2024.04.20, Szombat

Megye

Dunaújvárosban nyert a Kecskeméti RC röplabda csapata

2023.10.12

A Kecskemét három sima szettben legyőzte a házigazda Dunaújvárost a férfi röplabda Extraliga alapszakaszának második fordulójában, szerdán.

“Jól csak a szívével lát az ember” – Landolt A kis herceg a Kecskeméti Nemzeti Színház nevű bolygón

2023.10.10

Sipos Imre rendezésében mutatta be az idei évad első gyermekelőadását a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház október 4-én. A valamennyiünk által jól ismert üzenetek mellett néhány egészen új tanításra is rávilágít A kis herceg.

Labdarúgó NB I - Döntetlennel szakadt meg a Kecskemét és a Paks sorozata

2023.10.09

A jelenleg második Paks 1-1-es döntetlent játszott az előző idényben ezüstérmes Kecskemét otthonában a labdarúgó OTP Bank Liga kilencedik fordulójának szombat esti mérkőzésén.

Maradnak a bérleti díjak a bajai piacon

2023.10.07

A csütörtöki képviselő-testületi ülésen Pozsgai Imre, a városi piacot üzemeltető Baja Vagyon Zrt. vezérigazgatója jelenleg hatályos piacrendelet felülvizsgálatát és módosítását indítványozta, de nem sikerült megszavaztatni a díjtételek 50 százalékos emelését.

Különleges alkotást adtak át a 44-es főút lakiteleki körforgalmában

2023.10.03

A magyar szentcsaládot ábrázoló szoborcsoporttal bővült a település arculata.

Férfi röplabda Extraliga - a vasárnapi szezonnyitón a Kecskemét a Dágot fogadja

2023.09.30

Az erőviszonyok alapján a címvédő Kaposvár és a legutóbb ezüstérmes MÁV Előre versenyfutására lehet számítani az átalakult, immár 12 csapatos férfi röplabda-élvonal vasárnap rajtoló új idényében.

Nagyszabású zöld beruházást jelentettek be Kecskeméten

2023.09.28

Az előrejelzések szerint 2030-ra a maihoz képest kétszeresére nő hazánkban a napenergiás fotovoltaikus létesítmények kapacitása.

Befejeződött a kecskeméti Bányai Júlia Gimnázium energetikai korszerűsítése

2023.09.26

Befejeződött a kecskeméti Bányai Júlia Gimnázium energetikai korszerűsítése - közölte az Építési és Közlekedési Minisztérium sajtóirodája az MTI-vel.

Kutatók éjszakája - Több mint húsz programmal várják az érdeklődőket Bács-Kiskun vármegyében

2023.09.24

Három helyszínen, Kecskeméten, Baján és Kiskunfélegyházán több mint húsz programmal várják a látogatókat a Kutatók éjszakáján, szeptember 29-én - közölték a rendezvénysorozat honlapján.

Fontos lépés a bajai déli elkerülő út projektjében

2023.09.22

Kiviteli tervek készülnek a Duna-parti város forgalmi terhelését enyhítő 3,93 kilométeres új úthoz.

Kecskeméti csomagautomatán látható a Posta kreatív versenyének győztes alkotása

2023.09.20

A Magyar Posta Zrt. „Csinosíts csomagautomatát!” design versenyének legjobb alkotásai közül az egyik mostantól egy Bács-Kiskun vármegyei MPL csomagautomatán is megtekinthető.

A kormány továbbra is támogatja a mezőőri szolgálatot a Homokhátság településein

2023.09.17

A támogatással a térség mezőőreinek technikai felszereltséget, munkabértámogatást, létszámbővítést is tudnak biztosítani.

Húsz település fejleszthet uniós támogatásból Bács-Kiskun vármegyében

2023.09.15

A települések turizmusfejlesztésre, útfelújításra és egészségügyi és szociális ellátás fejlesztéséhez nyertek el támogatásokat.

Új tárolócsarnokkal és eszközökkel bővítette kapacitását a Dunavecse Kikötő Kft.

2023.09.12

Európai uniós támogatással, összesen mintegy 300 millió forintból egy új tárolócsarnokkal és rakodást segítő eszközök beszerzésével bővítette kapacitását Dunavecse Kikötő Kft. - jelentette be a cég ügyvezető igazgatója kedden a Bács-Kiskun vármegyei Dunavecsén sajtótájékoztatón.

Petőfi 200 - Koncertszínházi előadás mutatja be Petőfi és Szendrey Júlia szerelmét az Erkel Színházban

2023.09.10

Szabadakarat>>>> címmel koncertszínházi darabot mutatnak be az Erkel Színházban október 21-én és 22-én. A színészek, énekesek, zenészek bevonásával született előadás Petőfi Sándor és Szendrey Júlia szerelmét, közös életét járja körül modern felfogásban.

Erdőlátogatási tilalmat rendelt el a Dalerd Zrt.

2023.10.11

Szeptember 28. napjától 2023. november 15. napjáig, délután 15.00 órától másnap délelőtt 10.00 óráig, illetve 2023. november 16. napjától 2024. február 29. napjáig délután 14.00 órától másnap délelőtt 10.00 óráig erdőlátogatási tilalmat rendeltek el a DALERD Zrt. térképen jelölt területein - derült ki a Bács-Kiskun Vármegyei Kormányhivatal tájékoztatásából.

Labdarúgó NB I - Döntetlennel szakadt meg a Kecskemét és a Paks sorozata

2023.10.09

A jelenleg második Paks 1-1-es döntetlent játszott az előző idényben ezüstérmes Kecskemét otthonában a labdarúgó OTP Bank Liga kilencedik fordulójának szombat esti mérkőzésén.

Harminc ország erőemelői a jövő heti kiskunfélegyházi vb-n

2023.10.08

Harminc ország több mint 700 versenyzője lesz érdekelt a hétfőtől vasárnapig Kiskunfélegyházán sorra kerülő erőemelő-világbajnokságon.

Tizedik alkalommal szervezték meg a Magyarország Mária országa konferenciát Kecskeméten

2023.10.05

A társadalomban a kereszténység és más felekezetek is fontos szerepet játszanak, szükséges a jelenlétük - mondta a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára csütörtökön Kecskeméten.

Nemzeti Vágta - Kecskemét lovasa nyerte a 16. Nemzeti Vágtát

2023.10.02

Tóth Tamara, Kecskemét lovasa nyerte Galaxy nevű lovával a 16. Nemzeti Vágta döntőjét vasárnap este a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban - hangzott el a Duna csatornán.

Legyőzte a Kecskemétet, az élre ugrott a Ferencváros

2023.09.29

A Ferencváros 1-0-ra nyert hazai pályán a Kecskemét ellen a labdarúgó OTP Bank Liga első fordulójából elhalasztott és szerdán pótolt mérkőzésen.

A Kecskemétfilm magyar népmesék sorozat rajzaiból nyílik kiállítás szombaton a Cinema MOM-ban

2023.09.27

A Kecskemétfilm többszörös díjnyertes, Magyar népmesék című tévéfilm-sorozat rajzaiból nyílik időszaki kiállítás Benedek Elek születésnapja, egyben a magyar népmese napja alkalmából szeptember 30-án a Cinema MOM-ban, ahol a nyitóeseményen rajzfilmvetítéssel és néptánctanítással is várják az érdeklődőket.

A családi összetartozás fontosságára hívja fel a figyelmet a kecskeméti bábszínház új darabja

2023.09.25

A családi összetartozás fontosságára hívja fel a figyelmet a kecskeméti Ciróka Bábszínház Családfa-mesék című új darabja, amelyhez játékos foglalkoztató füzet is készült.

Országos premierrel és közönségtalálkozóval kezdődik a bűnügyi filmfesztivál Kecskeméten

2023.09.23

Egy országos premierrel, az Éger című magyar film bemutatójával és közönségtalálkozóval nyit a MetroPOLICE néven megrendezendő bűnügyi filmfesztivál Kecskeméten - közölte az MTI-vel a szervezők nevében a Hírös Agóra Otthon mozi vezetője.

Nem csupán a jégkorong sportot szolgálja ki a Baján felépült új csarnok

2023.09.21

Az egész évben biztosított jégfelülethez 21 kilométernyi hűtővezetéket fektettek le az INETON által kivitelezett fejlesztésben, a telepített technológia az épület fűtését és hűtését egyaránt támogatja.

Ingyenes vetítéseken mutatják be a KAFF díjnyertes rövidfilmjeit Budapesten

2023.09.18

A vetítésekre a belépés díjtalan, regisztrálni a mozi honlapján lehet.

Hajtányozás Jakabszálláson a Kecskeméti Kisvasút szervezésében

2023.09.16

2023. szeptember 16-án sok szeretettel várják az érdeklődőket és vasútbarátokat.

Tárlatvezetéseket, épületbemutatókat szerveznek Bács-Kiskun vármegyében a Kulturális örökség napjai alkalmából

2023.09.13

Baján különleges tárlatvezetéssel és virtuális sétával, Kalocsán kiállításmegnyitóval, orgonajátékkal és templombemutatóval, Kecskeméten pedig csoportfoglalkozásokkal várják a látogatókat hétvégén a Kulturális örökség napjain.

Kecskeméti újonc is pályára lépett a magyar-cseh találkozón a Puskás Arénában

2023.09.11

A vasárnap bemutatkozó Horváth Krisztofer egyértelműen tétmeccsként tekintett a csehek elleni összecsapásra.

Már elérhető a Katona József Nemzeti Színház októberi programja

2023.09.09

Kedvezményekkel is várják a színház szerelmeseit.