2024.04.20, Szombat

Bácsalmás és Tompa is kipipálva: átadásra került a két utolsó kormányablak Bács-Kiskunban

2015.11.06. 05:36

2015. november 05-én Bácsalámáson, majd pár órával később Tompán Bányai Gábor, a térség országgyűlési képviselője, Dr. Zombor Attila a Bács- Kiskun Megyei Kormányhivatal főigazgatója, a települések polgármesterei jelenlétében adtták át a Bács-Kiskun megyei Kormányhivatal utolsó két új kormányablakát.

Hirdetés

Az átadó ünnepségeket Dr. Zombor Attila, a Bács- Kiskun Megyei Kormányhivatal főigazgatójának előadása nyitotta, amelyben ismertette a közigazgatás fejlesztésében eddig elért eredményeket, így többek között a kormányablakok megnyitását. Elmondta, hogy a kormányablakokban intézhető ügyek száma folyamatosan növekszik, hamarosan az ezret is meghaladhatja, így sok esetben még annak is megéri felkeresni a kormányablakot, akinek a településén okmányiroda működik, hiszen egy helyen sokkal több ügyét intézheti majd az ügyfél időt és energiát megtakarítva magának. Ráadásul a 21. századnak megfelelően kialakított, modern környezetben, jól felkészített ügyintézők segítségével.



Ezzel a Kormányhivatal nagy lépést tesz a kormány céljának megvalósítása érdekében, az ügyintézés során valódi szolgáltatást fog tudni nyújtani. Az ügyek intézése során már nem kell az ügyfeleknek a „hivatali labirintusokban” bolyonganiuk, elég felkeresni a kormányablakot, ahol udvarias és gyors kiszolgálás mellet egy helyen intézhetik az ügyeiket, vagy ha az adott ügy még nem intézhető a kormányablaknál, világos útbaigazítást kaphatnak.



Bányai Gábor átadó beszédében a kormányablakok megnyitását a környék gazdaságának fejlődése szempontjából fontos tényként értékelték, hiszen a gyors és szakszerű ügyintézés nagy segítségére lesz a már a környékben működő vállalkozásoknak és a jövőben alakulóknak is.

Az ünnepi beszédeket követően Bányai Gábor, a térség országgyűlési képviselője, Dr. Zombor Attila a Bács- Kiskun Megyei Kormányhivatal főigazgatója, Bácsalmáson Németh Balázs, Tompán pedig Véh László polgármesterek jelenlétében közösen vágták át a nemzeti színű szalagot és adták át Bácsalmáson a Gróf Teleki József utca 4. szám alatti, majd Tompán a Szabadság tér 1. szám alatti kormányabalkot.

A kormányablak átadások sorozata idén a megyében befejeződött, mellyel teljesült az a cél, hogy a megye teljes lakossága minél előbb hozzáférhessen ezen új típusú ügyintézési lehetőséghez.

Galéria

KiskunhalasKözélet