2024.03.29, Péntek

2016. évben is sor került a kormánymegbízotti elismerések adományozására azon kormánytisztviselők részére.

Hirdetés

2016. évben is sor került a kormánymegbízotti elismerések adományozására azon kormánytisztviselők részére, akik folyamatosan kiemelkedő és tartósan magas színvonalú szakmai munkát végeznek a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatalnál.  Kovács Ernő, a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal vezetője a kormánymegbízotti elismeréseket a közszolgálati tisztviselők napja (július 1.) alkalmából adta át.  A kitüntetések átadására 2016. június 30-án ünnepélyes keretek között került sor.

Kovács Ernő ünnepi beszédében kiemelte, hogy a közigazgatási feladatok ellátása a magyar állampolgárok érdekeit szolgálják.  A magas szakmai színvonalon történő munkavégzés, az áldozatkész hozzáállás és megfelelő hivatali alázat a záloga a megújuló közigazgatásnak, a jó állam létrejöttének.

A díjazottak között volt Bódog Sándorné(Kecskeméti Járási Hivatal), Csordás Márta(Kiskunhalasi Járási Hivatal), Csordás Péter(Bajai Járási Hivatal), Dányi Katalin(Pénzügyi és Gazdálkodási Főosztály), Dr. Boros Anita(Építésügyi, Hatósági, Oktatási és Törvényességi Felügyeleti Főosztály), Dr. Dajka Gábor(Kecskeméti Járási Hivatal), Dudásné Obert Lilian(Kiskőrösi Járási Hivatal), Gyömöreyné Szabó Éva Adrienn(Családtámogatási és Társadalombiztosítási Főosztály), Gyurasitsné Burányi Márta(Kiskőrösi Járási Hivatal), Hajnal Bernadett(Foglalkoztatási Főosztály), Halterné Illés Veronika(Családtámogatási és Társadalombiztosítási Főosztály), Hurguly Mihályné(Pénzügyi és Gazdálkodási Főosztály), Kása Zoltánné(Kecskeméti Járási Hivatal), Kovács Lajosné(Családtámogatási és Társadalombiztosítási Főosztály), Kovács Margit(Családtámogatási és Társadalombiztosítási Főosztály), Kőrösi Dezsőné(Kiskunhalasi Járási Hivatal), Lakatos Imre Tiborné(Kiskunmajsai Járási Hivatal), Magyar Istvánné(Jogi és Koordinációs Főosztály), Nagy Edit(Kecskeméti Járási Hivatal), Rádi László(Kiskunfélegyházi Járási Hivatal), Radicsné Tóth Zsuzsanna(Tiszakécskei Járási Hivatali), Raffai Julianna(Jánoshalmi Járási Hivatal), Sági Lászlóné(Kalocsai Járási Hivatal), Sauer Lászlóné(Bácsalmási Járási Hivatal), Somodi Gáborné(Földművelésügyi és Erdőgazdálkodási Főosztály), Szénásné Ország Krisztina(Földhivatali Főosztály), Szőke Melinda(Gyámügyi és Igazságügyi Főosztály), Szűcs Albert(Kunszentmiklósi Járási Hivatal), Tóthné Oláh Mónika(Élelmiszerlánc-biztonsági, Növény-és Talajvédelmi Főosztály), Udvarnoki Edit(Foglalkoztatási Főosztály).

forrás: Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal

 

Galéria

Bács-Kiskun Megyei KormányhivatalMegyeKözszolgálati Tisztviselők Napjakormánymegbízotti elismerés