2024.04.20, Szombat

Megye

Jelentős infrastruktúrafejlesztéssel lép előre egy dél-alföldi térség

2023.02.02

Egészségesebb környezetet teremtenek egy Bács-Kiskun vármegye délkeleti részében található város és környezete lakóinak, a projektben az Euroaszfalt és a Betonútépítő is dolgozik.

Egy kevésbé ismert Grimm-mesét mutat be a kecskeméti Ciróka Bábszínház

2023.01.31

A hatéves kortól ajánlott előadás egy olyan világot mutat be, amely eltér a miénktől.

Környezetismeret versenyt szerveztek általános iskolások részére - a Kiskunsági Nemzeti Park munkatársai is zsűriztek

2023.01.28

A járási döntőkből kilenc csapat jutott be a döntőbe.

Új kerékpárúttal gazdagodott Kiskőrös

2023.01.26

A Scorpio-Trans munkájával 4,5 kilométeren épült ki új út, ami a helybeli tanyáknak, vállalkozásoknak, valamint a sportolni vágyóknak is pozitív fejlemény.

Régészeti eredmények igazolják, hogy Kecskemét már ezer éve is lakott volt

2023.01.24

A városban az elmúlt évtizedben a régészek több 10-11. századi temetőre leltek, illetve a Mercedes-gyár területének feltárása során egy még korábbi jelentős, az avar korra tehető hatalmas településközpontot is találtak.

Meghosszabbították a nevezési határidőt a Böddi-szék fotópályázatára

2023.01.22

A pályázatra beküldött felvételekből a zsűri válogatása alapján online fotótárlatot rendeznek és a tervek szerint a kiválasztott fotóanyagokból vándor fotókiállítást is indítanak.

Továbbra is várják a szerződéses határvadászok jelentkezését Bács-Kiskun és Csongrád-Csanád Vármegyék területére

2023.01.20

Az Országos Rendőr-főkapitányság által szervezett rendezvényen civil munkakörök közül is lehet választani, többek között karbantartó, festő, titkárnő, bérszámfejtő pozíciókra is keresik leendő munkatársaikat

Bács-Kiskun és Csongrád-Csanád vármegyében volt a legmagasabb a napsütéses órák száma 2022-ben

2023.01.17

Az elemzés szerint az éves napfény mennyisége országszerte az átlag fölött alakult, azt mintegy 150-250 órával meghaladta.

Szlovák rendőrök is szolgálatot teljesítenek Bács-Kiskun vármegyében

2023.01.15

Ismét külföldi rendőrök érkeztek Bács-Kiskun vármegyébe. A szolgálatellátást 38 rendőr segíti a következő közel két hónapban.

Kertészeti körülmények között nevelt növényeket ültettek ki helyreállított gyepes élőhelyekre

2023.01.12

A kiskunsági homoki élőhelyek 35 ritka növényfajának mintegy 220, a KNPI Peszéri-erdei erdészházánál felnevelt egyedét ültették ki az újonnan létrehozott tisztásokra, az erdei élőhelyek fajgazdagságának növelése céljából.

Megjelent a Natúrparki Tájoló turisztikai kiadvány

2023.01.10

A közel 60 oldalas, kiváló fotókkal ellátott, látványos és informatív tájékoztató füzet hiánypótló munka.

Ismét halászléfőző bajnokoktól tanulhatnak a fiatalok

2023.01.08

Hat alkalomból álló tanfolyamon tanulhatják meg a fiatalok a bajai halászlé elkészítésének fortélyait.

Már kaphatók a jegyek a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház márciusi előadásaira

2023.01.06

Online, illetve a Malom Központ földszintjén található jegyirodában van lehetőség a jegyvásárlásra.

Új vezérigazgató a Graboplast Padlógyártó Zrt. élén

2023.01.04

A több mint tízéves felsővezetői és nemzetközi tapasztalattal rendelkező Ivan László látja el januártól a Graboplast vezérigazgatói feladatait.

Kulcsszerepben az óriási úszódaru a paksi Duna-híd újabb mérföldkövénél - videó

2023.01.02

A Duna Aszfalt generálkivitelezésében zajló hídépítésben immár mindkét mederpilléren elhelyezték a zsaluzókocsikat.

Férfi kosárlabda NB I - Szolnokon nyert a Kecskemét

2023.02.01

A második helyen álló Szolnok meglepetésre hazai pályán kikapott a Kecskeméttől a férfi kosárlabda NB I keddi mérkőzésén.

Petőfi 200 - Lezsák Sándor: mintegy 500 pályamunka érkezett a nemzetközi Petőfi Sándor műfordítói pályázatra

2023.01.29

A pályázatra Azerbajdzsánból, Kirgizisztánból, Törökországból, Üzbegisztánból, Türkméniából és Kazahsztánból várták a jelentkezőket Petőfi-versek fordításaival.

Műveltségi versenyt hirdetnek Petőfiről

2023.01.27

A téma Petőfi Sándor élete, a barátság, a hazaszeretet gondolata a költő műveiben

Eredményrészesedési juttatást kapnak a kecskeméti Mercedes-gyár dolgozói

2023.01.25

A kecskeméti Mercedes-Benz gyár jelenleg több mint 4500 embert foglalkoztat. A tervezett gyárbővítéssel 2023-ban több száz új munkavállalót, köztük mérnököket, karbantartókat, logisztikusokat és HR-es szakembereket vesznek fel.

Jelentkezés érettségi vizsgára a Bács-Kiskun Vármegyei Kormányhivatalnál

2023.01.23

A jelentkezést postai úton, személyesen és Ügyfélkapun keresztül is be lehet nyújtani.

Petőfi Sándor szavalóversenyt hirdetnek a Petőfi-emlékévhez kapcsolódva

2023.01.21

A megmérettetésre gyerekek és felnőttek is jelentkezhetnek.

Már lehet nevezni a 16. Kecskeméti Animációs Fesztiválra

2023.01.19

A nevezés egyik fontos kitétele, hogy a filmalkotásban az animáció arányának több mint 50 százaléknak kell lennie.

Csaknem egymilliárdos turisztikai fejlesztés Bács-Kiskunban

2023.01.16

A támogatást kerékpárút építésre, gyógy- és fűszernövénykertre illetve Petőfi Sándor emlékének ápolására fordítják.

Tűzesetekhez és műszaki mentésekhez riasztották a Bács-Kiskun Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság munkatársait

2023.01.14

Lakótelepi tűzesethez és közlekedési balesethez riasztották a lánglovagokat.

Online Adóklubot szervez a NAV Bács-Kiskun Megyei Adó- és Vámigazgatósága

2023.01.11

A részvétel ingyenes.

Ingyenes dráma- és színházpedagógiai tréningre várják a pedagógusokat

2023.01.09

A tanfolyamra január 10-ig lehet jelentkezni.

2023-ban is számos program várja az érdeklődőket a Bácskai Kultúrpalotában

2023.01.07

Kézműves foglalkozásokkal és táncházzal is várják a kikapcsolódni vágyókat.

Kiemelkedő természetvédelmi fejlesztésekkel gazdagodtak a nemzeti parkok

2023.01.05

A több mint száz projektnek köszönhetően mintegy 180 ezer hektárnyi természeti terület állapota javult az elmúlt években.

A Sárbogárd−Bátaszék−Baja vonalon is bővült a feltételes megállóhelyek listája

2023.01.03

A feltételes megállás bevezetését követően javul az energiahatékonyság, azaz csökken a gázolaj- és áramfogyasztás is, mert álló helyzetből kevesebbszer kell újraindulni és felgyorsulni a vonatokkal.

Szilveszterkor és Újév napján is nyitva tart a Kecskeméti Vadaskert

2022.12.31

Az 50 éves intézmény az ünnepek alatt is várja a látogatókat.