztak rajta.

Milyen benyomások érték a két nap során, milyen volt a szervezés
hatékonysága?


Bár nem látszott, de volt nagy rohangálás.... Talán a láthatatlanság miatt mondhatom határozottan, hogy a szervezés jól sikerült. Profi volt a protokoll csapat, a média támogatás és a szervezés. Mérföldkő volt ez a konferencia abban a tekintetben is, hogy bebizonyítottuk Magyarország is tud ilyen rendezvényt csinálni. Konkrétan Dr. Klaus Bollinger, a nagyhírű Bollinger + Grohmann mérnökiroda alapítója szájából hangzott el, hogy "ez a konferencia bárhol a világon megállná a helyét."

Milyen visszajelzéseket kapott a konferencia helyszínén és az azutáni
napokban?


A követés most zajlik, de az első benyomások döntően pozitívak. Igyekszünk minél többet tanulni és minél több visszajelzést összegyűjteni. Egy visszajelzés azonban biztos. Van tartószerkezeti mérnök szakma Magyarországon, ami nyitott szemmel jár, képes együttműködni és egymástól tanulni. Ha már "csak" ebben megbizonyosodtunk, már akkor elégedettek lehetünk. Jó volt látni, hogy a mérnök kollégák nem "csak" beülnek egy-egy előadásra, hanem figyelnek, utána beszélnek róla, gondolkodnak rajta. Nagyra értékeljük a résztvevők nyitottságát ás szakmaiságát. Döntően ez határozta meg a konferencia sikerességét.

 

Hegedűs Gergely

Galéria

KecskemétOrszágos HírekkonferenciainterjúszakemberképzésIDEA 2018 Konferencia